A Másik igazsága, Szárazon

A "legendás" Máté–Horvai-osztály hét éve tartó nyári projektjének (minden nyáron az osztály egy tagja az előadás témája, amiről sorsolással döntenek) alanya ezúttal Száraz Dénes (Dini) volt, akit bár kihúztak a kalapból, nem vett részt a róla készülő produkcióban. Ez egy olyan erőteljes gesztus, amit valóban nem lehetett megkerülni az előadásban. Mindjárt a nyitójelenetben megérkezik az osztály önkritikus válasza a ki nem mondott miértre. Sok erős, magabiztos karakter türelmetlenül figyeli Dini (Mészáros Béla) szenvedését a zenés blokk próbáján, kinevetik, végül otthagyják, hadd bajlódjon vele tovább a nagyon is leereszkedő Jordán Adél. Nyilván senki sem kíván magának két ilyen hetet minden nyáron. Persze ez a jelen lévő osztály sarkított szempontja, hogy ez mennyiben túlzás, csak a jelen nem lévő címszereplő mondhatná meg. Persze mindjárt felvetődik a kérdés, hogy ki lehet-e szállni ebből a közösen vállalt projektből.

Erre mintegy válaszként már egy bírósági tárgyaláson találjuk magunkat, amelyben épp ezt boncolgatják a felek: arról döntenek, hogy kötelezhető-e valaki a részvételre egy szóbeli megállapodás alapján. A felsorakozó tanúvallomásokból kiderül, hogy mindenki másképp emlékszik a kezdetekre. Itt ugyanúgy lehetetlen igazságot tenni a szubjektív magánvélemények alapján, mint Száraz Dénes főiskolai konfliktusainak esetében.

Megnyugtató megoldás végül nincs: részt venni nem muszáj, de a kihúzottnak kötelessége segíteni a róla szóló előadás elkészülését. Megkezdődhet a Száraz Dénes életének fontosabb állomásait egészen napjainkig feldolgozó jelenetek sorozata. Mindez lehetne egy öncélú, terápiás (osztályfőnöki) foglalkozás forgatókönyve is, de a metszően éles színészi alakításoknak és a kortárs színházi világ beemelésének köszönhetően túlmutat ezen. Teszi ezt olyan tökéletes, abszurdba hajló öniróniával, hogy még annak számára is szórakoztató lehet, aki nem ismeri a szereplőket, azok egymáshoz kapcsolódó történeteit.

A részletekből, etűdökből összeállított előadás koherenciáját három visszatérő elem tartja fenn. Az első a címszereplő megszállott „mozgásmániája”, amire bemelegítő mozdulatokkal, helyben futással jelenetről jelenetre reflektálnak a szereplők, de egy abszurdba hajló önálló blokkban Máthé Zsolt és Dömötör András meg is emlékeznek egykori osztálytársuk triatlonos pályájáról. A másik ilyen motívumkör a szélesebb körű ismertséget hozó sörreklámé, amely különböző variációkban rendre intermezzóként szolgál egy-egy hosszabb jelenet között. Harmadikként a főiskolás évek történéseiből merítettek a szereplő-alkotók, amelyet szappanopera-szerű túlzásokkal, stílusparódiákkal színezve adnak elő. Persze minden etűdben a benne játszók szűrőjén keresztül értesülünk a történtektől. Van, aki a meg nem értett zsenit, van, aki a zárkózott kamaszt, van, aki a dühöngő-erőszakos vonásokat játssza bele a főhős szerepébe: a realitás mindenki számára másmilyen, nem rekonstruálható.

Olyan az egész, mint valami tablóképsorozat egy kiállításon: a képek ugyan mind ugyanarról a személyről készültek, csak mind-mind más stílusban, más megvilágításban, más eszközökkel. Ott vannak az elkészült munkák, de a tér maga üres maradt, a fotóalany nem jelenik meg. Bár ez a felszín is roppant szórakoztató, hiszen jó látni ennyi kifinomult stílusérzékkel játszó, stabil szakmai tudással rendelkező színészt egy színpadon, akik őszintén vállalják magukat, illetve egykori főiskolás énjüket, de a Száraz Dénes-előadás mégis inkább Nélküle lett. Remélhetőleg jövőre Gál Kristóf neve mellé a Vele kerül majd, szóbeli ígéret, pályaelhagyás ide vagy oda.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu