A guminő nem megoldás

Az interneten a legjobb a társkeresés. De miért egy guminőt rendel magának a férfi? Mert kell a társ, és nem ereszkedik meg a melle. Az utóbbi idők legfájdalmasabb vígjátékát hagyni kell fájni. Vannak filmek, amiket egyedül kell megnézni. A Plasztik szerelem nem az.

A heti premierekben azt írtuk, hogy nem lehet tudni, egy rendkívül fájdalmas vígjáték vagy egy szórakoztató dráma lesz Craig Gillespie első filmje, a Plasztik szerelem (Lars and the Real Girl). Választ nem tudok adni, de arra minden leendő nézőnek fel kell készülnie, hogy a világ legszomorúbb és egyben legvidámabb filmje ez, amiben a srác rendel magának egy guminőt, majd beleszeret az igaziba. Ez az egymondatos összefoglalás az Amerikai pite újabb borzalmát vetítette előre, de szerencsére Ryan Gosling biztosíték volt arra, hogy ez nem ilyen lesz. Nem beszélve a mellékszerepekben feltűnő Paul Schneiderről (Elizabethtown) és a Match Pointból ismert Emily Mortimerről.
Képek!

Én még most is zavarban vagyok, hiszen mögöttem hörögve röhögte végig a srác a barátnője mellett az általa vígjátéknak tartott filmet, miközben ültem egyedül (mellettem üres szék a drámai hatás kedvéért), és hiába volt tele poénokkal a film, nekem szomorú volt. Az ebből levonható tanulság egyébként közhelyszerű: az adott kontextus (értsd: barátnővel vagy nélküle nézed) meghatározza, a film mely rétege lesz hangsúlyos. A Plasztik szerelem betegebb a Forrest Gumpnál és romantikusabb az Igazából szerelemnél a maga aberrált módján. Mondjuk itt nem bonbont osztogat a főszereplő, ha baja van, hanem rendes északi szokás szerint fát vág.

A film első felében folyamatosan érkeznek a magas labdák: kihozzák az interneten összeállított babát, akinek kemény melle, húsos ajka és hatalmas mangaszeme van, ráadásul egy sulidiszkóruhát visel a 90-es évek elejéből, mégis mindenki egy brazil, fogyatékos, katolikus lányként kezeli. Mondom, rengeteg nagyon erős poén, semmi ízetlenkedés, mégis keserű a történet.

Hogy miért rendeli meg Lars a gumibabát, Biancát? Amiért minden férfi: társra van szüksége. Ja, és mert nem beszél és soha nem ereszkedik meg a melle - hallatszik az obligát kocsmahumor. Valójában valami különleges sokk éri, amit a helyi doktornő ügyesen kezelni kezd: Lars születésébe belehal az anyja, plusz most várja a gyerekét a bátyja felesége, ami előidézi a téveszméket.

Ennek ellenére Lars olyan magányos, hogy a rendező csak hatalmas totálokban hajlandó mutatni a természet közepén. Kedves, jóindulatú, de emberi kapcsolatokra látszólag alkalmatlan férfi, a nőktől meg kifejezetten retteg, mégis megtetszik neki kolléganője.

A rendező mindent megtett, hogy elhiggyük, Ryan Gosling végtelenül szerencsétlen: adtak rá hatalmas csizmát, béna szvettert és még a bajusza is hülyén néz ki. Néhány héttel a bemutató előtt derült ki, hogy Goslingot (akit egyébként Az ifjú Herkules kalandjai-sorozatból is ismerhetünk) Golden Globe-ra jelölték vígjáték kategóriában a téveszmékkel küzdő romantikus hős megformálásáért, akinek súlyos helyzetét még azzal is tetézik, hogy az iránta érzett nagy szeretet miatt az egész város az ő valóságának megfelelően kezd el élni. Biancát hosszan vizsgálják betegségével, templomba jár, buliba viszik és dolgozni kezd próbababaként. Valójában a különleges pszichikai betegségtől eltekintve nem oszt vagy szoroz, hogy Bianca gumibaba, mert van az egészben valami általános a kapcsolatainkra nézve, ami egyben személyre szabott is. Emiatt szar. Mert egy vígjátéktól nem depressziót várunk, ahogy egy drámától sem guminős viccek elgondolhatatlan sorozatát. Mégis jó film.

Az ilyen filmeket nem jó egyedül nézni, mert az ember (én) nagyon magányosnak és szerencsétlennek érzi magát, ezért a Plasztik szerelmet csak stabil párkapcsolatban élőknek merem ajánlani. Ha valaki magányosan bevállalja, az magára vessen. Én szóltam.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu