A leghíresebb anya-lánya párosok legjobb közös fotói

Anyák napja alkalmából kiválasztottunk tíz szívmelengető fényképet, olyan híres sztáranyákkal és lányaikkal, mint Andie MacDowell, Cindy Crawford, Melanie Griffith és sokan mások.

Andie MacDowell és Margaret Qualley

Forrás: Venturelli / WireImage / Getty Images


Andie MacDowellt nyilván senkinek sem kell bemutatni – és lassan a lányát se, hiszen amióta eljátszotta Tarantino Volt egyszer egy… Hollywoodjának kikapós hippilányát, egyre többen ismerik a nevét. Azóta láthattuk a Fosse/Verdon című életrajzi sorozatban is, hamarosan pedig főszerepet alakíthat a Maid című szériában, amelyben ráadásul anyukájával játszik együtt. A fenti fotó azonban még évekkel azelőtt készült, hogy Qualley híressé vált volna: a 2012-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.


Cindy Crawford és Kaia Gerber

Forrás: Stefanie Keenan / Getty Images for Best Buddies International


Cindy Crawford és Kaia Gerber esetében is elmondható, hogy nem esett messze az alma a fájától, hiszen a szupermodell kislánya szintén modellkedik. Kaia idén lesz húszéves, és 16 éves kora óta olyan tervezők és divatházak ruháit mutatta be, mint Calvin Klein, Marc Jacobs, Alexander Wang, Stella McCartney, Michael Kors, Tom Ford, Alexander McQueen, a Prada, a Chanel, a Givenchy, a Burberry, a Lanvin, a Valentino, a Saint Laurent és a Versace. A fenti kép anyáról és lányáról pedig épp egy anyák napi celebrendezvényen készült, 2018-ban.


Meryl Streep és Mamie Gummer

Forrás: Brian Ach / WireImage for Equality Now / Getty Images


Nem túl meglepő módon Meryl Streep lánya, Mamie Gummer is színészkedik: nem kevesebb mint negyven filmben vagy sorozatban szerepelt már. A 2007-es, Koltai Lajos által rendezett Estében édesanyjával együtt játszott, de benne volt A sereg nem engedben, a Mellékhatásokban, a Boldogság bármi áronban és – ismét anyukájával – a Dübörög a szívben. Az Emily doktornőben főszerepet játszott, de feltűnt A férjem védelmében című szériában és a True Detective harmadik évadában is. A fenti kép még 2006-ban készült róla és Streepről.


Debbie Reynolds és Carrie Fisher

Forrás: Dove / Evening Standard / Getty Images


Az Ének az esőben sztárja és a Star Warsszal világhírűvé vált színésznő kapcsolatába bárki beleshetett a Képeslapok a szakadékból című Meryl Streep-filmben, az ugyanis Carrie Fisher memoárja alapján készült. Anyának és lányának egész életében igen problémás volt a kapcsolata, de ennek ellenére nagyon közel álltak egymáshoz – erről mi sem árulkodik ékesebben, mint hogy amikor Fisher 2016 decemberében elhunyt, Reynolds mindössze egy nappal később követte. A fenti fotó 1972-es, amikor Carrie Fisher még csak 16 éves volt.


Carrie Fisher és Billie Lourd

Forrás: Barry King / WireImage / Getty Images


A fentiekből következik, hogy 2016 decemberében Billie Lourd színésznő egy nap különbséggel veszítette el az édesanyját és a nagymamáját. Lourdnak (akit olyan filmekben és sorozatokban láthattunk, mint a Star Wars: Az ébredő Erő, a Star Wars: Az utolsó Jedik, a Milliárdos fiúk klubja, az Éretlenségi, a Scream Queens: Gyilkos történet és az Amerikai Horror Story) az édesapja is a szórakoztatóiparban dolgozik, ugyanis tehetségkutató ügynök – olyan filmek stáblistáján szerepel a neve, mint a Tőrbe ejtve, a Fantomszál, a Birdman, A nő, a The Master vagy a Bábel. A fenti fotó a Star Wars: Az ébredő Erő premierjén készült Billie Lourdról és Carrie Fisherről.


Lisa Bonet és Zoë Kravitz

Anya és lánya 2015-ben. Forrás: Steve Granitz / WireImage / Getty Images


Lisa Bonetet olyan filmekben láthattuk, mint az Angyalszív, a Pop, csajok satöbbi, A közellenség vagy a Ray Donovan című sorozat – és Lenny Kravitz énekessel közös lánya, Zoë lassan tekintélyesebb filmográfiával rendelkezik, mint ő. Zoë Kravitz játszott az X-Men: Az elsőkben, a Kaliforgiában, a Mad Max: A harag útjában, a Legendás állatok-filmekben, a Csajok hajnaligban és a Hatalmas kis hazugságokban, legutóbb pedig a High Fidelityben láthattuk: annak a filmnek, a Pop, csajok satöbbinek a női sorozatverziójában, amiben anno az anyukája is szerepelt.


Goldie Hawn és Kate Hudson

Forrás: Kevin Winter / Getty Images


Goldie Hawn és Kate Hudson nemcsak külsejében emlékeztet egymásra, hanem a pályájuk is egészen hasonló. Mindketten komikák, akik a vígjátékokon kívül leginkább romantikus komédiákban szerepeltek: ketten együtt összesen vagy két tucat romkomot forgattak le, A kaktusz virágától és a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?-tól kezdve a Jöttem, láttam, beköltöztemen és a Bolondok aranyán át az Örök lányokig és az Anyák napjáig. A fenti fotón Hawn 2017-es vígjátéka, az Ó, anyám! premierjén pózolnak.


Blythe Danner és Gwyneth Paltrow

Anya és lánya 2014-ben. Forrás: Bruce Glikas / FilmMagic / Getty Images


Blythe Danner és Gwyneth Paltrow közül minden bizonnyal a második név, a lány neve az ismerősebb, hiszen számtalan filmben láthattuk, és még Oscar-díjjal is büszkélkedhet. De ha azt mondjuk, Apádra ütök, minden bizonnyal beugrik Blythe Danner is, hiszen ő játszotta Ben Stiller filmbeli anyósát (és amúgy további 114 filmben vagy sorozatban szerepelt). Gwyneth Paltrow-nak egyébként az apukája is a szakmában dolgozott: a 2002-ben elhunyt Bruce Paltrow forgatókönyvíróként, direktorként és producerként tevékenykedett – ő rendezte például a Tuti duókat, amiben a lánya is szerepelt.


Tippi Hedren és Melanie Griffith

Forrás: Central Press / Hulton Archive / Getty Images


Egy újabb anya-lánya duó, amelynek tagjai közül a mai közönségnek már inkább a lány lehet ismerősebb; pedig Tippi Hedren annak idején olyan filmlegendákkal dolgozott együtt, mint Alfred Hitchcock (Madarak, Marnie) vagy Charlie Chaplin (A hongkongi grófnő). A fenti fotó 1982-ben, Melanie Griffith 25 éves korában készült róluk, Roar című közös filmjük promóciója során. Ahogy arról ebben a cikkünkben már részletesen is írtunk, a Hedren második férje, Griffith mostohaapja, Noel Marshall által különféle családtagjai szereplésével rendezett filmben a stáb szinte minden tagja súlyosan megsérült (a két nő is), mivel a Kelet-Afrikában tevékenykedő természettudósra és családjára támadó oroszlánok sztoriját valódi, nem betanított vadállatokkal forgatták le.


Melanie Griffith és Dakota Johnson

Anya és lánya 2015-ben. Forrás: Dan MacMedan / WireImage / Getty Images


A Reynolds – Fisher – Lourd famíliához hasonlóan Tippi Hedren, Melanie Griffith és Dakota Johnson esetében is igazi színészdinasztiáról beszélünk, hiszen a nagymama és az édesanya után Griffith Don Johnsonnal közös lánya is a filmszínészek útjára lépett. Dakota Johnson pályáján eddig minden bizonnyal A szürke ötven árnyalata főszerepe a legnagyobb durranás, de a színésznő játszott azért ennél nívósabb alkotásokban is: láthattuk a Social Network – A közösségi hálóban, a Fekete misében, a Vakító napfényben című alkotásban, a Sóhajokban, a Húzós éjszaka az El Royale-ban című filmben és a Mogyoróvaj Sólyomban is.


Nyitókép forrása: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images.