A ma 45 éves Ryan Reynolds 10 legjobb filmje - szerintünk

Ma lett 45 éves Hollywood legviccesebb és legnagyobb szájú akcióhőse, Mr. Deadpool maga, vagyis Ryan Reynolds, aki pályafutását könnyed vígjátékokkal és még könnyedebb romkomokkal kezdte.

A hangok (2014)

Jerry (Reynolds) egy igazán kedves fickó, aki némi mentális zavarral küzd. Házi kedvencei igyekeznek őt folyamatosan befolyásolni, ki így, ki úgy. Macskája, Mr. Whiskers a legsötétebb énjét igyekszik előhozni a zavart fiúnak, míg Bosco, a kutyája, igyekszik őt jó irányba terelni. Na, egy ilyen alapsztorira varrjál gombot, kedves olvasó, mert innentől kezdve akármi lehet, valami jópofa családi komédia is, vagy egy éjfekete horror-vígjáték, amelyben Reynolds önfeledten bújik skizofrén hőse bőrébe, aki úgy dönt, nem szedi tovább a gyógyszereit, ezért hiszi azt, hogy kedvencei beszélnek hozzá. Ami ezután következik, az valami észveszejtően kemény és beteg, ugyanakkor annyira bizarr, hogy mégis röhögünk rajta.

Mindenképpen talán (2008)

Will Hayes, a harmincas manhattani apuka (Reynolds) épp egy válás közepén jár, amikor tízéves kislánya, Maya (a már itt is cuki Abigail Breslin) - egy iskolai felvilágosító óra hatására - faggatni kezdi őt a házassága előtti életéről. Maya persze mindent tudni akar arról, hogy a szülei hogyan ismerkedtek meg, és hogyan szerettek egymásba. Will végül is kötélnek áll, de egy feltétellel: megváltoztatja a neveket a történetben, és Maya-nak magának kell rájönnie a végén, hogy Will szíve hölgyei közül ki is az ő anyukája. Az egész sokban hajaz az Így jártam anyátokkal (2005) alapötletére, csak itt egy klasszikus romkomról beszélünk, annyi különbséggel, hogy itt egy pasas van és három lány, mégpedig Elizabeth Banks, Rachel Weisz és  Isla Fisher. Nem nagy durranás, de kedves és szellemes - viszont Reynolds sérója borzalmas.

Buliszerviz (2002)

A National Lampoon nevű harsány humorú magazin által ihletett, még a '70-es évek végén megszületett film franchise részeként született Ryan Reynolds egyik első igazi sikere – pedig ekkor már nagyjából egy évtizede nyomta az ipart, de ő egy kitartó és türelmes pasas, és ez is a sikerének a titka. Meg a humora, ami elég sajátos, és itt pont illett is a sztorihoz, ami egy túlkoros egyetemistáról szól, aki két dologhoz ért igazán, a bulizáshoz és mások szívatásához. Ő szervezi a legjobb bulikat, ő issza a legtöbbet, őt tisztelik az elsőéves srácok, és az ő lába előtt hevernek a lányok. Csakhogy egyszer neki is le kell vizsgáznia, és talán a hódításoknak is vége, mivel megjelenik egy helyes újságírónő (Tara Reid) is, ráadásul van egy paraszt pasija, akit előbb le kell nyomni – vagy az nyomja le őt!

Testcsere (2011)

Dave (Ryan Reynolds) és Mitch (Jason Bateman) gyermekkori jóbarátok, de az élet elsodorta őket egymástól. Míg az előbbiből jól kereső, ám túlhajszolt ügyvéd, férj és háromgyermekes apa lett, addig az utóbbi agglegény, és ugyanolyan léhűtő maradt, mint volt. Egy részeg éjszakát követően azonban az életük a feje tetejére áll, ugyanis testet cserélnek – vigyázni kell a közös szökőkútba vizeléssel! Hamarosan rájönnek, hogy a látszat ellenére ez nem is olyan jó dolog. Kétségbeesetten igyekeznek visszaszerezni a régi énjüket, miközben megpróbálják nem tönkretenni a másik életét. A csavar itt nyilván az, hogy a film nagy részében a két főszereplőnek pont a másikat kell eljátszania, miközben ugyanúgy néznek ki, mint addig, és ez vicces, és ehhez még adjuk hozzá kettejük szívének választottjait, Olivia Wilde-ot és Leslie Mannt.

Nász-ajánlat (2009)

A bevándorlási hivatal ki akarja toloncolni az országból a kanadai állampolgár Margaretet (Sandra Bullock), egy könyvkiadó munkamániás, kiállhatatlan középvezetőjét, mert lejárt a vízuma. Ekkor jön a mentőötlet, ráveszi örökké kiszipolyozott  asszisztensét (Reynolds), hogy vegye feleségül, és már meg is van az állampolgárság. Andrew, akit évek óta gyötört a munkahelyén, bizonyos feltételek mellett hajlandó belemenni a játékba, például a nőnek az ünnepekre vele kell utaznia a srác családjához Alaszkába. Az események nem egészen az elképzeléseik szerint alakulnak, és ki nem találnád, kedves olvasó, hogy végül egymásba szeretnek. Bullock és Reynolds között tényleg jól működik az a sokat emlegetett kémia, és van egy jó adag fanyarság a filmben, ami jól áll a történetnek.

Védhetetlen (2012)

Tobin Frost (Denzel Washington ) a CIA egyik legjobb ügynöke volt, de katonai információkat adott el mindenkinek, akinek volt elég pénze. És most csak úgy besétál az ügynökség egyik titkos, fokvárosi védett házába, és feladja magát, az ott szolgálatot teljesítő fiatal tiszt (Ryan Reynolds) pedig egyrészt örül, hogy végre történik valami, másrészt alig tér magához a csodálkozástól, máris az életét és a gondjaira bízott rab életét kell mentenie, mert terroristák ütnek rajtuk, és a kérdés rögtön az, ki az áruló és mit akar. Reynolds mindent megtesz, hogy felnőjön az akciófilmes – és politikai thriller - feladathoz, és ez nagyrészt sikerül is neki. Nyilván nehezére esett, de jobbára visszafogta a szokásos poénjait, és összejött egy jó kis izgalmas akciófilm ez is, ráadásul jó dumákkal!

9 - A szám hatalma (2007)

John August méltatlanul kevéssé ismert filmje három különböző történetre oszlik, melyben ugyanazokkal az emberekkel találkozhatunk – és így  Ryan Reynolds három főszerepet játszik el. A rab egy bajba jutott tévésztár történetét meséli el, aki háziőrizet alá kerül, és sajtóreferense valamint szomszédnője jelenti az egyetlen kapcsolatot számára a külvilággal. A Valóságshow egy félórás színfalak mögötti videóra emlékeztet, amelyben egy internetes reality show kulisszatitkaira kapunk rálátást. Végül a Tudás, melynek középpontjában egy elismert videójáték-designer és családja van, akiknek az autója lerobban egy erdő középen. Azonban a misztikus, csavaros és megdöbbentő események, azaz a film igazi lényegére a három rész összekapcsolása adja meg a választ.

Free Guy (2021)

Ezt a filmjét Reynolds már abszolút felszabadultan, minden kötöttség nélkül készítette, újonnan felfedezett, vicces-akcióshős karakterét bevetve, csak most egy kissé naiv verzióban. Hőse, a banki alkalmazott Guy rádöbben, hogy valójában háttérszereplő egy nyílt világú videójátékban. Úgy dönt, kezébe veszi az irányítást és ő maga lesz saját története főhőse – ő lesz az a fickó, aki e korlátokat nem ismerő terepen kiigazodva megmenti a világot, amíg még nem késő. Merthogy a játék tulajdonosának, a genyó milliárdosnak (Taika Waititi) nem tetszik az öntudatra ébredt hős, de szerencsére ott. És ott van Dude is, Guy kipattintott, bronzírozott és kőbuta verziója, szintén Reynolds előadásában, aki a legszórakoztatóbb az egészben!

Élve eltemetve (2010)

A spanyol Rodrigo Cortés filmje volt Reynolds egyik kísérlete arra, hogy valami egész komoly dolgot játsszon, és nem volt sikertelen. Hősünk, Paul a USA haderő egyik beszállítója Irakban. Egy támadást követően egy koporsóban ébred fel, ahol mindössze egy öngyújtó és egy mobiltelefon van mellette. Hogy hogyan és miért került oda, csak emléktöredékei segítségével tudja kideríteni, ám a visszaszámlálás már megkezdődött, csakhogy a homokszemcsék pergése helyett az éltető oxigén fogyása a mérője. Ahhoz képest, hogy mindössze egy, nyomasztóan szúk helyszín van és egyetlen főszereplő, a történet hihetetlenül izgalmas, Cortés pedig nem fél a váratlan megoldásoktól és attól, hogy szembemenjen a néző elvárásaival.

Deadpool (2016)

Reynolds az X-Men kezdetek: Farkasban (2009) már eljátszott egy kezdetleges – éppen akkor átalakított – Deadpoolt, igaz, csak mellékszereplőként, ráadásul negatív szereplőként, és beleszeretett bele a karakterbe és a benne rejlő lehetőségekbe, majd hamarosan elkezdett lobbizni egy saját Deadpool filmért. Évekig tartott, és rengeteg munkája volt benne de összehozta, és a többi már (film)történelem! Merthogy nincs másik szuperhősfilm, ami egyszerre véresen izgalmas és elképesztően vicces – ráadásul gyakran ránk, nézőkre kikacsintva szórakoztat -, miközben tényleg megőriz mindent, amit egy képregényfilmtől teljesen jogosan elvárunk. A folytatás, a Deadpool 2 (2018) is felkerülhetett volna a listára, mert az is remekül sikerült, ráadásul benne volt Josh Brolin és a láthatatlan Brad Pitt is, Reynolds pedig mindkettőhöz csinált egy rakat kedvcsináló kisfilmet is.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu