A legsokkolóbb sorozathalálok I.

A sorozatok azért működnek annyira jól, és alakítanak ki lelkesebb és kitartóbb rajongótábort, mint egy film (vajon hány tagja lehet egy Braveheart fan klubnak? És csak egy Barátok köztnek? Na, ugye.), mert a hosszabb játékidő, a hetente vagy naponta jelentkező új epizódok egyfajta kiterjesztett családdá teszik a szereplőket.

Megszeretjük vagy meggyűlöljük őket, tökmindegy, a lényeg, hogy érdekeljen minket az, ami történik velük. És amikor kinyírják őket, akkor nagyon idegesek tudunk lenni. Összeszedtünk párat, ami az utóbbi években akasztotta ki a sorozatfüggőket. Mivel volt jópár, több részben adagoljuk őket.

1. Ned Stark (Trónok harca)

A Trónok harca első évadát Sean Beannel adta el az HBO. Szinte minden plakáton ő szerepelt, vagy farkasbundás köpönyegben, bazinagy karddal a kezében, vagy a Vastrónon ülve, mindenki meg volt róla győződve, hogy ő a főszereplő, azaz fel sem merült a nézőben, hogy meghalhat. Persze a könyveket ismerő nézők pontosan tudták, hogy mikor csap majd le a hóhér pallosa, és gurul el Ned feje, de ettől még a többieket, akik a sorozattal ismerkedtek meg Westeros világával, ez legalább olyan csapásként érte, mint amikor kiderült, hogy Darth Vader Luke apja. Pedig jelek voltak bőven, elég csak azt a tényt felidézni, hogy Sean Bean az a színész, aki a szerepei 90 százalékéban meghal - miért pont ez lett volna kivétel? A sorozat dramaturgiájának egyébként jót tett Ned halála, ha életben marad, elég szirupos-sablonos történet lett volna belőle.

2.  Adrianna La Cerva (Maffiózók)

Christopher Moltisanti csajának végzetét az okozta, ami általában a maffiafilmekben és sorozatokban egy családtagét szokta: az FBI-nak súgott. Igaz, nem nagyon tehetett mást, mert csőbe húzták, és megfenyegették, hogy sittre vágják kokainterjesztés miatt, de hát ez nem nagyon hatna meg senkit a valóságban sem, és mivel David Chase, a sorozat alkotója eléggé odafigyelt arra, hogy a soroztban nagyjából minden úgy történjen, ahogy az életben is, a Drea de Matteo alakította karakternek mennie kellett. Mondjuk annyi könyörület volt Chase-ben, hogy amikor Silvio lelőtte, legalább nem mutatták az arcát. A halála azért volt sokkoló, mert valahol a néző nagyon drukkolt a szerencsétlen nőnek, hogy jól jöjjön ki az ördögi körből.

3. Carter nyomozó (A célszemély)

Személy szerint ez rázott meg legjobban az utóbbi 10 év sorozatos halálai közül. Carter az első résztől kezdve szerepelt az angolul Person of Interest címen futó technothrillerben, és az írók pont akkor bántak el vele, amikor Johh Reese-szel már kezdett összemelegedni, márpedig ezért drukkoltunk már az első rész óta. A halála azért is volt sokkoló, mert a semmiből jött, egy olyan lövöldözésben, amiből előtte sokat túlélt. A történet szempontjából viszont jogos volt a kinyírása, legalábbis a többi karakter motivációinak megerősítése miatt mindenképpen.