A kis kedvencek támadnak

Kedves kis film A kis kedvencek titkos élete, de alapvetően mégis arról szól, hogy háziállataink egy nap ellenünk fordulhatnak, ahogy azt már számos más filmben megtették.

Egy mindenre képes albínó nyuszi valahol a csatornák mélyén hadsereget készül toborozni a sorsára hagyott háziállatokból, hogy bosszút álljon az embereken – és a boldog, családban élő kis kedvenceken. Ez a bemutatásra váró A kis kedvencek titkos élete történetének alapja, és bár egy vidám, szórakoztató darabról van szó, az embernek mégis beugrik, hogy látott már hasonlót, nem is egyet.

 

Állatfarm (1955)

„Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek” – ez George Orwell örök érvényű politikai szatírájának alaptézise, az egyenlőséggel takarózó zsarnokság tökéletes megjelenítése, amelyhez az 1984 írója egy farmot használ allegóriaként. A farm állatai, megunva a kegyetlen gazda uralmát, átveszik a hatalmat, és bár van rá lehetőségük, hogy valódi paradicsomot csináljanak a helyből, ők végül egymás ellen fordulnak.

John Halas  aki feleségével, Joy Batchelorral dolgozott, egészestés rajzfilmet készített a filmből, amely költségvetését, mint utólag kiderült, titokban a CIA biztosította, akik antikommunista propagandát akartak terjeszteni, és ez sikerült is. Rossz nyelvek szerint Orwell özvegye, Sonia azért ment bele a dologba, mert az ügynökség cserében összehozta Clark Gable-lel, és állítólag a CIA ragaszkodott ahhoz, hogy a történet végét megváltoztassák. Az viszont biztos, hogy A kis kedvencek titkos élete sokban kölcsönöz a műből: nem véletlen, hogy a gonosz nyuszit Hógolyónak hívják: ez volt a neve az Állatfarm egyik vezető disznójának is, aki végül elbukik a hatalmi harcban.

 

Madarak (1963)

Ha az emberre támadó, látszólag békés állatokról van szó, akkor evidens, hogy Alfred Hitchcock és a Madarak, ahol galambok, sirályok, várjak és egyéb kedves szárnyasok rontanak egy tengerparti kisváros lakóira, nem maradhatnak le a listáról, sőt. A filmben az a csodás, hogy Hitchcock egy percig sem törődik azzal, hogy megindokolja, miért fordulnak a madarak az itt lakók ellen, egyszerűen csak felépíti a sztorit és szabadjára engedi az állatot az állatokban.

Hősnőnk a gyönyörű Tippi Hedren, egy felsőbb körökből származó, elegáns nő, aki egy Bodega Bay nevű tengerparti kisvárosban keresi a boldogságot – frissen ismert meg egy fess férfit  -, de amint megérkezik, megtámadja őt egy sirály. Másnap a madarak megsebesítenek néhány gyereket, majd egyre többen gyűlnek össze és egyre halálosabb minden támadásuk – ráadásul összehangoltan dolgoznak. A Madarak az alapja a rákövetkezendő valamennyi állatinváziós film dramaturgiájának, A film úttörő módon alkalmazza a maszkolás technikáját – szinte lehetetlen megkülönböztetni a műmadarakat az igaziaktól -, a különös zenei hangok pedig összeolvadnak a madarak fenyegető rikácsolásával.

 

Fehér dög (1982)

Akárcsak a Madarak esetében, itt is valós alapja van a történetnek. Az író Romain Gary és tragikusan fiatalon elhunyt felesége, Jean Seberg egy gyönyörű fehér németjuhászt fogadtak be, és a nyugodt, barátságos állat azonnal támadt, ha színesbőrű emberrel találkozott, vagyis valaki betanította a feketék elleni agresszióra. Gary könyvet írt az esetről, amit Roman Polansky rendezett volna, aki ekkor keveredett abba a ronda ügybe, ami miatt el kellett hagynia az USÁ-t, és végül Samuel Fuller (A nagy vörös egyes) vette át a feladatot.

Fuller élete egyik legjobb filmjét készítette el, aminek Ennio Morricone írta a zenéjét, és amit aztán a gyártó Paramount stúdió, attól félve, hogy rasszizmussal vádolják, 25 évig visszatartott a hazai forgalmazásból  – az európai bemutatót szerencsére nem akadályozták meg. A sok helyen A fehér kutya címmel futó film a gyűlölet anatómiája, és a téma lényegéből fakadóan nem érhet boldog véget, pedig akad egy fekete kutyatréner, aki sokáig sikerrel foglalkozik a kutyával. Bár vannak ijesztő jelenetek, egyáltalán nem horrorról van szó, hanem erős társadalomkritikáról és egy remek suspence munkáról.

 

Stephen King: Cujo (1983)

A helyszín egy álmos új-angliai kisváros, ahogy ezt már Stephen Kingtől megszokhattuk. De váratlanul beüt a ménkő: a garázsmester százkilós, s addig barátságos bernáthegyije furcsa módon kezd viselkedni. Megveszett? Vagy denevér harapta meg? Egy kivégzett bűnöző lelke szállta meg? A jámbor eb csakhamar dühöngő szörnyeteggé válik, senki sincs biztonságban mellette. A gazdi az első áldozat, de a fenevad már kiszemelte a következő prédát: egy fiatalasszonyt a kisfiával, akik egy lerobbant járgány foglyai.

Lewis Teague (A Nílus gyöngye) egy ideig afféle Stephen King-specialistának számított, King másik állatos horrorját, a Macskaszemet (1985) szintén ő készítette a még nagyon fiatal Drew Barrymore-ral – és macskákkal. A Cujo nagy találmánya az autóba zárt anya-fia páros, és King volt olyan nagylelkű, hogy megengedje, hogy a regénnyel ellentétben itt életben maradhasson a fiú – annál is inkább, mert saját állítás szerint a könyvet annyira részegen írta, hogy semmire nem emlékezett belőle. A forgatáshoz 5 igazi bernáthegyit, egy rottweilert, egy mechanikus kutyafejet használtak, valamint egy kutyajelmezbe bújt pasast.

Kedvencek temetője (1989)

A film az Állattemető című Stephen King regény alapján készült, és King volt egyben a film forgatókönyvírója is, ami azért is furcsa dolog, mert ezt a munkát rendre másra hagyta, a Kedvencek temetője pedig nem tartozik a nagyobb lélegzetvételű feldolgozások közé, hiszen nem szerepelnek benne nagy sztárok, sőt, a legemlékezetesebb szereplő egy Church – a Churchill rövidítése – nevű sötétszürke macska. Szegény cicát elcsapja egy autó, mert a frissen ideköltözött család háza közelében egy nagy forgalmú autóút vezet – de szintén a közelben van egy kis állattemető, és egy ősi indiántemető, ahová nem érdemes ellátogatni.

Csakhogy a családfő nem hallgat a bölcs öreg szomszédra, akinek mind az állat-, mind az indián temetővel volt már dolga, az autóút pedig tovább szedi az áldozatait. Nem ez a legjobb King-adaptáció, de a történet elég eredeti, a feltámadt macska – és ezzel most szpojlereztünk – pedig meglehetősen riasztó, ügyesen előrevetítve a családban később lezajló tragédiákat. Jól gondoljuk meg a jövőben, hol helyezzük örök nyugalomra kis kedvenceinket!

 

A bárányok harapnak (2006)

Egy genetikai kísérlet az Új-Zélandon élő ártatlan báránypopulációt vérengző fenevaddá változtatja. Mit történik a helyi farmerrel és az állati jogok védelmében kémkedő aktivistával, miután megharapta őket egy mutáns embrió? Az állatok ugyanis feladják a vegetarianizmust és a birkatürelmet, sőt, egy barlang mélyén már átalakulóban van a Vérbirka, aki elől még Dolly is bégetve menekült volna! Jonathan King horrorkomédiája véresen szórakoztató kritikája a genetikai kísérletek torz eredményeinek.

A film – aminek ezúttal viccesre sikerült a kifacsart magyar címe – önfeledt marhulás, és némi önironikus társadalomkép, hiszen Új-Zéland gazdaságának alapja a birkatartás. Mi pedig szeretjük az önfeledt marhulást, ami a minimális történettel is remekül működik. És egy komment a film adatlapjáról, mindezt alátámasztani: „szerintem ez nem szimplán gagyi, hanem súlyosan elmebeteg, es határtalan örömömre szolgál a tudat hogy léteznek emberek akik együtt munkálkodnak azon, hogy egy ilyet a nagyvilág elé tárjanak es bemutassanak.”

Kövessen minket a Facebookon!

Budapest Bár a MÜPÁban
Budapest Bár a MÜPÁban

2018. október 22., 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás