A megkerült jelentés

Ritkán indult francia vígjáték ekkora hátránnyal a nézők kegyeiért folytatott versenyben. Először is a megjegyezhetetlen cím, ami inkább hosszú, mint frappáns, másodszor a magyar szinkron hiánya. Félreértés ne essék: jómagam a szinkront ellenzők táborába tartozom, aki semmiért se adná Al Pacino vagy Alain Delon eredeti hangszínét. Csakhogy az Isten hozott az Isten háta mögött szinte teljesen a nyelvi humorra épít: tájszólásra és szóviccekre, melyek jelentése, poénjai rendre elsüllyednek a feliratok száraz világában.

Történik, hogy Philippe Abrams, az ígéretes postafőnök családja nyomására új állomáshelyre vágyik. Lehetőleg valahol délen, a Riviéra mentén. Úgy érzi, kiérdemelte, hogy életét csupa napfény aranyozza be, hogy elgyötört idegeit a tenger simogassa. Mi, magyar nézők már akkor otthonosan érezzük magunkat a filmben, amikor Abrams érdemeit felerősítendő "lobbizni kezd": ismerős felettesét nyúzza egy kis protekcióért, vagy végső leleményességében mozgássérültnek adja ki magát. Ám hiába minden, a csalás miatt északra száműzik. A zord, fagyos északra, pár lépéssel az Isten háta mögé, ahol mindenki vízfejű, s ahol az élet eleve kínszenvedés.

És itt jön be a már említett nyelvi korlát. Az északiak ugyanis a sötömi nyelvjárást beszélik, amit egy déli alig ért, lenéz és eleve tahóságnak vél. Ha van kihívás a szinkronban, akkor itt van: suksükölhetnének, nákolhatnának a szereplők, kitalálhatnának egy egész rontott, roncsolt magyar nyelvjárást, hogy visszaadják azt a vérbő, francia verziót, amely következetesen felcseréli az s-et az sz-szel, és egy kicsit mindent másképp mond, és a maga vonásaihoz idomít. A filmkészítők szerencséjére a két nyelvjárás, a "normális" és a "bennszülött" olyannyira markánsan eltér, hogy egy idő után még a franciát nem beszélő is hallja, érzi a különbséget, s nevetni kezd a selypegő északiakon. Főként, az éttermi jelenet fergeteges, mikor is a vendégszerető északiak rendelni tanítják a rájuk szakadt főnököt.

Az Isten hozott... ugyanis a fentiek ellenére remekbe szabott vígjáték. Érzékenyen boncolgatja a mindenütt fellelhető és áthidalhatatlan ellentéteket (gondoljunk csak a nálunk megszokott pesti-vidéki felosztásra), miközben szereplői megjegyezhető és esetlenségükben különösen megkapó figurák. (Főként a rendezést is bevállaló, csetlő-botló északi postást alakító Danny Boon kiváló.) Az élet láthatatlan örömeiről mesél, és arról, hogy mennyire képesek vagyunk ezeket megkeseríteni. Anélkül, hogy tudnánk róla.

A film - egy újabb csavarral - akkor válik ellenállhatatlanul humorossá, amikor az addig már megkedvelt északiak a postafőnök odalátogató felesége miatt elkezdik beteljesíteni az előítéleteket, vagyis úgy viselkednek, ahogy azt egy távoli, őket nem ismerő déli elvárja tőlük. Így többszörösen nevetteti ki velünk azt az intoleranciát és végletes előítéletességet, amely már úgy tartozik a mai életünkhöz, mint a reggeli kávé vagy a vajas zsömle. Aranyosan, tele bölcsességgel és áradó kedvességgel. Az Isten hozott... azon ritka filmek közé tartozik, amely mindent és mindenkit megmozgatva szórakoztat, hogy végül arról meséljen, amiről hallani se akarunk.

Kövessen minket a Facebookon!

Budapest Bár a MÜPÁban - MEGDUPLÁZZUK!
Budapest Bár a MÜPÁban - MEGDUPLÁZZUK!

2018. október 22. 15:30 és 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás