Apósokkal is nehéz

Vígjáték meg Robert de Niro: gondoltam, a kettő közül tán az egyik bejön. Nem jött be (Apádra ütök, rendezte: Jay Roach). Igaz, itt nem marhultak annyit - vígjáték helyett általában burleszk szokott kijönni, itt maradtak a szimpla poénstrapálásnál - szóval azért itt-ott nevetni is lehetett. Csak az egészért sajnáltam a két órát.
Egy csinos srác (Ben Stiller) már épp megkérné a lány (Teri Polo) kezét, mikor kisül, hogy az nem megy csak úgy. Középosztályban az eljegyzést a szülőkön, pontosabban apukán kell kezdeni. Irány New York, kertváros, szép ház, komor, de becsületes fater (viccet nem ismer...). Ben kezdi sejteni, hogy itt nem sok esélye van. A papa ugyanis belső elhárítási főnök volt a CIA-nál, és ráragadt a szakmai ártalom, vagyis odahaza is mindenre gyanakszik, minden vacakba beleköt: miért utálja a srác a macskákat (nem utálja, csak ezt a dögöt, amit itt a házban tutujgatnak), miért drogozik (nem drogozik, csak szóba került a téma, de a papa mindjárt szimatot kapott). Szép lassan hosszú bűnlistája támad. Ez a film:hogyan utáltassuk meg magunkat jövendőbelink családjával, vagy fordítva, milyen utálatosak is a szülők (a másik fél szülei) kérdéseikkel, udvariaskodásaikkal, gyanús közhelyeikkel?
Még szerencse, hogy a mozi ad némi lazítást: itt mindenki hülye. Például a lány öccse kokszol, a fődetektív csak ezt nem veszi észre, még a film végén is titokban marad a dolog. A szűzies menyasszonyról kiderül, hogy volt itt már egy sereg kérő, mindegyiken túlesett, még milliomos is volt közöttük, de a papának egyik se tetszett. A mi vőlegényünk viszont csak egy kórházi ápoló. A családban viszont főorvos alatt nem adják, képzelheted, hogy néznek rá. Mert amúgy gazdagok. A földszinti medencében röplabdáznak, be is verik az egyik lány orrát. Ezt a malőrt is erre a szerencsétlenre kenik.
A film mentségére mondanám, hogy ott kotorászik, ahol általában nem szokás: egy világban, ahol papíron mindenki egyenlő, szép kis különbségek (előítéletek) lappanganak ilyen-olyan foglalkozásokkal, vallásokkal, városrészekkel stb. kapcsolatban. Na jó, itt csak egy ilyen ősnyomozó fejében van ez így, de a humor mégis abból adódik, hogy ez a srác be akar nősülni, ám a család feszeng, miszerint hogy kerül a csizma az asztalra, hiába van neki kitűnő felvételije, nem dr., végül is ez a baj vele, nem az, hogy nem szereti a macskákat.
De Niro hozza magát. Ben elereszt egy ironikus megjegyzést, Niro azt hiszi, illetlen megjegyzést hall, és máris vörösödik a feje - semmi érzéke az irónia iránt. Jól csinálja ezt a speciális süketséget, jókat fogsz rajta mulatni. (Csak össze ne kerülj egy ilyen betonfejű fazonnal.) A végére persze megjavul - másképp nem lenne happy end -, de van akkora színész, hogy lásd, ez a vén zsaru nem lesz szerető após. A figura csak ennyi, színe van, fonákja nincs. Rajta kívül Ben egyedül küzdi végig a filmet - egyik galiba a másik után -, amivel csak azt akarom mondani, hogy nincs partnere. A csajszi, akivel jár, s aki otthon van ebben a családban, nem tud mit kezdeni a szerepével: mikor már végképp nem jut eszébe semmi, levetkőzik. (Ami egyébként tilos, apuka megtiltotta, hogy a házában...)
Egyébként ez is életformafilm. Ki hogyan él és miért? Másutt is nehéz a szülőkkel, mondhatod a vetítés végén. De ne feledd, te is az leszel mindjárt - ha éppen nem azt csinálod főfoglalkozásban -, s jobb, ha tudod, hogyan néznek rád a húsz évvel fiatalabbak.