Alkotók mondták...

Steven Brill: "Munkánk egy filmtörténeti klasszikus remake-je. Az Oscar-díjas Váratlan örökség (Mr. Deeds Goes To Town) 1936-ban készült, a forgatókönyvírója Robert Riskin, a rendezője Frank Capra, a főszereplői Gary Cooper és Jean Arthur voltak. A mi változatunk napjainkban játszódik, de nemcsak az autók és a házak lettek mások azóta, hanem az emberek is rámenősebbek és a média is sokkal agresszívebb: a két film közötti különbségek jól mutatják, milyen irányba változott a világ 1936 óta. Nem ragaszkodtunk túlságosan az eredeti történethez, inkább Adam filmjeinek stílusához alakítottuk A kismenőt, bár arra azért törekedtünk, hogy sokat megőrizzünk Frank Capra munkájának szellemiségéből."

Adam Sandler: "Én nem is mondanám, hogy remake-et csináltunk. Kaptunk egy kiindulópontot ajándékba ettől a régi filmtől, aztán onnantól már a saját őrületünk működtette a dolgot. Nem érdemes dekára méregetni, hogy miben különbözik és miben hasonlít a két film. A kismenő ugyanúgy a saját filmünk, mint eddigi munkáink, meg aztán, ugye, én se vagyok egy kiköpött Gary Cooper."

Steven Brill: "Tim kiváló forgatókönyvet tett le az asztalra, de persze, ahogy ez lenni szokott, mindenki hozzátette a saját ötleteit. Gyakran van, hogy forgatás közben indul be az agyunk, ilyenkor Tim is ott van, és együtt próbáljuk minél viccesebbé formálni a jelenetet: olyan ez, mint a zenészeknél a jam-session. Nagyszerű érzés, hogy egy baráti társaság teljes szabadságban dolgozik együtt. Állandó csapat alakult ki Adam körül, aki nemcsak akkor jó fej, ha működik a kamera, lökött ő mindig. Nagyon hasonló személyiség, mint Deeds, akit ebben a filmben játszik, nem megy soha az agyára a siker. Deeds nem szuperhős, csak egy kedves ember, akinek meg kell tapasztalnia, hogy senkiben sem bízhat, mégis azonos marad önmagával. A kismenő arról szól, hogy különböző emberek hogyan reagálnak egy ilyen fickóra, és hogyan változtatja meg őket a találkozás Deedsszel."

Adam Sandler: "Nem semmi ez a pali! Deeds egyáltalán nem úgy reagál a nyakába szakadó örökségre, mint ahogy a legtöbb ember viselkedne hasonló helyzetben. Ő teljesen meg van elégedve az addigi életével, és úgy gondolja, a pénz csak bajt hoz."

Sid Ganis: "Adam vérbeli filmes, ez már a sokadik közös munkánk, és mindegyikben végig részt vesz, az első pillanattól az utolsóig, az ötlet kidolgozásától az utómunkálatokig. A kismenőben nemcsak eljátszotta a főszerepet, de most is ott volt a vágószobában minden nap, ott volt, amikor a zenét felvettük, és ott volt akkor is a forgatáson, ha éppen nem az ő jelenetét rögzítettük. A nézők látnak egy fickót a vásznon, akin sokat lehet nevetni, de egyébként nehezen lehetne meghatározni, hogy mije is ő tulajdonképpen a filmjeinek. Szívvel-lélekkel végigdolgozik minden munkafázist, és sokan nem is értik, hogyan jut mindenre ideje. Egyszerűen bámulatos, amit csinál."

Winona Ryder: "Babe Bennettnek kislánykora óta álma, hogy híres riporter legyen, Walter Cronkite és Dan Rather a példaképei. De ahogy teltek az évek, rá kellett jönnie, hogy mindenkinek alulról kell kezdenie, és sok kompromisszumot kell kötnie, ha előre akar jutni. Nem érzi jól magát ott, ahol éppen dolgozik, szinte fuldoklik attól, hogy milyen ciki a műsor, aminek a készítésében ő is részt vesz. Mégsem hagyja ott, mert pillanatnyilag nincs jobb ötlete, hogy mihez kezdjen, merre induljon el. Elhagyta a barátja, nincs hol laknia, az irodájában alszik. Aztán, ahogy halad előre a történet, magára talál, és teljesen megváltozik az élete. A romantikus vígjátékokban általában a fiú főszereplő körül forog minden, a lányé nem túl hálás feladat. Ebben a filmben azonban egyenrangú partnerek vagyunk, nagyszerű lehetőséget kaptam. Pláne, hogy én már régóta Sandler-rajongó vagyok. Persze kezdetben aggódtam amiatt, hogy be tudok-e majd illeszkedni Adam állandó csapatába, de végül minden csodálatosan alakult. Nagyon kedvesen fogadtak a fiúk, ezért maximális mértékben el tudtam magam engedni játék közben. Másképp nem is lehet vígjátékot forgatni, nem lehetsz úgy igazán vicces, ha közben görcsölsz. Kemény munka volt, de közben végig úgy éreztem magam, mintha egy kölyökbanda tagja lennék a játszótéren."

Steven Brill: "Olyan színésznőre volt szükségünk Babe megformálásához, aki finom nüanszokat is meg tud jeleníteni, és Winona nagyon finoman, érzékenyen játszik, már régóta szerettem volna vele dolgozni. Ahogy Peter Gallagherrel is már hosszabb ideje tervezzük az újabb közös munkát, mióta a szex, hazugság, videóban együtt játszottunk. Szerintem nagyon megkönnyíti a rendezői munkámat, hogy színész is vagyok. Így jobban át tudom érezni, ha valami problémájuk van a színészeknek, nyíltan tudok beszélni velük róla, és jobban is bíznak bennem."

Adam Sandler: "Már úgy kezdtünk neki a forgatókönyv megírásának, hogy tudtuk, Emiliót, Deeds komornyikját John Turturro fogja játszani. Ha van egy ötletünk valakivel kapcsolatban, akkor rögtön fel szoktuk hívni, és ha vállalja a szerepet, akkor azt már eleve rá írjuk, benne gondolkodunk. Al Sharpton tiszteletes, a népszerű prédikátor pedig egyszerűen saját magát játssza a filmben."
Al Sharpton: "Remélem, hogy egyszer majd valaki mást is eljátszhatok, nemcsak saját magamat, mert jön majd egy rendező, aki felfedezi a színészi képességeimet. Nagy élmény volt Adammel dolgozni, rendkívül figyelmes volt velem, nemcsak kiváló színésznek, de nagyszerű szervezőnek ismertem meg. Ráadásul a lányaim nagy Sandler-rajongók, és nagyot nőttem a szemükben, hogy benne vagyok Adam új filmjében."

Adam Sandler: "Allen Covert állandó szereplője a filmjeimnek, az Apafejben, A vizesnyolcasban, a Sátánkában, a Nászok ászában és a Happy, a flúgos golfosban is benne volt. Most Martyt játszotta, aki Babe féltékeny munkatársa a tévéműsornál, ahol dolgozik. Allen most az eddigi fantasztikus alakításait is túlszárnyalta, még alaposan meg is hízott a szerep kedvéért. Nagyszerű színészcsapat jött össze ebben a filmben: Jared Harris, Erick Avari, Conchata Ferrel, és külön öröm, hogy A kismenő a filmes debütálása JB Smoove-nak, aki a stand-up comedy műfajában jeleskedett eddig. Smoove Reubent játssza, a Blake Enterprises irodaházának liftesét."

Perry Andelin Blake: "Imádom a harmincas évek filmjeit, így már régóta ismertem Frank Capra művét is, és szerettem volna a régi, legendás Hollywoodból valamit továbbvinni a mi filmünkben is. Nagy gondot fordítottunk arra, hogy megtaláljuk a helyszínét a Deeds szülővárosában játszódó jeleneteknek, tudtuk, hogy ennek egy igazi kisvárosnak kell lennie, aminek sajátos levegője van. Munkatársaimmal közel ötven városban jártunk, így fedeztünk fel egy csodálatos helyet Connecticutban, New Milford a neve. A körutunkon megálltunk itt ebédelni a főtéren lévő étteremben, és az asztalnál ülve egyszer csak rádöbbentem, hogy éppen ez az a hely, amit keresünk. Az étterem körül vöröstéglás régi épületek sorakoztak, és volt egy templom is a téren, a háttérben pedig látszottak az erdő borította hegyek. Azért forgattunk itt, mert első pillantásra látszik, hogy milyen kicsi a város, és a közepén lévő étteremről el lehet hinni, hogy ez a városka közösségi életének a központja. A csendes New Milfordnak aztán éppen a kontrasztját adják a New York-i helyszínek. Megfigyeltem a régi filmekben, hogyan ábrázolják a gazdagságot és a hatalmat: mindig tágas terekkel, sohasem látod a plafont vagy az ablakok felső részét, csak sejteni lehet, hogy valahol nagyon messze vannak. A hálószobát ezért direkt túlméreteztem: nyolc méter magas falai lettek, hat méteres ablakokkal, és az ágy is olyan óriási, hogy Adam úgy néz ki benne, mintha egy kisgyerek lenne. Deeds jellemét egyébként úgy próbáltuk megjeleníteni, hogy Adam a filmen mindig ragyogó meleg színek: vörös, sárga, narancs között jelenjen meg."

Steven Brill: "A külső helyszíneken való forgatáskor a legnagyobb kihívást az a jelenet jelentette, amikor Mandrake Falls piciny, füves repülőterén leszáll Chuck Cedar és Cecil Anderson, ők hozzák a 40 milliós örökség hírét Deedsnek. Statiszták tömegét kellett mozgatni, miközben az egész környék tele volt Sandler-rajongókkal. Egy ultramodern Sikorsky-helikoptert használtunk a jelenethez. Ebben a böhöm nagy dögben húsz utas fér el, de a forgatáson a pilótán kívül senkinek sem volt szabad beszállnia, távol kellett tartanunk a kíváncsiskodókat, mert egyelőre a világon összesen négy darab van belőle, a gyártását csak 2003-ban kezdik meg. Szóval izzasztó egy forgatási nap volt: fent a szuperhelikopter, lent a mezőn meg gyerekek, tehenek és birkák rohangálnak?"

Sid Ganis: "Ki gondolta volna, hogy ennyi bajunk lesz belőle, ha élő állatokat akarunk szerepeltetni a filmben? Szerencsére voltak erre szerződtetett embereink, akik tudtak bánni velük. Csakhogy egy forgatáson minden nap minden perce pénzbe kerül, és amikor egy megriadt tehén keresztülrohan a leszállópályán, és mindenki arra vár, hogy visszavezessék a helyére, akkor a producernek felgyorsul a pulzusa, azt számolgatja, hogy mennyibe fog kerülni neki ez a pár perc, és miért nem szedi gyorsabban a lábát az a tehén."

Winona Ryder: "Azt a jelenetet, amikor Deeds kiment engem a jeges vízből, több helyszínen vettük föl. Volt külső forgatás, amikor órákat töltöttem ruhástul egy tó jeges vizében és egy géppel áramoltattak körém melegvizet, hogy ki ne hűljek teljesen. A szünetekben pedig előmelegített törülközőkbe csavartak, és embertelen mennyiségben diktálták belém a forró teát. Aztán egy medencében vettük fel a víz alatti képeket, amikor próbálok kievickélni a jég alól. És készült egy speciális üvegtartály is, ez kellett azokhoz a snittekhez, amikor fölnézek, és a jégen keresztül látom Deedset. A tartály egy állványon volt, vettem egy nagy levegőt, aztán belefeküdtem, és az aljához nyomtam az arcomat, miközben a kamera alulról vett. És még ezek után is azt tudom mondani, hogy nagyon élveztem a forgatást Adammel és csapatával."

Steven Brill: "Végül is az a film központi kérdése, hogy mit lehet kezdeni 40 millió dollárral. Ha nekem az ölembe pottyanna ennyi pénz, akkor én azt hiszem, megcsinálnám ezt a filmet belőle. Az életemen biztos nem változtatnék, maximum vennék egy új inget. Biztos nem pocsékolnám el a pénzemet, ha A kismenőre költeném. Szerintem mindenkinek jól esik látni egy filmet, ahol a főszereplő egy olyan ember, akinek az erkölcseit semmi, de semmi nem képes kikezdeni. Ennek tetejébe a film tele van poénokkal, meglepő helyszínekkel és kiváló színészi alakításokkal."