Back to Life

  • Molnár Kata Orsolya / Filmtekercs

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Walter Mitty titkos élete egy új Forrest Gump lenne, de azt semmiképpen sem, hogy életigenlő és szerethető, igazi szívmelengető, a karácsonyhoz tökéletesen illeszkedő mozi – amit bármilyen évszakban szívesen újranéznék.

A Walter Mitty titkos élete, Ben Stiller ötödik egész estés rendezése, bár monumentalitásra törekszik, sokkal inkább a részletek filmje. Míg Zemeckis klasszikusa óriási íveket rajzol, addig a Walter Mitty valódi történései nem a Himaláján vagy egy vulkán árnyékában történnek, hanem egy furcsa fickó fejében. A történet szerint Walter (Ben Stiller) a Life magazin negatívosa elkeveri az utolsó nyomtatandó szám címlapképét. Hogy mentse a helyzetet, elindul a fotós (Sean Penn) nyomában földön, vízen és levegőben. Csakhogy Walter nem éppen egy outdoor alkat. Valójában egy igazi szobanövény, aki minden vágyát furcsa fantazmagóriákban éli ki, utazása során azonban rá kell döbbennie, az élet bizony sokkal extrémebb kaland, mint amit ő valaha is elképzelt.

A James Thurber novelláján alapuló film igazi lépj-ki-az-életbe mozi, kötelezővé tenném minden depressziósnak és biztonsági játékosnak, ritkán látni ennél tisztább és inspirálóbb üzenetet. Ben Stiller, a rendező olyan kifinomult arányérzékről adott most tanúbizonyságot, amit bizony ritkán láttunk korábbi, gyakran igencsak harsány filmjeiben. A téma szinte kiáltott a giccs után, de Stiller szerencsére nem engedett a csábításnak, és – már ha ez egyáltalán egy vulkánkitörés árnyékában lehetséges – egész visszafogott filmet készített. Reméljük, megtartja ezt a jó szokását.

Ez a visszafogottság lenne, ami miatt a film nem tud Zemeckis klasszikusa mellé emelkedni? Épp ellenkezőleg, ez az, ami miatt egyáltalán felmerül az összehasonlítás. Ami miatt a Walter Mitty titkos élete mégis elmarad a Forrest Gumptól, az a sok-sok kisebb-nagyobb hiba, amit a filmben találunk. Egyrészt komoly gondok vannak Walter karakterével. Egyértelműen kiderül, nem volt ő mindig ilyen – mitől lett mégis ennyire visszahúzódó, és mi eredményezte, hogy most átlépte saját határait? Hozzávetőleges infókkal szúrja ki szemünket Steve Conrad forgatókönyvíró, a szépen felépített jellemfejlődés ajándékát azonban nem adja meg nekünk. A másik idegesítő dolog, hogy bár az alkotók erősen törekednek Mitty fantáziavilága és a valóság kettéválasztására, időnként mégis belecsúsznak a szó szoros értelmében vett hihetetlen helyzetekbe az utóbbiban is. Ezektől a bosszantó részletektől eltekintve azonban a film nagyon is működik. A színészi gárda remekel, a hangulat magával ragadó. Muszáj még méltatnom a film zseniális zenéit (nem kérdést, mit teszel be a moziból hazaérve…) és Stuart Dryburgh csodálatos képeit, melyekből egy-kettő jóval a film megnézése után is még a retinánkba égve elkísér. Az operatőr fantasztikusan megkomponált képeitől tobzódik a film, már ez is önmagában megérné – a Walter Mitty titkos élete azonban ennél messze többet tud adni nézőinek.