A lövés előtti zaj

  • Bori Erzsébet / Mancs

Ezt hívják arrafelé presztízsfilmnek. És ügyelnek arra, hogy az Oscarhoz időzítsék a bemutatását. A nagy ember szerepére gyakran hívják Daniel Day-Lewist. Spielberg rutinosan mozog ezen a páston, legutóbb 2005-ben lépett fel rá a Münchennel. Presztízsfilmnek nevezni valamit nem értékítélet, a felfokozott becsvággyal készült munkák nem feltétlenül rosszak, sőt.

Az más kérdés, hogy hová sújt legnagyobbat a hübrisz. Ha visszatekintünk az utóbbi egy-két évtized ilyen mozidarabjaira, az összkép nem sokban különbözik a teljes filmtermésétől: az értékálló remekművek és a totális fiaskók között az "egészen nézhető" kategória teszi ki a többséget, és ide sorolnak be rövid idő múlva az első évben mennybe vitt, Oscar-esővel elárasztott, kiemelkedő nézettséget hozó presztízsfilmek is. Ez a mezőny várja tárt karokkal a Lincolnt, ha lecsengenek az üdvözlő beszédek, és vitrinbe kerülnek a díjak.

A Lincoln abszolút nézhető, tisztes munka, és ezek az erényei maradandóak. Valamelyest kiszínezi, az utólagos tudással és minősítéssel eltorzítja, de nem hamisítja meg a történelmet, még sokáig lehet hasznos – egyszerre szórakoztató és felemelő – néznivaló a diákoknak és a történelmi filmek magamfajta kedvelőinek. Ez nem kis dolog, ha észbe vesszük, milyen vadromantikus királygiccsek, önkényes újraértelmezések futnak a moziban ezzel a műfajmegjelöléssel.

Nagyon profi a dramatizálás. Bár a hős hosszú pályáján több sorsdöntő év is volt, a kiválasztott szűk időtáv – 1865. januártól áprilisig – talán a legsűrűbb, nagy politikai csatákkal, a jövőre kiható döntésekkel és eseményekkel. Már négy éve tart a véres polgárháború, amelyben százezrek haltak meg, váltak földönfutóvá, nyomorékká, s bár Gettysburg (1863) fordulópontot hoz az unionistáknak, valójában csak 1865-ben válik véglegessé a győzelmük, amikor tavasszal Lee leteszi a fegyvert. A Sumter erődben, ahol minden elkezdődött, április 14-én húzzák fel újra az Unió zászlaját, ugyanazon a napon, amikor Lincoln halálos lövés kap a Ford színházban.

Látunk ugyan ádáz csatajelenetet is, de a nagy drámák a két fehér házban, a Capitoliumon és az elnöki rezidencián zajlanak. A forgatókönyv az amerikai rabszolgaságot végképp eltörlő képviselőházi szavazást állítja a középpontba, olyannyira, hogy a tárgyat pontosan megjelölő cím ez lenne: A 13. alkotmánykiegészítés. Lincolnt az előző évben választották újra, a republikánusok mindkét házban jelentős előnyre tettek szert, de a rabszolgaság eltörléséhez kétharmados többség kell, s a törvény a kormánypártot is megosztja. Noha Spielberg némileg túlfényezi hősét – különös tekintettel a feketékről vallott nézeteire –, azt nem hallgatja el, hogy az északiak túlnyomó részével együtt maga sem tekintette egyenrangúnak a négereket; a feketék ügye elsősorban bunkó volt, amit jól lehetett forgatni a déliekkel szemben. Szép az emberbarátság, szép volt a gettysburgi beszéd (amelyet a film szerint már az akkori tanulóifjúságnak is kívülről kellett fújnia), de nem ártott volna Lincoln gazdasági és társadalompolitikai érveit is előcitálni, nem hallgatva el azt a tényt sem, hogy történetünk idején Európában minden súlyos érdeksérelem és heves ellenkezés dacára már évtizedek óta eltörölték a rabszolgaságot.

A zsigeri félelmek, az előítéletek, a fehér "faj" felsőbbrendűségébe vetett hit, az anyagi és politikai haszonszerzés, a vallási nézetek, a rabszolgaság intézményétől való szintén zsigeri utálkozás, a humanista és erkölcsfilozófiai megfontolások vagy egészen személyes, titkos motívumok szabdalták szét a képviselők sorait, párthatárokon túlmenően. A Lincoln e valóban sarkalatos – és mindössze két mondatból álló! – törvény elfogadását kísérő egyéni és közösségi drámák színrevitelében jeleskedik, a megérdemeltnél kevesebb teret adva az abolíció szerepének az országegyesítésben és a nemzetté válásban, ami végül is Lincoln legfőbb célja volt.

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás