A Kung Fu Panda félreállt

A Kung Fu Panda készülő harmadik része udvariasan félreállt, hogy helyet adjon a szintén készülő Csillagok háborúja ki tudja már hányadik részének.

A DreamWorksnél és a 20th Century Foxnál már azt sem tudják, hol a áll a fejük, annyit változtatást kellett végrehajtaniuk az elmúlt hónapokban – de a meghackelt és térdre kényszerített Sony-val így sem cserélnének! – és most a Kung Fu Panda 3 premierjét tették arrébb 2015 december 23.-ról 2016 március 18-ra, lemondva a nagy karácsonyi kaszálásról. Az ők egyszerű: senki sem akar versenyezni a készülő Csillagok háborúja filmmel, Az ébredő erővel. J.J. Abrams filmje az eredetileg tervezett időpontnál hat nappal korábban, december 18.-án nyit, és nyilván akkor is tarolni fog, ha csak annyira jól sikerül, mint a rajongól által rendszerint elnézett előző három rész, de minden jel – köztük a sokat elemzett és megcsócsált előzetes is – arra mutat, hogy azoknál sokkal jobb lesz. A DreamWorks animációs részlege viszont már betervezett egy filmet, a Boss Baby-t március 18.-ra, most annak is arrébb kell lépnie, és ez nem tesz jót Jeffrey Katzenberg vállalata üzletpolitikájának, annál is inkább, mert már két sikertelen kísérlet történet az egész cég értékesítésére, de a két potenciális ügyfél, a Hasbro játékgyár és a japán Softbank is visszalépett. A Kung Fu Panda 3 történetéről csak annyit tudni, Pónak két óriási fenyegetéssel is szembe kell néznie: az egyik természetfeletti, a másik egészen közel áll otthonához, a rendezője pedig a koreai Jennifer Yuh, aki a második részt is jegyezte.