Átkozott vécéajtó! - The Nice Guys feliratos előzetes

A kissé idióta Ryan Gosling és a kőkemény Russell Crowe párosa teljesen hülyére veszi önmagát, de ettől még akár a tökéletes thriller is lehet Shane Black retro hangulatú új krimivígjátéka, aminek egész biztosan rémes címet ad majd a magyar forgalmazó!

A 2005-ös Durr, durr és csók az év egyik legokosabban szórakoztató vígjátéka volt, ami közben hozott a krimiből és az akcióból is rendesen, és a jelek szerint a rendező-forgatókönyvíró, Shane Black képes lesz újra megcsinálni ugyanezt a kunsztot.Black, aki menet közben lehúzta a Vasember 3.-at is, a Robert Downey Jr. és Val Kilmer párost most Ryan Goslingra és Russell Crowe-ra cseréli, de az első előzetes alapján, amit a Port.hu-n elsőként felirattal is megnézhettek, a felállás hasonló marad. Crowe a keményfiú, afféle verőlegény, Gosling pedig a nagydumás, de kissé pipogya protezsáltja, egy lecsúszott magándetektív, akit első nézésre inkább stricinek nézne az ember. Merthogy az 1977-ben járunk, Los Angelesben, ahol a verőembernek és a privát szimatnak össze kell fogni – miután az előbb eltörte az utóbbi karját -, hogy megtalálják és megvédjék egy politikusnő lányát, de egy pornószínésznő halála is bejátszik.

A The Nice Guys magyar feliratos előzetesét megnézheted itt:

Az előzetes alapján a The Nice Guys 2016 egyik legszórakoztatóbb filmje is lehet, Gosling és Crowe párosa ugyanis remekül működik. Crowe hozza azt, amit a legjobban tud, a marcona embert, aki könnyen és gyorsan üt, és emiatt a film sokban emlékeztet a Szigorúan bizalmasra, ahol szintén Kim Basingerrel játszott – ő az eltűnt lány anyja -, az elmúlt évekre szexszimbólummá vált Gosling viszont önfeledten bohóckodik. Afféle pancser ő, akivel egy WC ajtó is kifog, aki véletlenül az ablakon hajítja ki az segítségnek szánt pisztolyt, aki hajlamos nagyokat tódítani – és aki időnként a munkába is magával viszi a kislányát, aki a világ legrosszabb apukájának nevezi. Ehhez jön meg a kellemes ’70-es évekbeli zene és külsőségek – a főcím és a stáblista is a korszakot idézi meg -, és persze Shane Black parádés párbeszédei. Jó lesz ez!