A hívás

   zene: John Debney
   kiadás éve: 2013
   kiadó: Lakeshore Records
   játékidő: 61:59


     Miután első ízben lepörgött nálam A hívás című thrillerhez készült John Debney-szerzemény, azon gondolkodtam, hogyan adhatott ki ilyen katyvaszt a kezei közül, s ezzel párhuzamosan igyekeztem mielőbb elfelejteni ezt a hozzávetőlegesen egyórányi "élményt". Néhány hónappal később valamiért késztetést éreztem arra, hogy ismét elővegyem ezen darabot, ám másodjára már korántsem találtam annyira rossznak, ezt követően pedig arra is rendkívül kíváncsi lettem, hogy mindez milyen szinten képes érvényesülni a képsorok alatt. Az utóbbiak fényében erős módosuláson keresztülment véleményem pedig végül az lett, hogy igenis érdemes volt visszatérnem és jobban elmélyednem ebben a tipikusnak egyáltalán nem nevezhető Debney-kompozícióban.
     Brad Anderson munkái közül eddig csak A gépész című thrillert láttam, amely annak idején éppoly pozitív meglepetést okozott, mint most A hívás. Igaz, utóbbi megannyi klisével rendelkezik, azonban a remek forgatókönyvnek (amely az agyonfoglalkoztatottaknak egyáltalán nem nevezhető Nicole és Richard D'Ovildiónak, valamint Jon Bokenkampnak köszönhető), illetve a színészi játék eredményeként percről percre faltam a filmet, amit nem sok 2013-as mozival kapcsolatban tudok elmondani.

     Egy thriller esetében rendkívül fontos szerepe van az aláfestésnek, a komponisták szemszögéből nézve pedig talán e műfaj tekinthető a legszerencsésebbek egyikének, hiszen a szakma ezen belül enged leginkább teret a kísérletezgetéseknek - remek példák erre nem is olyan régről Christopher Young Sinisterhez vagy Brian Tyler A gyilkos szobához íródott darabjai, de Marco Beltramitól, Bernard Herrmanntől és Elliot Goldenthaltól is hallhattunk már jó néhány érdekességet. Ezúttal Debney lépett hasonló ösvényre, s hozott létre egy első hallásra számomra nehéznek és értelmetlenül kuszának ható anyagot, amelyben aztán sikeresen megleltem a koncepciót. "Valami szokatlant szeretett volna, nem olyan hagyományosat, amilyet a legtöbb hasonló jellegű alkotás esetében alkalmaznak" - foglalta össze a szerző Anderson elképzelését, melyet már az első egyeztetésük alkalmával világossá tett számára. "Így született meg ez a nagyon nyers elektronikus muzsika, bizonyos részeknél azonban, ahol érzelmi töltet jelenik meg, zongora és vonósok alkalmazásával kissé kommerszebbre vettem a dolgot" - tette hozzá.

     Ugyan a páros most dolgozott együtt először, külön-külön mindegyikőjük megmutatta már, mit képes kihozni ebből a stílusból: komponistánktól például nem is oly régen az Álmok otthona, illetve az Alex Cross kapcsán bizonyosodhattunk meg erről, A hívás muzsikája viszont mind hangzás-, mind dallamvilágát tekintve messze áll ezektől. Míg előbbiek esetében voltak szép ívű témák, addig itt mindössze néhány, a drámaibb pillanatok ihlette tétel árulkodik arról, hogy szerzője képes a dallamalkotásra is. E vonalról a Lakeshore Records gondozásában megjelent korongon élő zenei kíséretben a "Leah's Body Uncovered", a "Message to Mom" közepe, valamint az "It's Already Done" néhány pillanata árulkodik, az elektronikus megközelítés vonatkozásában pedig a "Tour of the Hive" tartogat kellemes perceket a hallgató számára.
     Mivel azonban a direktor nem ezt, hanem Debney nyersebb arcát követelte meg, a játékidő döntő részében a hidegrázás, illetőleg a feszültséget, zaklatottságot sugalló indusztriális megoldások kapnak teret, mely igen jól harmonizál a történettel. Halle Berry a közelmúltban kudarccal végződött telefonbeszélgetést lebonyolító 911-es diszpécsert, Jordan Turnert alakítja, aki az elrablását bejelentő tinédzserkorú Casey (a Jelek óta csinos lánnyá cseperedett Abigail Breslin) hívását veszi át pánikba esett kolléganőjétől, s igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy mielőbb rátaláljanak a kocsi csomagtartójába zárt lányra. Az események folyamatosan pörögnek - ebből a szempontból pedig igen jónak találom a filmet, mert bár vannak benne drámaibb pillanatok, azokkal igyekeztek az alkotók nem átesni a ló túloldalára -, az elrablóról pedig lassan kiderül, hogy nem váltságdíjért vagy holmi hírnévért rabolta el Caseyt, hanem beteges, önös célból. A korántsem tiszta elmével bíró elkövető lelkiállapotának megjelenítéséhez Debney érdekes módot választott: nagy teljesítményű elektromos motor hangját rögzítette, majd torzította az adott jelenetek igényeinek függvényében - ezt hallhatjuk többek között a "Shovel Kill"-ben is. A szokatlanságok közé tartozik az is, hogy a zongora billentyűit csak az érzelmesebb pillanatok kapcsán használta a szerző, a többi esetben pedig úgy ütögette az instrumentum testét, hogy abból xilofonra emlékeztető hang áradt. "Olyan atmoszférát szerettünk volna teremteni, amely a filmhez hasonló" - mesélte a komponista, kinek ezen törekvése olyan tételekben csúcsosodik ki, mint az "Intruder", a közel tízperces játékidővel rendelkező, változatos "Freeway Chase", a "Michael Drives", a "The Gas Station", a "Finding the Hiding Hole", valamint a "Jordan Finds the Room".

     John Debney 2013-ban mindössze két muzsikával állt elő, ám minthogy azok teljesen más stílust képviselnek, a komponistának lehetősége nyílott arra, hogy egymástól merőben eltérő oldalait villantsa meg. A Jobs - Gondolkozz másképp, valamint A hívás című mozikhoz egyaránt olyan kompozícióval járult hozzá, amelyek révén ismét bebizonyította, hogy bármenyire is kedveli a komédiákat, illetve a családi filmeket, ez nem jelenti azt, hogy csak azokban mozog otthonosan. Ezen év - 2002, 2004, 2007 és 2010 után - részemről újfent emlékezetes, üde színfoltnak számít a szerző filmográfiájában.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu