A felszínen is nyomasztó

A végtelen csend magába zár, és te elfelejted, hogy ember vagy. Ezt az érzést ragadták meg az alkotók és találtak hozzá egy olyan provokatív történelmi eseményt, amely e sajátos világhoz megfelelő drámai mélységet kölcsönöz.

A nyolcvanas évek elején járunk, amikor a norvég partokhoz közel busás haszonnal kecsegtető olajmezőket találnak. Az egyetlen gond, hogy a gazdagságtól 500 méter sós víz választja el Norvégiát. Államilag finanszírozott kutatók egy csoportja búvárokat treníroz, hogy a kőolaj vezetékeket képesek legyenek a víz alatt is megépíteni. A csapat tagja egy norvég testvérpár Petter (Aksel Hennie) és Knut (André Eriksen), de velük van Mike (Wes Bentley) is, hiszen a projekt egy amerikai-norvég közös „összefogáson” alapul. A tesztmerülések sikeresek, bár már a laboratóriumi kísérletek során baljós előjeleket találunk. Félelmeink beigazolódnak az első éles merülés tragédiával végződik. A baleset során Knut az életét veszti. Pettert bűntudata nem hagyja nyugodni, és rögtönzött nyomozásba kezd.

A történetről nem áll szándékomban többet mesélni, elég legyen annyi, hogy elegendő feszültség, árulás és ármány van benne ahhoz, hogy tekintetünket magához láncolja, habár a kezdeti dinamikus felütés a film második szakaszában alábbhagy. A realisztikus atmoszférát, néhány kauzális ballépés is kikezdi. Számomra sokkal fontosabb, hogy a filmnyelvi megoldások viszont érzékletesek. Rengeteg a közeli beállítás, azokat is legtöbbször kézből fotografálták így növelve a szorongás érzetét. Sokszor apró, egy-két ember számára is szűkös helyen vannak a szereplőink, a klausztrofób hatást a különleges szűrök és plánok használata még árnyaltabbá teszi. A színészi alakítások alighanem tökéletesek, a karakteres északi arcok egyébként is jól mutatnak a vásznon, de ezúttal a műfaji elvárásoknak is megfelel a film, a történet gazdasági-politikai vonzatairól nem is beszélve.

Álmodtad már valaha, hogy az óceán legmélyebb pontján lebegsz? A tested súlytalan akár a lélek. A dimenziók kitárulnak, mintha az univerzum közepén csücsülnél. Elzárva mindentől s mindenkitől. A felszín oly messze van tőled, hogy a létezése is kérdőjelessé válik, akárcsak saját fizikai valóságod. A végtelen csend magába zár, és te elfelejted, hogy ember vagy. Ezt az érzést ragadták meg az alkotók és találtak hozzá egy olyan provokatív történelmi eseményt, amely e sajátos világhoz megfelelő drámai mélységet kölcsönöz. Skjoldbjarg filmjével nemcsak az óceán mélyére merülünk, hanem a gyarló emberi lélek rejtelmeibe is.