Adam Sandler sokadik komédiáját – a bevált történet és a bevált viccek mellett – az teszi emlékezetessé, hogy Jennifer Aniston végre megmutathatta, van élet és vígjáték számára a Jóbarátokon túl is. Ráadásul ezt az önmagát karikírozó Nicole Kidman oldalán teszi – nosza, dobjuk félre az előítéleteinket, és adjunk egy esélyt ennek a filmnek.
Üzemszerű édelgés
Amerikában jelenleg négy humoros filmes műhely gyártja a termékeit. A Judd Apatow producer fémjelezte filmgyár (a 40 éves szűztől kezdve az Ananász expresszen át a Felhangolva című opusig igen széles kínálattal), a Farrelly testvérek – Peter és Bobby – manufaktúrája (legutóbb: Elhajlási engedély), a Ben Stiller márkanévvel ellátott filmek üzemegysége (a "valamilyen családtagomra csapok"-franchise mellett: Trópusi vihar, Zoolander, a trendkívüli) és az Adam Sandler-részleg (Nagyfiúk, Esti mesék, Ne szórakozz Zohannal). A négy üzem olykor koprodukcióban is termel, ilyesféle összefogás volt Apatow és Sandler között a Ki nevet a végén című vicces-film, a Farrelly fiúk pedig a Keresd a nőt! és az Agyő, nagy Ő! kapcsán Stillerhez fordultak színészi segítségért. Sandler egyik kedvenc karakteréről, Happyről, a nagysvungú golfozóról elkeresztelt Happy Madison Productions nevű Sandler-cég az ezerkilencszázkilencvenes évek vége óta ontja a szórakoztatóipari produktumokat. A filmkomikus most azzal próbálkozik, hogy a Jóbarátok Rachel Greenjébe bebetonozott Jennifer Anistonnal kezdjen valamit. S láss csudát – ha nem is átütő erővel, de –, eredménnyel járt.
A Rachel Green-faktor
[img id=284032 instance=1 align=left img]Mint minden egyprodukciós sikerű (televíziós) színésszel, úgy Anistonnel hasonlóképpen az történik, hogy bármit tesz, nevét mindig az adott karakterrel azonosítja a tévé népe. Rachelnek szólítják, és úgy gondolják, tényleg Monicával, Phoebe-vel, Joey-val, Chandlerrel és Ross-szal lakik együtt, a Brad Pitt-opus némiképp bekavar, mert Pitt egyaránt feltűnt Aniston képernyős és magánéletében. Aniston részben a tízéves sorozatbeli manírjai miatt romcom-mozifilmjeiben (Exférj újratöltve, Sejtcserés támadás) ugyanazt a figurát hozza: értetlenül rángatja a fejét, szépen (értsd: bambán) néz, és a szív dolgában bizonytalankodik. Másodrészben pedig azért is teszi ezt, mert ezt várják-várták el tőle a rendezők, és nem is izmoztak azzal, hogy másképp legyen. Harmad felől pedig be kell, hogy lássuk, Aniston nem Meryl Streep – és hát bármennyire szereti valaki, el kell, hogy áruljuk: soha nem is lesz az –, a szerelmes komédiázáshoz van képessége, azonban eddig ezt a képességét nem vagy rosszul csalogatták elő belőle.
Hazudós helyzetkomikumok
Ez az előhívás Sandler és a Happy, a flúgos golfos óta Adam Sandler-filmekre szakosodott Dennis Dugan rendező (legutóbb: Nagyfiúk) rutinjának tudható. Mert a történet nem az eredetiségével nyűgöz le, a Kellékfeleség az a fajta romantikus vígjáték, amiben az első tíz perc után mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy kinek kivel kellene összejönnie (és fog is összejönni). Így a negyvenes éveit taposó plasztikai sebész, notórius agglegény, Danny (Sandler) – aki kútba eső egykori esküvője egyetlen maradékával, a jegygyűrűjével csajozik – hiába jön össze álmai nőjével, a modell-alkatú tanárnővel, Palmerrel (az utóbbi idők legdögösebb debütálása: Brooklyn Decker), a kérdés, hogy milyen kanyarok után találja meg a boldogságot a negyvenes és kétgyermekes asszisztensnője, Katherine (Aniston) oldalán. Mert a vonzódás közöttük azonnal tapintható. Ezért amikor a nőügyek kapcsán örökké füllentésekbe bonyolódó Danny azt kénytelen hazudni, hogy Katherine (Devlin néven) a válófélben lévő felesége, a nő lánya és kisfia pedig közös gyermekei, és kénytelen egy "családi" hawaii kirándulást is finanszírozni – amire unokatestvére (Nick Swardson) szintén velük tart mint "Devlin" újsütetű, osztrák birkatenyésztő párja, és még az igazi Devlin is felbukkan, Katherine egykor úgy gyűlölt iskolai társnője (Nicole Kidman) –, a kérdés az, hogy valóban elveszi-e Palmert ott helyben, vagy enged a szívének, és Katherine mellett dönt.
Boldogság – negyven fölött
Azaz mondhatjuk: a Kellékfeleség – mint minden Sandler-vígjáték – helyzetkomikumban erős. A találati arány azonban valamelyest rosszabb, mint – tesszük azt – a Férj és férj esetében, egy jó poénra itt három rossz jut. Már a Nagyfiúk alatt megfigyeltük, Sandler öregszik, fékeződik, s persze ezúttal sem ússzuk meg kakis poénok nélkül, a hangsúly egyre inkább a korra, a negyvenesek családi életének naposabb (viccesebb) oldalára helyeződik át, ezáltal a tréfák egy része összetettebb lett. Mi elsősorban azonban Aniston komédiázó képességeinek megnyilvánulásait értékeljük, hogy Sandler – és Dugan – végre megtörte a színésznő rossz szériáját. Aniston ezt különösen abban a jelenetsorban hálálta meg, amikor az csendes-óceáni paradicsomi szigeten fűszoknyában hula-párbajozik gimnáziumi vetélytársnőjével (Nicole Kidman), akit annyira utált, hogy gyerekeivel odahaza a kakit Devlinnek hívja... Kidman önironikus szereplése a szétplasztikázott arcú és testű cicababa képében: telitalálat. Kettejük miatt mindenképpen érdemes szentelni két órát a filmnek, és bár a dögös vágytárgy másban leli meg végül a szerelmét (a 24 esztendős Decker igazi életbeli férjével, Andy Roddick amerikai teniszcsillaggal "jön össze" a repülőn), a korosabb szereplőket – a való életben Aniston 42, Kidman 44, Sandler 45 éves – vigasztalhatja az a tudat, hogy nem csak a húszéveseké a világ.
Kinek ajánljuk?
- A negyven éves - szülői - korosztálynak, akik együtt idősödtek Sandlerrel.
- Akik mindig is hittek Jennifer Anistonban.
- Kétórás kikapcsolódásra vágyóknak.
Kinek nem?
- Akik vígjátékban a "gondolkodósat" szeretik.
- Aniston és Sandler megrögzött utálóinak.
- Tinédzsereknek.
6/10
