Annak idején viccként mesélték, mára közhellyé vált és nem vicc.
A hajdani NDK lakosságának egyik felét megfigyelte a hírhedt titkosszolgálat, a Stasi jól szervezet ügynökhálózata, amelyik az ország lakosságának másik felét tette ki. Az ügynökügy(ek) az egész volt kommunistablokkban mind a mai napig szinte tabutémának kezeltetnek, túl sokan érdekeltek mind a mai napig benne. Élnek még a megfigyelők, élnek még a megfigyeltek. Rendre kiderül feddhetetlennek tűnő emberekről, besúgója volt a régi rendszernek. E sorok írása közben éppen Lengyelország frissen megválasztott érseke mond le szinte azonnal, mert kiderült ügynöki múltja... Akik koruk, vagy lakóhelyük és pozíciójuk miatt nem érintettek ebben, azok részéről talán még érthető is a vágy, hogy rendezni kéne végre közös dolgainkat, de talán még inkább azoknak kellene ezt erőltetniük, akik vastagon benne voltak.
Önkritika a legnemesebb emberi tulajdonságok egyike, talán ezért annyira nehéz gyakorolni. A német kultúra mindig az eszményi szép és nemes felé haladt, vadhajtásai is ennek túlzásaiból adódtak. Nem meglepetés, hogy a politikai, történelmi önkritika gyakorlásában is a németek járnak az élen. A számukra oly szégyenletes náci múlt feltárása már eredményezett tisztító erejű műveket (pl. Bukás, Sophie Scholl), a szocializmus legmocskosabb szégyenfoltját jelentő ügynökvilág visszásságainak első feldolgozása is német alkotás lett.
A mások élete a megfigyeltek élete. Akik másokat megfigyelnek, a megfigyelők. Az ügynökök. E filmben, illetve a Német Demokratikus Köztársaságban a hírhedt titkosrendőrség, a Stasi ügynökei. A HGW XX/7-es ügynök egy tökéletesen jelentéktelen figura. Enyhén kopaszodó, szürke kis ember. Nem gonosz, nem rosszindulatú, egyszerűen végzi a dolgát. Megfigyel, jelentést ír azokról, akik megfigyelésére parancsot kapott. Akikről "ott fent" azt feltételezik, a rendszer ellenségei. A megfigyelés alól nem bújhat ki senki, ha felkeltette a rendszer figyelmét. Ezek a hangyaszorgalmú, kíméletlenül precíz ügynökök életük minden másodpercét feljegyzik, regisztrálják, iktatják. A megfigyelt nem menekülhet, még ha a rendszer ünnepelt írója is. Főleg, ha barátnőjére, a szintén ünnepelt színésznőre szemet vet a rettegett miniszter.
A mások élete Florian Henckel von Donnersmarck első filmje, amerre bemutatták, komoly szakmai és közönségsikert aratott. Ebben elsősorban közrejátszott, hogy igen nagy energiákat fektetett a kor hiteles megidézésére. A forgatókönyv alapos irat- és levéltári tanulmányokon alapul, de egészen a filmben használt kellékekig, ruhadarabokig minden a 70-80-as évek KGST világát idézi, tipikusan. Éppen azt, amikor nálunk is még Kádár volt... Filmjének középpontjába egy, a fentebb jellemzett Stasi ügynököt állít, aki az elején még lojális kiszolgálója a rendszernek. Megfigyelésének "tárgyai" a híres író, és barátnője. Azonban az ügynök a megfigyelés közben ráébred arra, hogy a rossz oldalon áll, a megfigyelt művészek élik az igazi, valódi és értékes életet, nem pedig ő. E felismerés sorsszerű döntésre sarkallja, amely végzetesen megváltoztatja mind az ő, mind a megfigyeltjei életét...
Von Donnersmarck elsőfilmesként tökéletes biztonsággal meséli el a megtisztuló bűnös történetét, a történetet mellékszálai sokrétűen árnyalják, így téve azt hitelessé. Figurái ugyanilyen finoman árnyaltak, mégsem túlrajzoltak. Visszafogottságukban kiváló színészi alakítások, különösen a HGW XX/7-es ügynököt alakító Ulrich Mühe-é.
Külön erénye a filmnek, hogy bár a német közelmúltról szól, mindezt úgy teszi, hogy az érvényes tud lenni a mi közelmúltunkra is. Persze, a rendszer mindenhol hasonlóan működött, elég "jól" ki lett ez találva, de például a film közepén öngyilkossá lett feketelistás író lakása, sőt egész figurája éppen olyan, mint akár egy hajdani magyar feketelistás író lakása, figurája. Tekintete, a ráncai, bölcsessége, meddő elkeseredéssé tűnő dühe és eltűnő türelme ugyanazok. A világ öngyilkossági statisztikáján sokáig a keletnémetek voltak (mögöttünk) a másodikok. Egészen addig, míg központilag megszüntették az öngyilkos halálesetek regisztrálását.
A mások élete egy kicsit (vagy inkább éppen eléggé) a mi életünk is. S mint film, van olyan erős, hogy segíthet tisztábban látni egy zavaros korban, sőt segíthet akár megtisztulni is belőle.
