Amikor egy interjú majdnem tönkretette a színész karrierjét

10 olyan esetet mutatunk be, amikor a sztárok jobban tették volna, ha csendben maradnak.

Miles Teller

Forrás: Intercom

 

2015 környékén nagyon ment a szekér a fiatal színésznek, ünnepelték az Oscar-jelölt Whiplash főszerepéért, és bekerült a Fantasztikus Négyes rebootjába is. A lendületét azonban jelentősen megtörte, hogy leült interjút adni az Esquire-nek, és az újságíró nem bánt vele kesztyűs kézzel. A cikk azzal kezdődik, hogy a szerző elmorfondírozik azon, hogy „Teller vajon egy pöcs-e”, és később is ezt a jelzőt használja rá. Beszámol arról is, hogy a színész elsütött egy viccet a szexuális visszaéléssel vádolt Uber-sofőrökről, és idézi azt a mondatát is, hogy „azt hiszem, én jóképűbb vagyok annál, mint amilyennek a közvélemény tart.”

Az interjú megjelenése után Teller a Twitteren jelezte, hogy félrevezetőnek tartja az interjút, és hogy nem gondolja, hogy bármi szórakoztató is lenne abban, ha valaki pöcsként vagy seggfejként viselkedik. A média azonban nem könyörült meg rajta, a következő években újra és újra felhozták az interjút, ami az imidzsét azóta is meghatározza.

Joaquin Phoenix

2009-ben Joaquin Phoenix karakterben jelent meg David Letterman showműsorában, csak ezt akkor még nem tudta senki. Interjú közben sem volt hajlandó levenni a napszemüvegét, rágózott, amikor pedig megszólták miatta, lazán az asztalra ragasztotta. Egyáltalán nem tűnt beszámíthatónak, hosszú kínos szünetek tarkították a beszélgetést, teljesen értelmetlen válaszokat adott, és úgy viselkedett, mint aki valamilyen szer hatása alá került. És nem mellesleg bejelentette, hogy befejezi a színészkarriert, és inkább rappernek áll.

Csak jóval később derült ki, hogy a színész Casey Affleck szatírája, az I’m Still Here kedvéért trollkodta végig a médiát, de addigra mindenki rajta gúnyolódott, beleértve Ben Stillert az Oscar-gálán, és két évig, a 2012-es The Masterig nem is jött ki új filmje. Később úgy nyilatkozott, hogy

az interjú után érezhetően gyengébb minőségű szkripteket kapott, mert a stúdiók sem voltak benne biztosak, hogy beszámítható.

Billy Bob Thornton

Pár hónappal Joaquin Phoenix hírhedt interjúja után egy másik hollywoodi színészt is körberöhögte az internet. Az Oscar-díjas Billy Bob Thornton rockbandájával, a Boxmastersszel éppen Torontóban lépett fel, és az egyik rádióműsor interjúra invitálta őket. Jian Ghomeshi műsorvezető úgy mutatta be Thorntont, hogy röviden összefoglalta a színészi karrierjét, amin a férfi annyira felhúzta magát, hogy csak rövid és teljesen értelmetlen válaszokat volt hajlandó adni, és közben „mártás nélküli krumplipürének” nevezte a torontói közönségüket.

A videót egy nap alatt 600 ezren látták, a Boxmasterst pedig kifütyülték a koncerten, és utána le is kellett mondaniuk a turné többi kanadai állomását. Thornton később elmondta, hogy külön megkérte a műsorvezetőt, hogy ne színészként hivatkozzon rá, ezért sértődött meg. Ghomeshi azzal kommentálta az esetet, hogy se a rádióállomásnak, se neki nem lehet előírni, hogy mit mondjon.

Katherine Heigl

Forrás: UIP

 

A Grace klinika Emmy-díjas színésznője valószínűleg nem ismerte a „ne piszkíts oda, ahol eszel” mondását, mert pontosan ezt tette a Vanity Fair 2008 januári interjújában. Ő volt az egyik főszereplője a Felkoppintva című vígjátéknak, amely pár hónappal korábban került mozikba, és mind a kritika, mind a közönség szerette. Heigl viszont kifejtette, hogy „kicsit szexista” a film, és a nőket humortalan hárpiaként ábrázolja. Az interjú után több cikkben is megkapta a „hálátlan” és az „áruló” jelzőket, évekkel később pedig úgy nyilatkozott, hogy szerinte a Vanity Fair anyagának köszönhetően terjedt el róla hollywoodi berkekben, hogy

nem elég profi és nehéz vele dolgozni.

A Ki nevet a végén promóciója közben Seth Rogen és Judd Apatow is kritizálta a megjegyzései miatt, 2016-ban viszont Rogen úgy nyilatkozott, hogy nem volt fair, hogy az interjú miatt sokan nem akartak Heigllel dolgozni.

Charlie Sheen

2010 végén váratlanul leállt a Két pasi - meg egy kicsi 9. évadnak forgatása, mivel a sikersorozat sztárja, Charlie Sheen elvonókúrára ment. A pletykák szerint addig egyetlen forgatási nap sem telt el úgy, hogy ne lett volna valami tudatmódosító szer hatása alatt, és ez egy ponton túl már feloldhatatlan feszültséget generált közte és a CBS között. Sheen azonban otthagyta az elvonót, hogy a kényszerszünetet inkább pornósztárokkal és örömlányokkal töltse, ám amikor megtudta, hogy nem folytatódik a félbe hagyott forgatás, egy rádióműsorban sértő megjegyzéseket tett a sorozat ötletgazdájára és vezető producerére, Chuck Lorre-ra. Konkrétan lezsidózta, letolvajozta, ostoba kisembernek nevezte, és kihívta egy verekedésre. Majd

közölte, hogy ő valójában egy vatikáni bérgyilkos varázsló, akinek a szervezete tiszta, mint a hó.

2011 márciusában a CBS és a Warner közleményben jelentette be: Sheent a minősíthetetlen viselkedése miatt kirakják a sorozatból. A 9-12. évadokat már Ashton Kutcherrel forgatták le, Sheen pedig a 2012 és 2014 közt futó Nyugi, Charlie! után már nem kapott komolyabb szerepeket sehol.

Tom Cruise

A világsztár elvileg akkori blockbustere, a Világok harca népszerűsítése céljából ugrott be Oprah Winfrey műsorába 2005-ben, de valami egészen más kerekedett ki a műsorból. Folyamatosan felugrált a helyéről, idétlenül grimaszolt, őrülten vihogott, Schwarzenegger-imitátorként pózolt és légszkanderozott a műsorvezetővel. Állítása szerint mindezt azért tette, mert ennyire szerelmes volt Katie Holmesba (akit végül Oprah szintén behívott a hátsó öltözőkből az adásba).

A jelenet természetesen mémmé vált, a paródiája pedig a Horrorra akadva 4 egyik legviccesebb jelenete lett, de Cruise karrierjét mindez még nem befolyásolta volna. A színész azonban ugyanennek a promóciós turnénak a többi állomásán

a szcientológiai egyház pszichiátriával kapcsolatos álláspontját fejtegette, és beszólt Brooke Shieldsnek, amiért a színésznő gyógyszereket szedett a depressziójára.

Ennek az ámokfutásnak köszönhető, hogy a Paramount megszüntette a szerződést a színész produkciós cégével, és állítólag ekkor romlott meg Cruise és Spielberg viszonya is – nem is dolgoztak együtt a Világok harca óta.

Megan Fox

Forrás: Victor Chavez/Getty Images

 

Az első két Transformers idején Fox óriási szexszimbólum volt, de karrierje hamar derékba tört. Egy 2009-es interjújában Hitlerhez hasonlította a Transformers rendezőjét, Michael Bay-t a keménykezű rendezési stílusa miatt, de később arról is panaszkodott, hogy szoláriumozásra és hízókúrára lett kötelezve, mert Bay-nek állítólag nem tetszettek a túl fehér bőrű, vékony csajok. Akkoriban Fox így nyilatkozott Bay-ről:

Hitlernek akar látszani a forgatáson, és az is. Rémálom vele dolgozni. Viszont amikor vége a forgatásnak, és már nincs rendező üzemmódban, akkor már egészen meg lehet kedvelni a személyiségét, mert olyan esetlen, reménytelenül félszeg. Nincsenek túl jó szociális készségei.

Fox ezzel meg is ásta a saját sírját. Kirúgták (állítólag nem maga Bay, hanem a széria producere, Steven Spielberg), karakterét, Mikaelát kiírták a filmből, és gyorsan szereztek egy új női főszereplőt Rosie Huntington-Whitely személyében, szegény Megan pedig azóta nem számít sem sztárnak, sem szexszimbólumnak. Azóta már ő is rájött, mekkorát hibázott. 2017-ben így nyilatkozott az incidensről:

Ez volt az abszolút mélypontja a karrieremnek. Nem tanultam ki olyan gyorsan a szakmát, mint amennyire akartam. Utólag már csak annyit tehetek, hogy bocsánatot kérek. Akkoriban, 23 évesen eléggé önelégült voltam, és azt gondoltam, hogy amit mondok, az egy nagyobb, jó ügyet szolgál. Azt hittem, én vagyok Jeanne d'Arc.

Shia LaBeouf

Forrás: port

 

A Transformers-filmek másik sztárja is összeakasztotta a bajszot Spielberggel, ráadásául többször is. A legendás rendező a robotos film sikere után a Disturbiába, majd az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságába is beprotezsálta a színészt, aki viszont egy 2010-es, L.A. Timesnak adott interjúban kritizálta az Indi-mozit, és saját magát (is) hibáztatta, amiért a film „nem kelt életre”. 2012-ben már úgy nyilatkozott, hogy megbánta ezeket a kommenteket, mert emiatt „szakított” vele Spielberg, mondván

meg van az ideje annak is, amikor véleményt kell mondani, és annak is, amikor autót eladni.”

Egy 2016-os interjúban aztán újra  beleszállt Spielbergbe, azzal, hogy „nem annyira rendező, mint inkább egy kib*szott vállalat”, ami után be is jelentették, hogy a karaktere nem lesz benne az Indiana Jones 5-ben.

Gary Oldman

Forrás: Getty Images

 

Elhíresült zsidózása nem nagyon siklatta ki Mel Gibson karrierjét, a védelmére siető Gary Oldman viszont majdnem ráfázott. A brit színész egy 2014-es Playboy-interjúban fejtette ki a véleményét, szerinte mindannyian mondtunk már olyasmiket, mint Gibson (tényleg?), hozzátéve, hogy Los Angeles városát a zsidók működtetik, és Gibson „abba a kézbe harapott bele, ami eteti.”

Oldman később elnézést kért a kijelentéseiért, elismerve, hogy sértő, érzéketlen és tájékozatlan volt.

Liam Neeson

Forrás: StudioCanal

 

2019-ben, az akkor 66 éves sztár legújabb filmje, a Dermesztő hajsza promóciós körútján egy megtörtént esettel akarta illusztrálni, mennyire valós dolog az a stresszhelyzetben elszabaduló, vadállati düh, amit valaki akkor érez, amikor a szeretteit bántják (a színész ugye egy ideje már szinte csak ilyen bosszúálló férfiakat alakít a filmjeiben). Elmesélte, hogy fiatalon annyira felzaklatta, amikor egy hölgyismerősét megerőszakolták, hogy heteken át órákig rótta ólmosbottal az utcákat, hátha beleköt „egy fekete rohadék”, akit bosszúból agyonverhet (az erőszaktevő ugyanis egy ismeretlen fekete férfi volt).

Neeson már az ominózus interjúban is igyekezett kihangsúlyozni, hogy ez a vendetta elég buta gondolat volt a részéről, amit azóta is nagyon sajnál. A médiában azonban nem ez a rész terjedt el futótűzként a beszélgetésből, hanem az, hogy lám, a megbecsült északír színészlegenda feketéket akart verni. Filmes szakemberek és Liam Neeson-rajongók tucatjai fejezték ki nemtetszésüket a közösségi médiában, és vonták kérdőre a színészt, hogy akkor is ilyen vehemensen akart-e volna bosszút állni, ha az elkövető történetesen fehér.

Válaszul a stúdió törölte is a Dermesztő hajsza vöröszszőnyeges premierjét.

via: Looper

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.