A nagymama mozija

  • -ts- / Mancs

Történetünk kellemesen egyszerű, s többfelől ismerős - szabad neki, maga is irodalmi adaptáció. Egy partra vetett hajótöröttről szól, még ha nem is ő a főszereplője. Úgy kezdődik, mint egy Karinthy-paródia: Cornwall partjain járunk, a tenger felől fú a szél, 1936 tavaszán. A parton kies lak, masszív, szürke kőfalak, rózsa az udvaron, lent hullámverés, moziban gyakori látnivaló. Két finom, idős hölgy lakik itt, olyan finomak, hogy az idősözés bizonyára nem is esne jól nekik. A zsöllyében harapni lehet a friss levegőt, biztos, ami biztos, azért el is mesélik. Két öregasszony, akik tudják, hol kell meghalni. Minden értelemben: Judi Dench és Maggie Smith lakik itt. Szerepük szerint e föstői tájban: egyre biztosabbnak látszik, hogy ahogy öregszik az ember, annál jobban van szüksége a friss levegőre, egy idő után, hiába a rohamosan fejlődő technika, csak a szél hozza már a fennmaradáshoz elengedhetetlen információkat, ébreszt reményt keltő impulzusokat, talán még a nap. Személyük szerint a vásznon: finom vén(kis)asszonyokat adva. A legjobb, ha együtt. Judi Dench alig több mint egy éve mesélt erről a Narancsnak, amikor azt kérdeztük tőle, hogy milyen volt Maggie Smithszel játszani újra. "Pályánk kezdetén, 1958-ban ugyanabba az öltözőbe helyeztek minket az Old Vicben. Több darabban szerepeltünk együtt, de nem lettünk különösebben nagy barátok. Hosszú kihagyás után a Szoba kilátással című filmben dolgoztunk együtt Firenzében. Újra felmelegítettük kapcsolatunkat, ekkor nagyon közel kerültünk egymáshoz. Legközelebb a Tea Mussolinivel forgatásán kereszteződtek útjaink, egy évvel azután, hogy az ő férje meghalt. Rengeteg időt töltöttünk együtt, hosszú sétákat tettünk Rómában, Firenzében, San Giminanóban. A film végére az én férjem (Michael Williams színész - K. L.) is súlyos beteg lett. Legközelebb én voltam abban a helyzetben, amiben ő a Tea forgatásakor, a férje halála után. Maggie megjárta már előttem az utat, amin most én is haladok." (Kriston László interjúja: Mamma zero-zero-sette, Magyar Narancs, 2004. 08. 19.) Nem szorulunk különösebb allúziókra, hogy kimondjuk: akár e kapcsolat története, belső meséje is ott van a képekben, vagy közvetlenül mögöttük. Persze mást látunk, egy napfényes reggelen Ursula (Dench) az ablakból letekint a partra, s szemet szúr egy idegen test. Mi persze számítottunk rá, Charles Dance már mutatott víz alatt sodort fehér gyolcsot, tudtuk, lesz benne valaki.

Dance se akárki nyilván, tapasztalt Shakespeare-aktor, a Royal Shakespeare Company tagja, moziban a Gosford parkban láttam. A zsák meg a foltjai. "Alig van olyan darabja Shakespeare-nek, amiben nem játszottam" - emlékszik a művésznő az előbb citált interjúban. Csak ő többségüket az Old Vicben.

Ezúttal azonban szó nincs a hattyúról, sirályok sírnak a dagály felett. S egy idegen érkezett. Daniel Brühlhöz eddig szerencsétlen sorsú, ám vidám NDK-s fiatalok megformálójaként volt szerencsénk, a többi stimmel, Amerikába (akkor már nem is olyan új világ az) igyekvő lengyel fiú, Andrea. Úgy hegedül, mint egy angyal, csak sodródtában eltörött a bokája. Kézenfekvő, szárnyaik alá veszik az öregek, s míg ez tart, futja meg nagy kűrjét Dance. Nincsen butább, kártékonyabb hajlama az emberiségnek az általánosítgatási kedvnél, de olykor szerfelett nehéz neki ellenállni, olyan, mint a komiszabb drog. Ha lenne olyan, azt mondanám, tipikus színészfilm ez a Dance-é - milyen szerencse, hogy nincs ilyen. A Hölgyek levendulában 104 perc, de megadja a módját. El nem engedné, hogy pont egyórás fürdőt vegyen magamagában: ez Dance ideje. Damaszt (vagy valami egyéb különösen odaillő) az abrosz, teljes (szinte ez óra végéig) a teáskészlet, a falusi körorvos zsebórája épp a helyén, a mellény alsó gombja rendben, kigombolva, a kocsmában eksönre esnek el a kuglibábuk, mindenkinek a kezében jól áll a pintes korsó. A közösségi házban húzza a műkedvelő helyi erők bandája, még az egybeszabott házvezető-nő humora is kifejezetten aktívnak mondható. Ilyenkor, tudjuk, az a beugró, hogy nem, nem lehet hibázni, de a perfekcionizmus még csak a berendező jutalomjátéka. De Dance - a vak is látja, orrontja illatát, hallja: hol serceg, hol megnyikordul - ebben önkifejez: felmutatja mesterségét. Kellemes menni vele: nézőnek, szereplőnek. Én akár ennyivel is beérném, s inkább félni kezdek: mi lesz, ha történik valami? Nem szegény nénikéimmel mi lesz, hanem szegény filmmel.

Szerelem első látásra, világos, nem is lehet más. Ursula serénykedve, Janet kimérten fontoskodik Andrea körül, rég behegedt sebek helyét érzik bizseregni újra, ebből baj nem lehet, erre legfeljebb időnként a felhőzet szakadozik fel. A lengyel gyerek rendbe jön a mindenkinek mért egy óra alatt, a valaha elhalt papa szabója ad rá konfekciót (micsoda műhely, micsoda szabás, micsoda szabó - az ilyesmivel azért gyorsan teleszuttyan a puttony), gyantázná kicsit a vonóját. A halpiacon kutat (micsoda halpiac) tengerentúli viszonylat után.

Dance is érzi, valamit tenni kell. Pláne a néző és az öreglányok, hisz már köztünk sertepertél a nagy orosz hegedűvirtuóz, Davidoff v. Daniloff világszép lánya (Natascha McElhone), festegetni ette pont ide a nehézség, ami azt illeti, van is mit, már mondtuk. Lerázza a szimpatikus, ám koros körorvost, az ifjú lengyelre fáj a foga. Nénikéim, oh, szegény nénikéim mentenék a víz alól tök váratlan felbukkant bakfiskori álmaikat, miért kezdetben még olyan dolgokat is művelnek, amiket nem is illik leírni. Persze semmiségeket. De vajon elég-e pár csíny Olga, a szupermodellisztikus - németből perfekt - orosz démon ellen? Innentől a film nem érdekes. Vajon mi történhet? Ki mehet rá az egészre? Vajon rámegy-e valaki? Vajon jól jár-e valaki? Jól jár-e mindenki? Ki nem éli túl? Számos, ám csupa mélyen érdektelen kérdés. Lehet, hogy sokan elutaznak, de Dance filmje ott marad örökre szíve tengerparti falujában. Mire megöregszik, háza is lesz, s pontosan tudja, hol kell meghalni. Pár csepp könny és párnák között, nyitott ablaknál.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu