A bakancslista

Kétféle ember van: az egyiknek volt a családjában daganatos beteg, a másiknak nem. Sajnos, Magyarországon az első csoportban van a többség, és a második csoportban lévőknek is jó esélyük van, hogy ez a boldog állapot idővel változik.

Ha másban nem is vagyunk listavezetők az európai országokban, ebben biztosan. Én több okból is az első csoportba tartozom, és nem vagyok biztos benne, hogy végignéztem volna ezt a filmet, ha nem lett volna kötelességem. De abban sem vagyok biztos, hogy ha nem az első csoportba tartozom, akkor nem lenne hasonló a helyzet.

Merthogy a történet főszereplője két idős férfi, akiknél diagnosztizálják a betegséget, majd azt is, hogy legfeljebb egy évük van hátra. A kegyetlen prognózison kívül az is összeköti őket, hogy egy szobában laknak. Egyébként ellentétei egymásnak. Az egyik fekete, a másik fehér, az egyik szegény, a másik gazdag, az egyiknek családja van, a másiknak egy lánya, akit évek óta nem látott. A szegényebb filozófiatanára annak idején azt javasolta az osztályának, hogy írjanak össze egy úgynevezett bakancslistát arról, mit akarnak az életben megcsinálni, mielőtt feldobják a bakancsukat, azaz meghalnak. A diákok elhatározzák, hogy megírják listájukat, és a pontokat sorra véve beteljesítik titkos vágyaikat. A 45 éve házas autószerelő csak egy nővel volt életében, a páros szellemi oldalát képviseli, az ateista milliárdos pedig az anyagi világ embere.

A film első harmadában kapunk mindent, ami a betegséggel jár. Véres zsebkendők, hányás, műtét utáni sebek, kemoterápia, aggódás, vigasztalás, sírás. Ezután, a vágylista tételes beteljesülésekor a főhősök gyönyörű helyszínek (egyiptomi piramisok, Taj Mahal, kínai nagy fal) előtt filozofálnak az élet értelméről, merengenek életük hibáin, vagy éppen ugratják egymást.

Nem tudom, ki fogja megnézni ezt a filmet. Aki átélt ilyesmit, az nem akarja újra átélni, aki meg nem, az talán nem kíváncsi a naturálisan ábrázolt kórházi jelenetekre. Végeredményben szép lehetett volna a film, ha a rendező megkímélt volna minket a betegség által meggyötört ember látványától. Ettől a súlytól pedig a néző letaglózva ül, és elfelejt sopánkodni a nem túl eredeti ötletekből építkező, néhol szirupos szövegkönyv vagy a majdnem biztosra játszó szereposztás miatt. Merthogy kevés olyan filmet láttam, ahol Jack Nicholson, vagy Morgan Freeman játéka önmagában ne lett volna elég a sikerhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu