40 évre ítélték azt a lányt, aki Slenderman hatására megkéselte osztálytársát

Elmegyógyintézetben kell eltöltenie a következő negyven évet annak a lánynak, aki 12 éves korában megkéselte osztálytársnőjét egy internetes mém, Slenderman hatására.

Morgan Geyser 12 éves volt, amikor 2014-ben megkéselte osztálytársnőjét, Payton Leutnert. 19-szer szúrta meg, és mint kiderült, a támadás oka egy kitalált internetes „szörny”, Slender Man volt, akinek utasítására cselekedett. A csodával határos módon Leutner nem halt meg, életét egy arra járó biciklistának köszönheti.

Morgan Geyser 2015-ben

A Slenderman: Az internet réme életre kel című dokumentumfilm azt vizsgálja, hogy egy kitalált figura hogyan késztethet két 12 éves lányt barátnőjük meggyilkolására.

Számos rémisztő városi legendáról hallani, gondoljunk csak a valósnak vélt Molyemberre, vagy a férfira, aki egy csomó ember álmában meg szokott jelenni. E jelenségek egyik legfelélmetesebbike a Slenderman. Sokan máig is hisznek állítólagos létezésében, még mítoszokat is emlegetnek róla, tele a Youtube a lény “észleléséről” szóló videókkal, pedig ez az iszonytató, nyúlánk lény bizonyítottan a képzelet szüleménye, hiszen egy internetes pályázatra találták ki.

Slenderman legendája


2009-ben a Something Awful nevezetű vicces oldal fóruma pályázatot hirdetett, amire Photoshoppal készített, természetfölötti témájú képeket vártak, amelyekhez lehetőleg valami rémisztő történet tartozik. Egy Victor Surge nevű felhasználó (valódi neve Eric Knudsen) feltöltött két archív fotót, mindkettő hátterében egy groteszk, arctalan, abnormálisan hosszú végtagokkal rendelkező, nyúlánk alak álldogált. Hátborzongató megjegyzéseket is fűzött a képekhez. Itt olvashatjátok tovább régebbi cikkünket Slendermanről.>>

Tegnap Wisconsinban született meg az ítélet, Michael Bohren bíró a kiszabható maximum büntetésre ítélte a lányt.

„Amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, az az, hogy ez egy gyilkossági kísérlet volt” - mondta a bíró.

Geyser is megszólalt a tárgyaláson:

„Csak azt akarom, hogy Bella (Leutner) és családja tudja, hogy nagyon sajnálom, és remélem, jól van.”

A kirendelt orvosok elmondták, hogy a vádlott mentális egészsége javul, de még mindig téveszmékkel küszködik.

„Olyan állapotban van, amit nem ő akart” - mondta Anthony Cotton, Geyser ügyvédje. Az iratok szerint skizofréniában szenved és pszichotikus zavarral küzd.

Geyser és barátnője, Anissa Weier, aki szintén 12 éves volt az elkövetés időpontjában, azt állították, hogy Slenderman kedvére akartak tenni, és lenyugtatni őt, illetve megvédeni családjukat azzal, hogy leszúrják Leutnert. Geyser volt az, aki 19-szer megszúrta Leutnert Weier támogatásával, miután kicsalták Leutnert egy erdőbe Waukeshában.

Weiert 25 évre ítélték még decemberben. Az ítélethirdetés előtt a bíróságon ő is bocsánatot kért, és azt mondta, hogy felelősnek érzi magát, és bármit megtesz, csak hogy ne legyenek többé kényszerképzetei.

„Azt akarom, hogy mindenki tudja, mélységesen sajnálok mindent, ami azon a napon történt. Tudom, hogy bármit mondok, nem tudom jóra fordítani, és semmi nem fogja megjavítani azt, amit akkor elrontottam.”

Januárban jött ki egyébként a Slender Man című horrorfilm előzetese, amit Weier apja rendkívül visszataszítónak és gusztustalannak nevezett.

via NME