7 kellemesen hátborzongató film Halloweenre

Ha a vérfröcsögős, rettegős horrortól tartózkodnál, és inkább valami szelíden borzongatót néznél a családdal vagy barátokkal, akkor erről a listáról nyugodtan válogathatsz.

Addams Family - A galád család

Épp csak annyira sötét, hogy az egész család nézhesse, és az értelmes poénoknak köszönhetően a felnőttek sem kaparják le a falat a végére. A szereposztás pedig nem is lehetne jobb a sápadt, nagyhomlokú Christina Riccivel és a mindig csodálatos Anjelica Hustonnal.

 

Beetlejuice

Nem véletlen, hogy Tim Burton kétszer is szerepel ezen a listán, sőt, akár négyszer is ráfért volna, de másnak is kellett a hely. A rendező különös világa tökéletesen otthonos Beetlejuice számára, akit egy kísértetpár bíz meg azzal, hogy elűzze el a házukba beköltöző yuppi családot. Michael Keaton zseniálisan játssza az excentrikus Beetlejuice-t, de szerepel mellette még a vígjátékban Alec Baldwin, Geena Davis és Winona Ryder.



Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead)

Simon Pegg és Edgart Wright az első közös vígjátékukkal rögtön elég magasra tették a lécet, és zseniálisan aknázták ki a zombiinvázióban rejlő poénlehetőségeket. Kezdve azzal, hogy már a zombik megjelenése előtt is olyannak tűnik az élet, mintha mindenki rég zombivá változott volna, ezért mikor kimennek reggel a sarki boltba, fel se tűnik, hogy élőhalottak grasszálnak az utcán.

 

Coraline és a titkos ajtó

Neil Gaiman könyvéből a Karácsonyi lidércnyomás rendezője készített gyönyörű stop motion animációt, ami ártatlan kis mesének tűnik, de helyenként kifejezetten rémisztővé válik. Coraline egy kislány, aki felfedez egy átjárót egy párhuzamos valóságba, ahol minden sokkal jobb. Csakhogy nem minden az, aminek látszik.

 

Karácsonyi lidércnyomás

Tim Burton forgatókönyvéből Henry Selick készített gyönyörű animációt, ami mára igazi klasszikussá vált. Halloween város ceremóniamestere megirigyli a Mikulás munkáját, és szeretné megrendezni a világ legjobb karácsonyát, de nem biztos, hogy az emberek húsevő adventi koszorúkra és szépen becsomagolt, levágott fejekre vágynak a szeretet ünnepén.

 

Szellemirtók

  

A film, amiben klasszikus akcióhősök helyett négy tudós menti meg New Yorkot, ráadásul az egyiküket Bill Murray játssza. A bátrak a tavalyi csajos remake-t is hozzánézhetik.

 

Libabőr

 

Annyira nem szívmelengető, mint a Rocksuli, de igazi Halloweenre való film a Libabőr. Jack Black egy titokzatos írót játszik, aki a szörnyekről szóló regényeivel lett híres. Amikor a lányának új udvarlója akad, egy baleset folytán elszabadulnak a történeteiben szereplő szörnyek, és meg kell őket állítani.