A szellemlány, aki addig piszkál, amíg bele nem szeretsz

  • Vízer Balázs

A Ha igaz volna... nem csak egy újabb olyan film, amiben valaki szellemként második esélyt kap a sorstól, hanem egy végtelenül szerethető romantikus vígjáték is két nagyszerű színésszel.

Van az a típusú film, amikor valaki szellemként visszatér oda, ahol eddig élt, vagy azért, hogy levonhasson valami fontos tanulságot, vagy azért, hogy másoknak segíthessen, vagy ő maga kap egy újabb esélyt. Talán a legelső ilyen munka a James Stewart főszereplésével készült Az élet csodaszép volt, vagy egy teljesen más műfajban a R.I.P.D. - Szellemzsaruk - és természetesen ilyen a 2005-ös Ha igaz volna... is, különben minek hoztuk volna fel ezt a sok példát, nem igaz?

És 2005-re ez a szellemes formula már kicsit elkopott, talán ennek is köszönhető, hogy Mark Waters (Excsajok szelleme, Bajos csajok) rendezése nem lett igazi klasszikus, pedig nagyon is szerethető darabról van szó, elsősorban a főszereplőknek köszönhetően. Merthogy szellemünk nem más, mint Reese Witherspoon, aki ekkor volt a csúcson, ugyanebben az évben jött ki A nyughatatlan, amiért Oscar-díjat is kapott, meg BAFTA-t és Golden Globe-ot, de ki számolja. Ő volt ezekben az években Hollywood legdrágább és legkeresettebb színésznője, de ezt a filmet mégis minden sztárallűr nélkül, végtelenül szimpatikusan, közvetlenül tolta le, amiért le a kalappal előtte. Persze a másik főszereplő, a tájépítész David karaktere először mást gondol a Witherspoon által játszott Elizabeth-ről.

A frissen megözvegyült férfi, foglalkozására nézve tájépítész ugyanis semmi mást nem szeretne, mint egyedül lenni frissen bérelt gyönyörű San Franciscó-i lakásában. És mi történik? Hát felbukkan egy csinos, ámde kifejezetten dirigálós kedvű fiatal nő, aki váltig állítja, hogy ez az ő lakása, majd a helyes szőkeség ugyanolyan titokzatosan eltűnik, mint ahogy feltűnt. A zárak kicserélése cseppet sem zavarja Elizabethet, aki akkor bukkan fel, amikor kedve szottyan, többnyire azért, hogy megdorgálja Davidet különféle szokásai miatt, melyeknek az ő lakása látja kárát. David meg van győződve róla, hogy a lány egy kísértet, és megpróbálja átsegíteni Elizabethet a "másik oldalra", ám a lány - noha tagadhatatlanul van néhány légies vonása, például keresztül tud menni a falakon - teljesen bizonyos benne, hogy mégis él, és nem akar átmenni sehová. Ahogy megpróbálják kideríteni, hogy ki is a lány, és hogyan került jelenlegi állapotába, kapcsolatuk lassacskán szerelemmé alakul át. Sajnos nagyon kevés idejük marad, mert a közös jövő reménye egyre gyorsabban kezd köddé válni.

Minden romantikus vígjáték alapja és kiindulópontja a civakodás, ez a helyzet most is: Witherspoon és az ekkor még inkább megbízható mellékszereplőként ismert, egyik első főszerepét vállaló Mark Ruffalo remekül hozzák ezt is, és mindent, ami később jön. A rácsodálkozást a közös vonásokra, az egymásra utaltságot, a kezdődő vonzalmat, majd azt, ami a végét meglepően izgalmassá teszi. Mert nem minden romantikus vígjátékban kell valamelyik főhős életéért izgulnunk – itt kell. Mégis azt mondom, a Ha igaz volna... egyáltalán nem a szellemes történet, a váratlan fordulatokért szerethető – márpedig az emberek tényleg szeretik! -, hanem ezért a két emberért, akikről elhisszük, hogy törődnek egymással. És persze, Reese Witherspooné a látványosabb szerep, de ehhez kellett Mark Ruffalo is, akiről már akkor lehetett sejteni, hogy mekkora sztár lesz hamarosan.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu