A sakktörténelem egyik élő legendája becsületsértésért beperelte a Netflixet

Nona Gaprindasvili, az első női sakk nagymester szerint A vezércselben valótlanságokat állítanak róla, elvették tőle legnagyobb érdemeit, amellyel sakktörténelmet írt.

A Netflix közelmúltbeli egyik legsikeresebb sorozata A vezércsel, ami Walter Tevis regénye alapján készült fikció, egy kitalált sakkozóval a főszerepben. A Nona Gaprindasvili, szovjet, grúz sakkozó, az első nő, aki elnyerte a sakkban a nagymesteri címet, aki karakterként megjelenik a sorozatban, valótlanságok állításáért és becsületsértésért beperelte a streaming szolgáltatót.

A sorozatban azt állítják róla, hogy korábban még nem állt ki férfiak ellen, ugyanis a Szovjetunió nem engedte, hogy a női sakkozók férfiak ellen játsszanak, ám ez nem igaz – a New York Times 1968-as címlapján például ez állt: Sakk: Gaprindasvili kisasszony 7 férfit győzött le egy erős tornán.

Nona Gaprindasvili 1975-ben
Forrás: Wikipedia

 

A most 80 éves, Tbilisziben élő Gaprindasvili a Los Angeles-i szövetségi kerületi bíróságon benyújtott kereset révén ötmilliós kártérítést remél a "pusztító hazugságnak tartott, sokmilliós közönség előtt elért eredményeit aláásó és lealacsonyító" kijelentés miatt. A nagymester azt is szeretné, ha az ominózus szöveget eltávolítanák a sorozatból.

Megpróbáltak úgy tenni ezzel a kitalált karakterrel, mintha utat tört volna más nők számára, miközben a valóságban én már megtettem, és generációkat inspiráltam

– mondta Gaprindasvili egy nemrég az ügyvédei által szervezett videóinterjúban, grúz nyelven beszélve, amelyet az unokája fordított angolra. 

A Netflix közölte, hogy nagyra becsüli Gaprindasvili asszonyt, de úgy véli, hogy a követelése alaptalan. "A Netflix a legnagyobb tisztelettel viseltetik Gaprindasvili asszony és illusztris karrierje iránt, de úgy gondoljuk, hogy vádja alaptalan, és határozottan meg fogjuk védeni az ügyet." – áll a cég közleményében.

Mint a Times cikke megjegyzi, a Netflix műsorában használt sor nem a sorozat alapjául szolgáló regényből származik. A könyv ugyanis megemlíti, hogy Gaprindashvili más nagymesterekkel, azaz férfiakkal "sokszor megmérkőzött már", de nem olyan szintű versenyen, mint A vezércselben. Csupán a bíróságon múlik, hogy ezt rágalmazásnak tekintik-e.

(Forrás: Uproxx)