A Dinamó-hadművelet – Dunkirk beharangozó előzetes

Chistopher Nolan tizedik játékfilmje és egyben első háborús eposza a dunkirki evakuálás történetét meséli el a II. világháború elejéről, és most egy kis bepillantást kapunk a nagy drámába.

1940 tavaszán a gyors, agresszív és ellenfeleiknél felkészültebb, modernebb szemlélet alapján támadó német hadsereg pár hét alatt megverte a francia haderőt és a segítségére siető Brit Expedíciós Hadtestet, amely a tengerpartra szorult vissza, pusztulása biztosnak látszott. Csakhogy a brit hadiflotta és számos önként jelentkező kereskedelmi és „civil” hajó csodát hajtott végre, szinte az egész haderőt, mintegy 330.000 javában brit, illetve francia és belga katonát mentettek ki a folyamatosan bombázott és ostrom alatt tartott hídfőből, ezzel megteremtve a további ellenállás lehetőségét. A britek a Dinamó-hadművelet győzelemként élték meg a háború számukra is katasztrofális kezdetén, és ezt a csatát örökíti meg Christopher Nolan, aki számára a háborús film teljesen új műfaj.

A már régóta Hollywoodban dolgozó, de brit Nolan, aki az angol-francia koprodukcióban készülő filmnek nem csak rendezője, de forgatókönyvírója és egyik producere is egyben, a teljes történelmi hűségre törekedett az első perctől kezdve. A forgatáshoz eredeti repülőgépeket és torpedórombolókat használtak, az eredeti helyszínen vettek fel jeleneteket – illetve a nagyon hasonló holland partvidéken -, és persze kérdés, hogy ez előnye vagy éppen hátránya lesz a végterméknek. A technikai részletekben való elveszés ugyanis egy filmnek sem tett még jót, de a Dunkirk szereplőgárdája és stábja azért némi garanciát nyújt. A főbb szerepekben ugyanis olyan neveket láthatunk – azt ugyan sajnos még nem tudni, mik pontosan ezek a szerepek -, mint Tom Hardy, Cillian Murphy, a friss Oscar-díjas Mark Rylance, Kenneth Branagh, James D'Arcy, illetve némi meglepetésre a One Direction tinisztárja, Harry Styles.

A most megjelent ún. beharangozó trailerben sajnos egyik főszereplő sem látható, inkább a helyszínt és a hangulatot ismerjük meg. Látjuk a szélfutta tengerpartot, a letakart, sorba rendezett hullákat, egy, felszerelését eldobó, a tengerbe sétáló katonát, a mólóként elszállításukra váró brit csapatokat, akik az eget kémlelik, majd elborzadva látják a támadó német repülőgépeket. Erős anyag, még úgy is, hogy keveset tudunk meg – pláne, ha nem ismerjük a történelmi hátteret -, de látszik, hogy az operatőr: Hoyte Van Hoytema (Csillagok között, Suszter, szabó, baka, kém) és a zeneszerző Hans Zimmer – aki már hatodik közös filmjét készíti Nolannel – tudják a dolgukat.

Szintén Dunkirk címmel 1958-ban is készült egy angol film, de az evakuációról szól a Jean-Paul Belmondo főszereplésével készült Két nap az élet (1964), és a csata fontos szerepet kapott az 1942-es Miss Miniverben, illetve a jóval későbbi Vágy és vezeklésben (2007) is, ahol egy csodálatosan megkomponált ún. pásztázó felvétel mutatja meg a helyszínt, a szereplőket, a harcot és a drámát. Valami hasonlót vagy jobbat várunk Nolan filmjétől is, amit 2017. július 21-én mutatnak majd be.