A magyar irodalom magánélete

Nyáry Krisztián irodalomtörténész a kommunikációs szakmában dolgozik, de barátai örömére és saját szórakoztatására elkezdte felpakolni az internetre híres magyar költők és írók magánéletével foglalkozó szövegeit, régi fotográfiák kíséretében. A szabadidős tevékenység olyan hatalmas látogatói forgalmat hozott a világhálón, hogy elkerülhetetlenül könyv lett belőle, melyet a Corvina Kiadó dobott piacra. Az Így szerettek ők ennek a sikersztorinak a kivonata: negyven szerző szerelmi életéből villant fel izgalmas pillanatokat.

[img id=433644 instance=1 align=left img]Nyáry Krisztián visszafogottan ír az előszóban a kötetről és saját szerepéről. Elmondja, hogy ezek a történetek elsősorban azoknak az irodalomtudósoknak, vagyis egykori kollégáinak köszönhetők, akik sokszor hosszú évekig kutatták a szerzők életrajzát – ő csupán kiragadott, kiemelt néhány érdekes részletet, amelyek szerencsésen találkoztak az olvasók igényével. 

Éppen ezért nem is szabad arra számítani, hogy új, ismeretlen, az irodalomtörténetből eddig kimaradt történettel találkozunk: aki korábban tüzetesen végigolvasta az életrajzokat, igazán komoly meglepetés nem érheti.

„Irodalmi bulvár” – idézi a szerző a kifejezést, mellyel sokan munkáját illetik. Nincs oka szégyenkezni, sőt büszkeséggel töltheti el az eredmény: az írások hatására rengeteg olvasó veszi kézbe újra klasszikusainkat. A könyvtárakban egy-egy fejezet után az adott szerző könyveit gyakrabban kölcsönzik. Sokszor pedig azokban is vágy támad, hogy Móriczot vagy Szabó Lőrincet olvassanak, akiknek korábban eszükbe sem jutott volna.

Ne legyünk álszentek és sznobok: tényleg nem vezet más út ahhoz, hogy ma Magyarországon az irodalmat népszerűsítsük. Muszáj hús-vér emberként ábrázolni, visszaidézni azokat az írókat, költőket, akiket az iskolai tankönyvekbe száműztünk és érinthetetlen, ikonikus alakká dermedtek. 

Ezt kell tennünk, ha szeretnénk rávenni az embereket, hogy hétvégén érdemesebb Adyval ágyba bújni, mint az X Faktorral. Ha érdeklődést akarunk kelteni egy diákban Csáth Géza iránt, az már nem elég, sőt borzasztóan kevés, ha nagy írónak nevezzük és elolvastatjuk vele az egyik novelláját. Jobb, ha közöljük vele, hogy Tarantino-hős volt: drogozott és lelőtte a feleségét. Garantáltan kíváncsiság ébred benne.

Nyáry Krisztián persze nem így beszél, hanem intelligensen és okosan szelektál. Kiválasztja azokat a szerzőket és sztorikat, amelyek valóban izgathatják a bulvárhoz szokott emberek fantáziáját. Egy boldog házasság unalmas – mennyivel érdekesebb a hűtlenségek, a szerelmi háromszögek, csalódások és fájdalmak krónikája. Drámai fordulatokban bővelkedő, tragikus történetekből természetesen sokkal többet találunk, mint a konfliktusmentes szerelmekből.

Sőt a kötetet olvasva olyan érzésünk támad, mintha a szerelmi kapcsolatok terén összes művészi nagyságunk egy kissé léha, romlott, betegesen túlfűtött, szélsőségesen szenvedélyes alak volna. Nem vitás: a költő lelke alkalmas terepe a bonyolult érzelmi háborúknak. De azért a válogatás is ráerősít erre a tapasztalatra. Bár nyoma sincs a kötetben a mai bulvársajtó hatásvadász és szenzációhajhász modorának, nem kell tartanunk attól sem, hogy túlságosan mélyre ereszkedünk és megérthetjük íróink mozgatórugóit.

[img id=433654 instance=1 align=left img]Ez a könyv más szerepet tölt be. Kifejezetten röviden, néhány bekezdésben, sok-sok korabeli illusztrációval, szórakoztató és könnyen érthető formában villantja fel híres íróink szerelmi viszonyaiból a legpikánsabb és legizgalmasabb részleteket. 

Nyáry Krisztián remek szimattal érzett rá a mai korszellemre, de tegyük hozzá, óriási szerencséje az olvasóknak, hogy méltó kezekbe került az interpretációja.

Már csak az a kérdés, mi lesz a jelenben alkotó írókkal? Bízom abban, hogy kortárs szerzőink is izgalmas, lebilincselő szerelmi viszonyokkal dicsekedhetnek, még ha erről egyelőre nem is írnak nekünk a bulvárlapokban. Különben később ki olvasná őket?

Nagyon remélem, hogy Nádas Péter, Térey János, vagy Závada Pál és Darvasi László intim hálószobatitkai legalább annyira bámulatosak, mint viharos életű elődeiké voltak, mert akkor reménykedhetünk abban, hogy évtizedek múlva róluk is írnak olyan könyvet, amely ugyanúgy felkelti az érdeklődést a széles közönség körében, mint most egykorvolt parázna íróink és hűtlen költőink munkássága.