Több mint két óra, és mégis jólesik. Nem nagyon lehet vitatkozni afelett, hogy a Véres gyémánt jó film-e vagy sem, mert jó, csak nem érteni pontosan, mitől jó. A történeten átlát az ember, ilyen a mi halovány lelkiismeret-furdalásunk afölött, hogy mi történik Afrikában, és ehhez mi, büszke fehér emberek asszisztálunk. Nem túlságosan húsbavágó a cselekmény, hiszen többnyire olyanok nézik a filmet, akik soha nem vásároltak gyémántot, és nyilván nem is fognak, ha mégis, akkor szigorúan csempészetmenteset, még szép. Nincs más dolgunk, mint tehetetlenül széttárni a karunkat, nem mi adtuk el a fegyvereket, nem mi vettük rá őket, hogy lemészárolják egymást, mi csak a filmet nézzük. Bár, ami igaz, az igaz, a nézőtér gúnykacajjal fogadta azt a főhősnői állítást, hogy senki nem venne Amerikában gyémántot, ha tudná, hogy gyerekek kezét vágták le miatta.
Hanem a filmet nézni jó. Színes és szélesvásznú, lőnek, helikoptereznek, szaladnak és elbújnak, vérük hull, és persze az embert leveszi a lábáról, ha olyan mozit lát, amelyikben nem dicsőség golyót ereszteni a másikba. Míg a cselekmény igazán banális és ezerszer látott: hajsza a gyémánt után, profi a történetvezetés, egy szálról sem feledkeznek meg, és mindent akkor hoznak viszsza, amikor már éppen ideje. Van hozzá színész is, a testfelépítését már a Gladiátorban is remekül hasznosító Djimon Hounsou, akit persze egyáltalán nem szeretnék bicepszmiskára egyszerűsíteni, hiszen éppen az benne a különös, hogy az atletikus felsőtesthez mennyire érzékeny arc, szem, hang társul.
Nem beszélek tovább mellé. Attól jó film a Véres gyémánt, hogy Leonardo DiCaprio játszik benne. Bizony.
Az a furcsa, hogy ez már menet közben is eszembe jutott. Hogy vajon akkor is ilyen kényelmes élvezettel nézném-e a filmet, ha nem Leonardo DiCaprio lesült arcát kellene fürkészni benne. Pedig esély lett volna rá, a forgatókönyv alapján nem ő a kézenfekvő választás. Gyémántcsempészt kell játszania, kalandort, szerencsevadászt, nem kedves szélhámost, sem amorózót. Kérges tenyér az érző szíven: a titokzatos kalandor hollywoodi kliséjét Leonardo DiCaprio föléleszti, modernizálja, újra átélhetővé teszi. És miközben annak örülhetünk, hogy DiCaprio belekezdett egy második karrierbe, hogy egész más réteg számára lesz kedvenc vagy elfogadható színész, mint eddig, közben azt is észre kell venni, hogy az amerikai film feltámadt, két-három rossz év után megint olyan kalandfilmeket ajánlanak, amelyeket kinevetünk, de nem szabadulunk tőlük. Nagy történetek, nagy hősök, nagy szerelmek, csupa olyasmi, amiért moziba kell menni. Vagy amiért érdemes moziba menni.
