A Post Mortemtől a Variety kritikusa is falra mászott

A hangulatot hiányolja az Oscarra nevezett magyar horrorból.

Október végén mutatták be a magyar mozik az első magyar kísértethorrort, amely egyben hazánk hivatalos Oscar-nevezettje. Valószínűleg emiatt is keltette fel a Variety szaklap kritikusának érdeklődését a Post Mortem, amelyet egy korrekt, de nem túl hízelgő írásban vesézett ki.

Jessica Kiang gyakorlatilag szinte mindenben egyetért a Port kritikusával, ő is azzal nyit, hogy az alapsztori ígéretes, hozzátéve, hogy hiába játszódik 1918-ban, a spanyol nátha tombolása idején a film, a mostani pandémiára semennyire nem reflektál.

„Tomás és Anna kettősét nézni kifejezetten kényelmetlen, mintha – noha szó sincs ilyesmiről – valami pedofil felhangja lenne az egésznek" - ezt még a mi kollégánk írta a filmről, de a Variety kritikusa szerint is van valami fura a Klem Viktor által játszott főhős és 10 éves kislány (Hais Fruzsina) kapcsolatában, ami az ügyetlen történetmesélésnek és a »merev« alakításoknak is köszönhető. Ezért is örül Kiang annak, hogy Schell Judit özvegyének köszönhetően valamiféle romantikus szál is van a sztoriban – csak sajnos nem túl meggyőző.

Forrás: InterCom

 

Nagy András operatőri munkájának jut egy kis dicséret, ahogy a speciális effektusoknak is, de Pacsay Attila zenéjét generikusnak nevezi a szerző, aki szerint túltolja a film a természetfeletti elemeket, „annyira agyonhasználják ezeket, hogy egy idő után teljesen elveszítik a hatásukat” – írta ugyanerről a mi szerzőnk.

Kiang szerint a túltolás miatt egyes jelenetek akaratlanul is viccesek, például amikor négy szereplőt ugyanannak a háznak a négy szegletében párhuzamosan zaklatnak a kísértetek, vagy amikor egy szerencsétlen epizodista lángokba borulva tántorog a háttérben.

A Variety kritikusa valószínűleg nem tud róla, hogy a Post Mortemet skanzenben forgatták, de pontosan ezt írja körbe, amikor arról értekezik, hogy hiába a gondos díszletezés, ha hiányzik az atmoszféra a filmből, „mintha a múltnak egyfajta turistaparkos vízióját látnánk”. Mint írja,

még egy halottak által ellepett falunak is élőbbnek kellene ennél lennie.”

Pokorny Lia az I Love You Babyt énekelte a SZESSÖN próbatermében, amivel Tomi és Jancsó simán fel is vehette volna a helyben megalakult zenekarukba.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu