Akasztófához vezető út unalommal kikövezve

  • Kiricsi Zoltán / Index

A Mansfeld alapvető tanulsága, hogy a bitófáig vezető út nem csak az elítéltnek gyötrelmes, hanem néha a nézőnek is. Ja, meg a rendezőnek, mert valamit produkálnia kéne két órában. Szóval egy újabb magyar film a Sorstalanság nyomdokain, néhány élvezetes pillanattal. Skanzen az ötvenes évek díszletével. Eperjes az ávós tiszt, Pindroch Csaba meg a suttyó, aki a fejére esett, és erről papírja van.

Először is nézzük az alapanyagot, mert nem mindegy, hogy miből nem sikerült kihozni a maximumot. 1958-at írunk. Van néhány 15-16 éves vagány, akik "gengszterbandát" szerveznek, a tervük az, hogy munkásőrök, rendőrök lefegyverzésével fegyverhez jutnak, aztán rabolgathatnak jókedvvel-bőséggel. Különböző bűncselekmények már terhelik két bandatag, Mansfeld és Bóna kartotékját, nem angyalokról van szó. Szimpla gengsztertörténetnek indul ez, mint a Volt egyszer egy Amerika első része, csak ezek a srácok nagyon bénák, el is kapják, le is sittelik őket hamar.

Először is Mansfeldnak volt '56-os múltja, bár gyerekként, és nem átgondolt ideológiai háttérrel, de összekötőként, sofőrként segítette a Széna téri felkelőket. Későbbi balhéik mögött mindig ott volt a rendszer gyűlölete, még ha első ránézésre szimpla gengszterkedésnek tűnnek is. A börtönben viszont Mansfeld meglepő módon mindent magára vállalt, mentette a többieket. Kocsilopásokért még nem végeztek ki senkit, és sokáig úgy nézett ki, hogy a rendőr lefegyverzéséért sem. De aztán mégis ellenforradalmár-üggyé koholták Mansfeld ügyét, és kivégezték '59-ben. Pedig lehet, hogy idősebb korára kijózanodott volna.

A filmben középpontban ez az "igazságszerető", megtörhetetlen csávó, Mansfeld Péter (Fancsikai Péter) áll, aki a barátaival lefegyverez egy rendőrt, és egy kicsit ki is szeretnék robbantani újra az 56-os forradalmat. Persze mielőtt bármit is kirobbantanának, elkapják őket, aztán egy évig börtön, vallatások, verések. Majd a kivégzés. Nyilván a rendezőnek az első fél órában viszonylag könnyű dolga van, mert sűrűbbek az események: szervezkedés, kocsilopás, meztelen nő stírölése, aztán maga az akció.

Szilágyi Andor, a rendező akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor a börtönévre, a vallatásokra kerül a sor, ott ugye virítani kéne valamit képben, dialógusban, forgatókönyvben és rendezésben, hogy a néző ne aludjon bele a monoton vallatásokba, és esetleg még enyhe izgalmat is érezzen. És itt a rendező el is csúszik rendesen, feszültség nulla, nem érezzük, hogy bármi is fenyegetné ebben a börtönben Mansfeldet, azon kívül, hogy állandóan kérdezgetik, és hogy a kérdések között hosszú csönd van, na meg néha elcsattan egy füles.

Az azért érzékeltetve van, hogy Mansfeldet verik, meg kínozzák, de egy rendes művészfilmben ilyesmit nem mutatunk, mert még a végén a néző felébredne egy kicsit. Persze feszültséget önmagában az erőszak még nem teremtene, és tagadhatatlan, hogy vannak rendezői próbálkozások az unalom megtörésére.

Például van egy párhuzamos szál: Mansfeld anyja (Maia Morgenstern) kétségbeesetten szalad fűhöz-fához, hogy Cseterki elvtárs, tegyen valamit a fiam érdekében. Van egy halvány próbálkozás a két kihallgató tiszt közötti kapcsolat, valamint Fenyő főhadnagy (Nagy Ervin) elbizonytalanodásának kibontására is, és a monoton vallatási jelenetek közé vannak ügyesen ékelve Eperjes Károly komédiába hajló jelenetei, amelyek viszont zseniálisak.

De ha már a film nagy részét a börtönös rész teszi ki, akkor nagy hiba volt kihagyni azt a ziccert, hogy Mansfeld cellatársa börtönügynök volt, akiben viszont Mansfeld teljesen megbízott, és őszintén megosztotta vele legtöbb titkát. Mansfeldnek minden tervéről tudtak a nyomozók, egy erős orwelles effekt lett itt kifelejtve.

Szóval, ha fölkészültünk az unalomra, akkor elmondom, hogy miért érdemes mégis beülni erre a filmre. Például a színészekért. Fancsikai Péternek vannak hiteles pillanatai, Pindroch Csaba pedig nagyon jól beletalált a debil Blaski figurájába. Egyszerű fickót a legnehezebb játszani. Eperjes a tőle megszokott formát profin szabta rá az államvédelmis tiszt figurájára, jeleneteit külön ki kéne gyűjteni egy dvd-re. Maia Morgenstern játéka viszont kiábrándítóan sablonos, olyan mintha a Guldenburgok örökségéből lépett volna elő.

Érdemes megnézni a Mansfeldet az ötvenes évek-, a kora kádárkor-fíling miatt is. Nem minden tökéletes. Például a korabeli fotókon világosan látható, hogy a helyszíni szemlén pufajkások vigyáztak Mansfeldre, de hova tűntek a filmből a pufajkák? És lehet borzongani az egymást keresztbe-kasul lehallgató államvédelmiseken, lehet gyűlölni a vidékről kolbásszal, sonkával teli kosárral hazatérő elvtársakat. Megnézhetjük, hogyan lehetett ráijeszteni és játszva beszervezni valami szerencsétlent, aki ellopott két vasdarabot a gyárból. A Mansfeld filmnek nem jó, de skanzennek igen.

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás