A dunaújvárosi Bartók Színház így támogatja a jövedelem nélkül maradt színészeit

Őze Áron, a teátrum igazgatója: „a színház élő műfaj, amelynek varázsa a művész és néző közvetlen találkozásában rejlik”

A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Magyarországon elsőként előleget fizet jövedelem nélkül maradt színészeinek a koronavírus járvány miatt bevezetett korlátozások időszaka alatt. A dunaújvárosi színház igazgatóját, Őze Áront a többi között arról kérdeztük, hogyan fogadták a művészek a támogatást, miként éli meg a társulat a befejezetlen 2019/20-as szezont, és milyen szerepet szán a közkedvelt alternatív közönségelérési csatornájuknak, a Virtuális Színháznak.

 

Egyedülállónak tekinthető az a támogatás, amit a Bartók Színház biztosít a színészei számára. A társulat tagjai előleget kapnak azokra a művészi teljesítményekre, amelyeket a járvány után újrainduló előadások alkalmával nyújtanak.