A három isten újra Szecsuánba indul

A Vígszínház október 6-án tűzi műsorra először Bertold Brecht A szecsuáni jóember című darabját, amelyet Zsótér Sándor állít színpadra. A dráma főszerepét, a kettős énű Sen Te-Sui Ta szerepét Börcsök Enikő játssza, míg Kamarás Iván Su Fu borbélyt formálja meg. Velük beszélgettünk egy próbát követően.

Börcsök Enikő

- Másképpen kell játszani Brechtet, mint mondjuk Moliere-t?

- Azt hiszem, igen, de lélekre akkor is szükség van, hiszen szerintem ez egy roppant érzelmes színdarab. Ugyanakkor van egy sereg szöveg, amolyan kiállások, amelyeket meg kell próbálni mindenféle vélemény nélkül elmondani. Az arányokat még most keressük.

- Sen Te és Sui Ta kettős szerepe, sok lelki átállással jár?

- Hiába alakul férfivá, attól ugyanarról az emberről beszélünk, csak a többiek hiszik, hogy két emberről van szó. Sen Tenek segítségül kell hívnia a másik énjét, mert csak úgy állnak szóba vele.

- Nem először dolgozik Zsótérral. Nem lepődött meg, hogy most nincs meghúzva a szöveg.

- Nem, mert korábban sokat beszéltünk arról, milyen előadást szeretne. Sándor nagyon szereti ezt a darabot. Nem akart rajta semmit változtatni.

- Nem nehezebbek a próbák a dupla szerep miatt?

- Erre az ember kezdetben nem gondol. Tudtam, hogy sok örömet fognak adni a próbák és majd az előadások.

- Furcsa és gyönyörű a díszlet.

- Olyan az egész, mint egy megelevenedő képeskönyv. Némiképpen ezt erősíti a díszlet is.

- Brechtről lévén szó, a színész itt is úgy épít fel egy szerepet, mint más darabokban?

- Ugyanúgy kell dolgozni, hiszen a szerep nagyon pontosan meg van írva. Egy emberi sorsban gondolkodom.

Kamarás Iván

- Valóban más Brechtet játszani?

- Szükséges az elidegenítés, de legalábbis valamiféle stilizáció ahhoz, hogy a darabjai megszólaljanak.

- Zsótér kérte, hogy mellőzzék a beleélést?

- Éppen ellenkezőleg. Belső megközelítést vár el tőlünk, a forma lassan kezd kikristályosodni.

- Su Fu nem egészen az ön szerepe?

- Egyetlen emberben minden tulajdonság megvan, ettől kezdve a próbákon csupán a háttérbe szorított jellemvonásokat kell felerősíteni a szerep igényeinek megfelelően.

- Su Fu szerepéhez készít maszkot vagy kövéríti magát?

- A magam arcával játszom. Egyébként nem annyira kedvelem a Sztanyiszlavszkij-módszert, ahol lehetőséget adnak rá, elrugaszkodom tőle.

- És a belső igazság, amelyet a módszer annyira fontosnak tart?

- Rettentően relatív fogalom. Magam sem tudom, milyen vagyok valójában. Azért is vagyok színész, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz, olyan dolgokat tárjak fel magamban, amelyek még számomra is ismeretlenek és meglepőek. Arról nem is beszélve, hogy kétfelől lehet elindulni a cél irányába: kívülről befelé és belülről kifelé haladva. Ugyanúgy becsülöm mindkét utat.

- Zsótér most is "feldarabolta" a művet?

- Szó sincs róla. Ez az előadás az ő életében is más jellegű munka. Most inkább a mese és a példázat jelleg a hangsúlyos.



Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu