Azt hittük, jó lesz! - 2015 nagy filmes csalódásai

Sok filmre izgultunk rá 2015-ben, és volt, ami beváltotta a reményeinket, és volt, amikor hoppon maradtunk. Mert Tom Hardy duplajátékáról, egy nagy nevekkel tűzdelt Shakespeare feldolgozásról, az új Guillermo Del Toro horrorról vagy az idei év legdrágább magyar filmjéről joggal gondolhattuk, hogy na, ez majd jó lesz – de sajnos nem lett.

Monsters - Sötét kontinens 

2010-ben, gyakorlatilag házilag készült el egy csodás látványvilágú, különleges film, a Monsters, ami azonnal sztárt csinált rendezőjéből, Gareth Edwardsból, aki jutalomként megrendezhette az új Godzilla filmet. Aztán valakik úgy gondolták, hogy kéne egy folytatás, amihez Edwards csak producerként adta a nevét, és ami már a Közel-Keleten játszódik, mivel az eredeti filmbéli, az űrből érkezett szörnyek lassan meghódítják a világot. Itt veszi fel velük és a helyi lázadókkal egy amerikai egység a harcot, és a történet egyszerre háborús dráma, szörnyfilm, társadalmi és politikai metafora, ami az első filmnek a javára vált, itt viszont szinte mindenről elviszi a hangsúlyt. A film csodásan néz ki – a többnyire békés behemótok inkább háttérként szolgálnak -, de szinte semmiről nem szól, a fehér ló és a szétrebbenő galambok képe pedig biztosan jelzi, hogy a rendezést vállaló elsőfilmes Tom Green nem tudta, mihez, mikor és hogyan nyúljon. 
Port.hu pontszám: 4.2
 


BeSZERvezve

Jesse Eisenberg és Kristen Stewart már önmagukban is elég nagy sztárok, hogy azt hihessük, akármihez azért nem adják a nevüket, az ún. stoner vígjátékokat pedig szeretjük, mert általában nagyon viccesek. Persze a dolog kétfelé sülhet el a füves komédiáknál: vagy nagyon jó poénok jönnek össze, mint például az Ananász expresszben, vagy pocsékok a viccek, de senki sem veszi észre, mert jó eséllyel az alkotók is be vannak tépve, mint a csacsi, és a rémes magyar című BeSZERvezve is ilyen, de az eredeti cím, az American Ultra se jobb, mert tök értelmetlen. Eisenberg egy szétcsapott, pánikrohamos kisvárosi srác, aki egy eltolt képregényt írogat egy nagy majomról, és kiderül róla, hogy valamikor egy titkos kormányprogramban akartak gyilkost faragni belőle, amiért most likvidálnák, de varázsütésre felélednek rejtett képességei. Egy dolog, hogy a történet zagyva és értelmetlen, de az egésznek nincs tempója, mondanivalója és értelme, és persze két remek színészt is elpocsékolnak benne.
Port.hu pontszám: 6.7
 


Víkend 

A Víkendet jól vezették fel, izgalmas volt az előzetes, tudjuk, hogy jók a színészek - Lengyel Tamás és Gryllus Dorka mindenképpen - és beígérték, hogy megszületett az első igazi magyar thriller, de a film csak félig váltotta be a hozzá fűzött és magasra srófolt igényeket. Mátyássy Áron egy pontig magabiztosan, színesen és izgalmasan építkezik, jók a figurák és a párbeszédek, van feszültség, és az egész jól mutat - Győri Márk operatőr remek munkát végzett, a helyszín pedig az erdélyi havasok -, de egy ponton kicsúszik a tempó a film alól. Mátyássy túlságosan is engedelmeskedik a műfaji szabályoknak, oda is csavart gyömöszöl be, ahova nem kéne, jól megformált karakterek sorsát zárja feleslegesen rövidre, akkor gyorsít, amikor nem szabadna, és végül az erdélyi helyszín is visszaüt, amikor kiderül, hogyan működik az igazságosztás arrafelé, amivel elnagyoltan zárul le a történet.
Port.hu pontszám: 7.5
 


Legenda

Tom Hardy kedvenc színészeink közé tartozik, de mostanában a Mad Maxet leszámítva nem a legjobban választja meg szerepeit. Kissé kínos volt a suta orosz akcentussal lejátszott A 44. gyermek, és nem szólt nagyot a Piszkos pénz sem, és bár a Kray fivérek története, akik a londoni East End alvilágának urai voltak az 1950-es és 60-as években, papíron jól hangzott, ebből sem lett nagy durranás. Pedig a koncepciót is megvettük elsőre: Hardy játssza mindkét testvért, a skizofrén Ronnie-t és az erőszakra szintén hajlamos, de jóval sármosabb, a józan eszére támaszkodó Reggie-t. Ezek párhuzamos megformálása azonban még egy nála képzettebb színésznek is jókora falat lett volna, és Hardy is csak félig tudott megbirkózni a feladattal. Reggie elfogadhatóra sikerült, de Hardy mindig ilyen figurákat alakít, ugyanezzel a mozgással és mimikával, kissé terpeszben állva, lehajtott fejjel felfelé nézve, megemelt szemöldökkel. A szellemileg is visszamaradt, meleg Ronnal azonban nem tudott mit kezdeni, inkább karikatúraszerű az, amit csinál – egy kocsmai verekedést leszámítva, ahol sikerült igazi intenzitást vinni (mindkét) karakterbe. 
Port.hu potszám: 7.1


 

Bíborhegy

Guillermo Del Toro a horror egyik modern mestere, és már előre lehetett tudni, hogy a Bíborhegy afféle szerelemgyerek volt számára. Sajnos a filmre beülve az elejétől fogva azt is tudjuk, mi fog történni, mit akarnak a baljós mosolyú brit testvérek, tudjuk, miért állnak olyan közel egymáshoz, mit rejthet a pince, és mitől köhög az ifjú ara, amikor Amerikából a vidéki Angliába költözik - mert nem a penésztől. A baj az, hogy egyrészt semmi mást nem kapunk, mint ami gyakorlatilag kötelező gyakorlat egy gótikus horrornál, másrészt elég sokáig tart, mire eljutunk a túlságosan kiszámítható véghez. A film első, Amerikában játszódó fele ehhez képest még izgalmas, de amikor átérünk a düledező és egy mindent beszennyező agyagbányára épült kastélyba, már mintha egy műfajparódiát látnánk. Ez azért fájó, mert látszik, hogy Del Toro és csapata hihetetlen energiákat és figyelmet ölt a díszletek felépítésébe, és persze, szép lett, meg olyan gótikus, de egy percig sem ijesztő. 
Port.hu pontszám: 6.9

 

Veszettek

Az egésznek olyan sikerszaga volt, hiszen Goda Krisztina mögött kifejezetten sikeres közönségfilmek és remek szakmai kapcsolatrendszer áll, van politikai áthallás, a film ugyanabból az irodalmi alapanyagból készült, mint Sas Tamás borzalmas Rosszfiúkja, aminél csak jobban sikerülhetett, a költségvetés meghaladta az 1.2 milliárd forintot, az egyik főszereplő, Fenyő Iván pedig a legjobb magyar színész, és ezt konkrétan tőle tudjuk. Ehhez képest a Veszettek nem szólt nagyot, kicsit semmitmondóra, kicsit szürkére sikerült, a hihetetlenül sok pénzt meg egyáltalán nem látni rajta – állítólag az éjszakai felvételek kerültek sokba, pedig a szinte nulla forintól készült VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan szintén javarészt éjjel játszódik, a sokat emlegetett politikai vonal pedig semmi konkrétumot nem vállal be. Ami még kevésbé érthető, a filmet, amit még ki sem plakátoltak rendesen, egy-két hét után szinte mindenhol levették a műsorról, mintha szégyellnék. Az egészből csak ifj. Vidnyánszky Attila jött ki jól, hiszen az ő alakítását mindenki dicsérte.
Port.hu pontszám: 5.3
 

Macbeth

Shakespeare feldolgozással nagyon nagyot hibázni nem lehet, hiszen még ma is aktuális, örök kérdéseket feszegető remekművekről van szó, olyan sorokkal, amiknél azóta sem írtak jobbat. Az ausztrál Justin Kurzel ráadásul a címszerepre megnyerte a mindig zseniális Michael Fassbendert, Lady Macbethnek pedig a gyönyörű és zseniális Marion Cotillard-t, és ezen a ponton valószínűleg hátra is dőlt, hogy ők ketten majd viszik a filmet, neki csak egy faszánkós hátteret kell rittyentenie mögéjük. És ez lett a baj, mert nem lehet mindig a főszereplő arcába tolni a kamerát, hogy nagytotálban lássuk az érzelmeket, és az ilyen nagy klasszikusok, mint a Macbeth elég érzékenyek a túlstilizálásra, márpedig amit a háttérben látunk, az modoros és utánérzet szagú. Konkrétan a Trónok harca köszön vissza - a  csatajelenetekben pedig semmi vadság és izgalom nincsen, szinte látja az ember maga előtt a rendezőasszisztenst, amint megmutatja a besározott statisztáknak, meddig kell futniuk és mennyire vicsorogniuk – a lassítás pedig már 2007-ben is ciki volt.
Port.hu pontszám: 6.5
 


A keresés

A második csecsen háború alatt játszódó filmre valószínűleg nagyon kevesen figyeltek fel idehaza, pedig akár nagyon fontos alkotás is lehetett volna, hiszen a rendezője az Michel Hazanavicius, aki a The Artist - A némafilmessel Oscar- és mindenféle egyéb díjat nyert, teljesen jogosan, és ilyenkor mindig kiváncsian várjuk a folytatást. Az elegáns, játékos és a múltba tekintő A némafilmes után Hazanavicius egy nehézkes, komoly kortárs sztorival jelentkezett, és a két filmben csak a főszereplőnő, Bérénice Bejo személye a közös, de nyilván csak azért, mert ő a rendező felesége. A Keresés, amely Fred Zinnemann azonos című, 1948-as filmjét használta kiindulópontként, jószándékú darab komoly hibák nélkül, ám ez a jószándék ránehezedik az egész filmre, és megfojtja magát a történetmesélést, mert minden csak arról szól, mi helyes, és mi nem. Nincs izgalom vagy fordulat, csak kedves, de már-már propagandisztikus igyekezet arra, hogy felhívják a figyelmet a térségben élők szenvedéseire, ami olyan, mint egy fakó hangon felolvasott ENSZ jelentés.
Port.hu pontszám: 9
 

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu