A lassú vagy a gyors zombiktól féljünk?

  • Vízer Balázs / PORT.hu

Mi a reálisabb, ha az élőhalott bomló végtagjain csoszog felénk, vagy ha Usain Boltot kétszer lekörözve ered a nyomunkba? A héten bemutatott újszerű Kiéhezettek kapcsán jártuk körbe a témát.

Szintet lépett a zombifilmek műfajában a rendkívül intelligens, a műfajhoz képest meglepően szép és kicsit gonosz angol Kiéhezettek! Itt nem csupán a szokásos, az emberiség nagy részét elpusztító zombiapokalipszisről van szó, de felbukkannak másodgenerációs fertőzöttek és felsejlik egy átfogó terv is. Okos, jól átgondolt filmről van szó, villámgyors, de nem túl eszes élőhalottakkal, akik ha nem érzik a szagunkat, nem támadnak, amely kapcsán újra elmerengtünk a zombik természetrajzán. Vajon mi a logikusabb, hogy rothadó végtagjaikat vonszolva lassan közlekedő, vagy a folyamatosan sprintelő, minden akadályt leküzdő kiszerelés? Hogy egy kis szóviccet is belecsempésszünk, a lassú vagy a gyors zombi az életszerűbb?

Kiskoromban, még mielőtt bármiféle zombis filmet is láttam volna, visszatérő rémálmom volt, hogy egy öregember jön utánam, én könnyedén elfutok, de ő mindig újra és újra felbukkan, lassan közeledik, és egy idő után nincs hová futni. Sokaknál gyakori ez az álom, mert az üldözési mánia, a paranoia bennünk lakik, az egész zombi zsáner erre épít, és részben ezért csoszognak az élőhalottak. Fenyegetésük nem azonnali, hanem állandó, milliárdnyian vannak, menekülhetünk, de a következő sarkon úgyis egy újabb csordába futhatunk. És persze azért is lassúak, mert rothadó testük nem képes olyan izommunkára, mint a futás. Csak csattogó állkapcsok, amelyet egy még valamilyen szintén működképes agy irányít – és csak akkor halnak meg, ah ez az egy elpusztul. Látnak és képesek szagolni, de még az olyan egyszerű dolgokra sem képesek, mint felmászni egy létrán vagy kinyitni egy ajtót. De vajon miért van az önmagukban egész biztosan irtózatosan bűzlő zombiknak mindig kiváló szaglásuk?

Lassú zombik

A lassú zombik nem félnek semmitől, és mindent kibírnak. Átgyalogolnak a tűzön, nem végez velük a fagy, és ha sokan vannak, a legerősebb vadállatokat is legyőzik, de az idő vasfoga nyomot hagy rajtuk – ezen logika mentén úgy tíz év után csak zörgő váz marad utánuk. A The Walking Dead ilyen zombikkal dolgozik, a kóborlókkal, és a hetedik évadra már elég lestrapáltak, az utánpótlást pedig csak az a pár ezer ember szolgáltatja, akik még tengődnek ebben a világban.

Hogy képesek-e fejlődni? Elvileg nem, de a műfaj megteremtője, vagy legalábbis elterjesztője, George A. Romero szerint igen. Ő is csoszogó élőhalottakkal kezdett, de a 2005-ös Holtak Földje című filmjében már olyan zombikat is felvonultat, akik képesek következtetéseket levonni, tanulni és túlélni. Persze az sem véletlen, hogy a film főzombija, aki mindezt megmutatja társainak, egy feketebőrű melós, egy benzinkutas, és Romero példázata a fogyasztói társadalom maró kritikája – merthogy mind zombik vagyunk, akik beállunk a sorba.

Vagyis elképzelhető, hogy a zombik képesek fejlődni, az viszont biztos, hogy maga a műfaj fejlődik, hiszen mindig új történetet kell mesélni, emeli a tétet.

Gyors zombik

Ezt tette Danny Boyle a 28 nappal későbbben (2002), bemutatva a villámgyors turbózombikat – és persze, tudjuk, hogy nem így hívják őket, hanem a „vírusfertőzötteknek”. Ez csak pofon a szarnak, mert a két dolog egy és ugyanaz, ahogy a The Walking Deadben sem használják a szót és a Kiéhezettekben sem, ahol egy gombafertőzés veszi át az irányítást az agy és a test felett.

Ebben a verzióban minden testfunkció működik, sőt, fokozottan gyorsul fel, ezért képesek úgy sprintelni ezek a zombik, mint a Zombielandben és tucatnyi más filmben. Ezt a változatot Brad Pitt vitte tökélyre a Z Világháborúban, ahol olyanok, mint valami hatalmas vérengző hangyák a Cirque du Soleilből – élő gúlát alkotva másznak meg 20 méteres falakat, a Legenda vagyok pedig olyan verziót hoz, akik eszközöket használnak és csapdát állítanak.

Itt is csak a fejlövés segít – legalábbis a filmekben, hiszen azt hihetnénk, mozgásukért minden szerv együttesen felel, az agy csak az irányítást végzi. Ez nekem nehezen hihető, de hol lenne az izgalom, ha a felénk rohanó, habzó szájú zombikat bárhol eltalálhatnánk? Másfelől meddig lehet sprintelni? Az őrült vágta, amit ezek a lények levágnak, nyilván irtózatos energiát emészt fel, és ha nem tudnak rögtön enni, hamar elfogy a spiritusz.

Míg a lassú zombik feltehetőleg nem emésztenek, hiszen nem működnek a létfontosságú szerveik, a gyorsak valószínűleg igen, de mennyi étel juthat nekik, amikor több százan lerohannak egy szerencsétlent? Ez jelentheti talán egy gyors zombijárvány viszonylag gyors végét – felemésztik magukat! Egyelőre egyedül a most bemutatott Kiéhezettek képest felmutatni egy „jövőképet”, hogy mi történik akkor, amikor az élőhalottak már mindent felzabáltak és minden energiájukat felégették – de nem áruljuk el, mi ez a következő lépés. 

Aki rendesen fel akar készülni az esetleg bekövetkező zombiapokalipszisre, az olvassa el vegyük alapul Max Brooks könyvét, a Zombie Survival Guide-ot (Complete Protection from the Living Dead), amelyben a szerző minden részletet és lehetséges fejleményt kifejt. Azt viszont érdemes fejben tartani, hogy a legnagyobb veszélyt egy ilyen járványt élő és viruló embertársaink jelentik majd ránk, ahogy az már lenni szokott.

 

 

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás