4:3

  • Ritter György / Filmtett

A Filmszemlék programjaiban egyre karakánabban követeli helyét a tévéfilm műneme. Míg 15 évvel ezelőtt kényszerűségből és pénzhiány miatt forgatott videóra a szakma, addig ma már - gondolhatnánk - csak a képernyőre szánt alkotások szekciója ez. Pedig a helyzet az, hogy a profi rendezők valódi munkái és a meg nem értett "amatőrművészek" performance-ai ugyanazzal a cégérrel próbálják eladni magukat.

Sokszor gondoltam arra, miközben a Szemle egyes tévéfilmjeit néztem, hogy ezeket a munkákat vajon melyik televíziós orgánum lenne képes befogadni. Ugyan látni hajnalok hajnalán egyes kereskedelmi tévékben nehezen fogyasztható animációkat, mégis az az érzésem támadt, hogy egyes alkotók túl szabadon kezelik a tévéfilm fogalmát. Ugyanis alapvetően, ami a képernyőkön történik - már csak méretei miatt is -, inkább a történetmesélésre vagy a kamaradarabok szikár minimalizmusára törekszik. Persze ez nem kizáró ok. Míg előbbit kortárs, színvonalas amerikai tévésorozatok fejlesztették tökélyre, addig utóbbiban a rendszerváltás előtti magyar filmgyártás (is) jeleskedett. Az idei Szemlén viszont néhány "szerző" abban a képzetben ringatta magát, hogy képi művészetet, elszabadult szüzsét kapcsolhat a kis képarányhoz. Kísérletük nem igazán jött be. Ennek ellenére értékes, színvonalas és okos próbálkozásokat is láthattunk, bizonyítva, hogy azért itthon is vannak jó forgatókönyvírók. Sőt!

Kezdem a jó hírrel. A fiatal filmrendezők heroikus, megfeszített munkái sokszor megérdemlik az elismerést. Szabó Csillát, a Színház és Filmművészeti Egyetem nemrég végzett hallgatóját is kemény fából faragták. "Nulla" költségvetésből sikerült összehoznia egy meglehetősen tisztességes lakótelepi drámát, Komoly dolgok címmel. A középpontban három érettségizett fiatal álmai, küzdelmei és megvalósulásai állnak egy sorsfordító nyáron - magyarul: kamaszok felnőtté válása. Mindez körítve a panelrengeteg száraz és hűvös helyszíneivel. Szonja (Móga Piroska), a hegedűs lány, érzékeny és reménytelenül szerelmes a nála jóval idősebb tanárába, Péterbe (Terhes Sándor). Viszont cukrász barátja és lelki társa Gergő (Goitein Gergő), titkon érte epekedik. A baráti háromszög harmadik oldala Lambert (Tóth Lambert), aki eleinte inkább csak a csetlő-botló, lézengő karakterét teszi ki, majd mégis ő hozza meg az egyik legkomolyabb döntést. A fő alakok mellett jónéhány életteli figura is mozgatja azt a 72 percet, amely a remekül megírt párbeszédek és az egyszerű, de remek ötletek miatt egy pillanatra sem ül le. A Szonját alakító bájos és tehetséges Móga Piroskát szívmelengető játszani nézni és látni. A Lambert sógorát megformáló Lukáts András röhejes taxis-karakterét pedig bármelyik lakótelepi kocsma sarkában el tudjuk képzelni. Szabó ereje rendkívüli frissességében és hitelességében van, úgy tud egy lerágott csontnak számító témáról beszélni, hogy közben nem érezzük az erőlködést, így könnyen meg tudjuk bocsátani a technikai bakikat, s néhány vágásra szoruló jelenet ügyetlenkedését. A rendező igyekszik minden sallangtól és közhelytől megszabadítani filmjét, nem időzik el fölösleg szimbólumokon, mint egyes kollégái. Filmjének titka, hogy sem több, sem kevesebb annál, mint amit magáról hirdet: tévéfilm komoly dolgokról. Ha lenne elsőfilmes díj ebben a kategóriában, biztos elvitte volna.

(...)