A bőség földje

A New York elleni terrortámadás második évfordulóját követő néhány napban játszódik Wim Wenders új filmje. A helyszín Los Angeles külvárosa, ahol egy négyzetméterre számítva az Egyesült Államok legtöbb nyomorultja és nincstelenje él. Ide érkezik Lana, hogy szociális munkásként segítsen a szegényeken, és itt pásztázza a környéket Paul, aki öntevékenyen kutatja a lehetséges terroristákat. A két ember sorsa összefonódik, s közösen kell válaszolniuk arra a kérdésre, mi Amerika, és mi a jövője.

A nyitó képsorok párhuzamos monológjainak közös vonása az Amerika iránti hűség kifejezése. A repülőgépen ülő Lana Swenson hálát ad az Istennek, hogy visszatérhetett szülőhazájába (Ez a hazám hangzik fel a magyar néző számára József Attilát idéző mondat), a figyelőkamerával és mikrofonnal felszerelt cirkálóautóban pedig Paul meditál arról, hogy felelősséggel tartozik nemzetéért. Lana húszéves lány, aki gyermekkorát misszionárius édesanyja mellett Közép-Afrikában, kamaszéveit pedig Palesztinában és Izraelben töltötte. A mélyen vallásos Lana anyja utolsó kívánságának eleget téve, de belső meggyőződésből is érkezik Los Angelesbe, hogy elfoglalja új munkahelyét Az Élet Kenyere misszióban. Paul, akit az motivál, hogy Amerika nem szenvedheti el Vietnam és a terrortámadás után harmadik vereségét, éppen az épület környékén figyel fel arra, hogy egy, kinézete alapján vélhetően muzulmán nincstelen bóraxos dobozokat cipel ismeretlen helyre. A lány és az egykori vietnami veterán sorsa akkor kapcsolódik össze, amikor az említett muzulmán férfit agyonlövik a misszió épülete előtt.

Paul Jeffries meg akarja tudni, vajon a lelőtt férfinak volt-e köze valami terrorsejthez, a lány viszont a minden embernek kijáró végtisztességet kívánja megadni a halottnak. Közösen vágnak neki az útnak, hogy a Los Angelestől száznyolcvan kilométerre levő településen felleljék az áldozat, név szerint Hassan Ahmed rokonait. Ám az úton saját múltjukkal is szembe kell nézniük. A konzervatív nézeteket valló Jeffries exőrmester ugyanis a lány anyai nagybátyja, aki valamikor régen nem helyeselte húga liberáliskomcsi dumáit, azt pedig különösen nem, hogy kicsi gyermekét magával cipeli szerte a világban. A múlt azonban a jövő érdekében megbékél a jelennel, s a két főszereplő a film végén közös nyilatkozatban foglalja össze álláspontját: nem az ember bőrének a színe számít, Bush elnök téved, Amerika valóban a bőség földje, de nem a gazdaságé és gazdagságé, hanem a szereteté. Miközben a kommünikét hallgatjuk, elfeledkezünk arról, hogy mindvégig a hetvenes évek amerikai utaztató filmjeit idéző remek zene szólt, hogy a most bemutatkozó operatőr, Franz Lustig kézikamerája mindent tud, hogy Michelle Williams Lanaként elbűvölően tiszta jelenség, és kiváló a többi színész is.

Nem az van, amit hittünk hangzik el a vietnami veterán szájából. Valóban nem az van. Valamikor ugyanis azt hittük, hogy az erőteljesen induló és erős intellektuális-kritikusi hátszéllel támogatott Wim Wenders befutja a vélt vagy valós tehetségéhez illő pályát. Nem ő az egyetlen európai alkotó, akinek ami sikerült az óhazában, az szétfoszlott Amerikában. És közben felnőtt egy újabb nézőgeneráció. A fiatalokat hidegen hagyják az egykori érdemek és kultfilmek, számukra a Berlin felett az ég is már múzeumi darab, ott van a helye az Aranyláz és a Patyomkin páncélos mellett. És ítélkeznek kíméletlenül: üresen hagyják a vetítőtermet...

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu