7 ok, amiért még mindig imádjuk a Mézga családot

Nepp József és Romhányi poénjai ötven évvel később sem nagyon veszítettek a frissességükből.

1. Idén 50 éves az Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai, a sorozat 1968-69-ben készült, de még ma, 3D-animációkhoz szokott szemmel is tökélesen élvezhető. A zseniálisan megrajzolt figurák a Pannónia Filmstúdióban születtek, ahonnan annyi imádnivaló és világszínvonalú gyerekeknek szóló rajzfilm került ki annak idején.

 

2. A nagyvilág még csak az utóbbi évtizedekben kezdett rákapni a geekekre, ennek kicsúcsosodása az Agymenők című sorozat, aminek most fut a tizenkettedik évada. Nepp József már a hetvenes évek elején ráérzett erre a vonalra, így faragott rajzfilmsztárt Mézga Aladárból, a kis okostojásból, aki különféle, jövőből érkezett találmányokkal, majd válogatott űrbéli kalandokkal dobja fel a családja hétköznapjait.

 

 

3. A zseniális Nepp József mellett a magyar rajzfilm hőskorának másik megkerülhetetlen figurája, a szellemes sorokért felelős Romhányi József tette olyan végtelenül szerethetővé a Mézga család tagjait. Neppék csodálatos éleslátással és gyengéd humorral parodizálták ki a családi viszonyokat, a Hufnágel Pistáért sóhajtozó Paulától a feleselő gyerekeken át a csak egy kis nyugodt tévézésre és egy pár papucsra vágyó családapáig. A poénok ötven évvel később sem fáradtak el vagy vesztettek az erejükből. Sőt, felnőtt fejjel élvezhetők csak igazán.

 

4. A család nélkülözhetetlen tagja a 30. századi rokon, Köbüki. Neki köszönhetően vált szállóigévé az “MZ/X, jelentkezz!” és a “Kapcs, ford!”. Máris szomszéd is óriási figura, aki valaha élt társasházban, az biztos ráismer erre a folyton fanyalgó és zsörtölődő karakterre.

 

 

5. Mindenki kívülről fújja a főcímdalát, akkor is, ha évtizedekkel korábban volt gyerek. Az üzenete pedig, hogy bárki, bármit mond, merjünk bolondnak lenni, ma is felszabadító.

 

 

6. A sorozat olyan apróságokat is kifiguráz, mint a kor tévé- és rádióműsorai. A rádióban épp hátsó-délkelet-dagesztáni előind népdalt játszanak Rákok a mákban címmel, a tévében a perenyevackori Újgarázda TSZ új öntözőberendezésének felavatásáról szóló riportfilm  megy.

 

 

7. Még a háziállatok is imádnivaló karakterek, ráadásul a macska neve sziporkázóan ötletes, sok macskát neveztek el azóta Maffiának országszerte.