A Bosszúállók német bojkottja

Nem politikai okokból mondott nemet a szuper-szuperhősös akciófilmre több száz német mozi, hanem a Disney áremelésére adott válaszként.

Világszerte tarol a Bosszúállók soron következő része, az Ultron kora, minden idők legjobb szuperhős-nyitását mutatva fel, és a nyitóhétvégén már 201.2 millió dolláros bevételnél tart, amiből 9.3 milliót a német mozik produkáltak – de nem az összes német mozi. Természetesen nem politikai érzékenységről van szó – bár az első Bosszúállókban Amerika kapitány elsütött valami németes viccet -, hanem arról, hogy sok mozi nem tudja kigazdálkodni a gyártó Disney stúdió által követelt megemelt vetítési díjat. A Deutsche Welle beszámolója szerint a Mickey egeres cég ugyanis 47.7 és 53 százalék közötti emelést hajott végre a film „kedvéért”, miközben csökkentette a reklámkampányban rá eső részét, és nem szállt be a 3D szemüvegek költségeibe, ahogy azt korábban szokta. A nagyvárosi multiplexet lenyelték az emelést, hiszen a film nagyobb bevételt is jelent, de összesen 193 német kisváros mozija – ami 686 termet jelent - úgy döntött, hogy bojkottálni fogja a Marvel szuperhősök szupergyülekezetét, amelyet Joss Whedon rendezett és Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, Chris Hemsworth, illetve Chris Evans főszereplésével készült, mondván,. hogy a Disney üzletpolitikája csődbe viheti őket. Hazánkban is előfordult már, hogy a forgalmazó és az egyes moziláncok nem tudtak megegyezni, bár itt a hírek szerint az is előfordul, hogy a mozilánc diktál: legutóbb a Végre otthon című egészestés animációs film járt így.