Amikor Clint Eastwood majdnem meghalt

  • Vízer Balázs / PORT.hu

Clint Eastwood egy elpusztíthatatlan legenda, ám egyszer mégis közel került a halálhoz, de ezt csak most árulta el.

Clint Eastwood a Loyola Marymount Egyetem filmszakának vendége volt, és az itteni egyetemisták számára tartott előadást március elején, és ezután készült vele egy interjú, amelyben – az Amerikai mesterlövész kapcsán – először beszélt halál közeli élményéről. Az eset nem tegnap történt, hanem majdnem hat évtizede, 1951-ben. Eastwood ekkor teljesítette katonai szolgálatát, és egy repülőn utazott. „Azokban az időkben, ha egyenruhát viseltél, könnyű volt ingyen fuvart szerezni, még repülőn is. A visszaútra csak egy gép volt már egy Douglas AD, amit a második világháborúban torpedóvetőnek használtak, és arra gondoltam, jó lesz ez is. Aztán minden balul sült el. Elromlott a rádiónk. Kifogyott az oxigén. Aztán végül kifogyott az üzemanyag is a kaliforniai Point Reyes magasságában, mi pedig a vizen hajtottunk végre kényszerleszállást. Onnan elég sokat kellett úsznunk, és már késő október volt vagy november, és a víz nagyon hideg volt. Évekkel később tudtam meg, hogy az óceánnak az a része a nagy fehér cápák kedvelt párzóhelye, de nagyon örülök, hogy amikor a baleset történt, erről nem volt tudomásom.” Néhány emberevő cápa és egy, az óceán közepén végrehajtott kényszerleszállás persze még édeskevés Clint Eastwood elpusztításához.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu