Bajgúnárok

A nagysikerű (és Oscar-díjas) Táncoló talpak folytatásában a családot alapított, rongylábú császárpingvinnek, Topinak meggyűlik a baja táncundoros fiókájával és a klímaváltozással. De nem olyan tojásból szalajtották, hogy meghátráljon a kihívások elől.

Kötések és kötődések

A (film-) folytatás kiskátéja három szóban összefoglalható: nagyobbat, többet – (és így) jobbat. A 2007-es animációs Oscar-díjas Táncoló talpak második felvonása az első két kívánalomnak tagadhatatlanul eleget tesz, ám hogy összességében mindez jobb lett, mint az előző darab, az már vitatható.

Mielőtt azzal vádolnánk meg a Táncoló talpak 2. rendező-producerét és forgatókönyvíróját, az ausztrál George Millert, hogy mindezt pusztán a profit érdekében cselekedte, már öt évvel ezelőtt, az első pingvin-animáció forgatáskor közölte, hogy folytatni szeretné a filmet, hiszen, mint mondta: "ha valamire sok időt szánsz, óhatatlanul kötődni fogsz figyelmed tárgyához". Márpedig Miller eddig munkássága is mutatja, hogy ha teheti – ideje és lehetősége engedi –, szeret kötődni a teremtményeihez: rendőrből lett apokaliptikus harcosa történetét trilógiává duzzasztotta (Mad Max-széria), a forgatókönyvíróként (és producerként) megálmodott beszélő kismalacának (Babe) meséjét rendezőként is továbbszőtte (Babe 2. – Kismalac a nagyvárosban), miközben olyan figyelemreméltó filmeket is a vászonra "skiccelt", mint Az Eastwick-i boszorkányok és a Lorenzo olaja.
Változatos pályafutása, a folytatásos opusok rávezették arra, hogyan kell emelni a tétet. A Táncoló talpak 2. esetében részben úgy, hogy a legjobb, legnevesebb kollégákkal dolgozik együtt – a (valóban imponáló) zenei szerkesztést John Powellre bízta, a muzsikára a sztepptánc kiválóságai készítettek koreográfiát, élükön Savion Gloverrel, és olyan szinkronhang-kölcsönzőket nyert meg az ügynek, mint Brad Pitt, Matt Damon és Pink (a korábbi Elijah Wood és Robin Williams mellé). Részben pedig úgy, hogy felpörgeti a cselekményt, és – esetünkben – újabb állatszereplőket használ.

Családi és kolóniai bajok

[img id=319125 instance=1 align=left img]Ismételten a sarkvidéki pingvinparadicsomban járunk, ahol a különc, a helyi csőrösökre oly jellemző (párválasztó) éneklést az előzőekben a fahangja miatt inkább szteppelésre váltó Topi (eredeti hangja: Wood) családot alapított, és a tüneményes (és dalos) Glória (Pink) oldalán egy szem fiát, Eriket (Elizabeth Daily) terelgeti a táncba. A közösségbe. Csak amiképp a papa, úgy a fia is más: a kis pingvinlegény két-ballábas – konkrétan koreofóbiás, azaz minden ritmikus lépéstől irtózik –, és inkább eltotyog a nagy jégvilágba, hogy ne szégyenítse szüleit és önmagát. Önkéntes bujdosása során találkozik Óriás Svennel (Hank Azaria), a repülő pingvinnel, aki karizmájával, kivételes képességével elbűvöli a kicsit, aki ezek után másra sem vágyik, csakhogy szárnyalhasson. Vágyai azonban eltörpülnek ahhoz a közelgő katasztrófához képest, ami Antarktiszt fenyegeti. S mialatt Topi ráébred, hogy elfeledve ifjúkori szenvedéseit, nagyot hibázott rámenősségével fiát illetően, és Eriket minden áron segítenie kell, bármit is szeretne, össze kell fognia a sarkvidék egészét, hogy ne vesszenek oda az elszabaduló jégtáblák között.

Felesleges szálak

Miller így kapcsolja össze apa és fia, illetve a kolónia – pontosabban minden délszaki állat, legyen az elefántfóka, egyéb ragadozó vagy szabadságra és önállóságra vágyó világítórák – megmentését. Az előbbiben a megértés és a szeretet kell, hogy domináljon a szűk látókörű atyai akarat helyett, az utóbbiban pedig a közös érdek. Mert Miller (újra) egy kis környezetvédelmi üzenettel fűszerezi a zenés-táncos animációját, ezúttal a klímaváltozást (újra csak a felelőtlen emberi beavatkozást) citálva ide.

Az animációs látvány lenyűgöző (3D-ben különösen). A zenés-táncos parádéba ezúttal azonban nehezen illeszkedik a globális felelőtlenséget érintő súlyosabb üzenet, mint ahogyan viccesek és szimpatikusak a kisrákok, de szerepeltetésük nem tagozódik szervesen a történetbe, a Jégkorszakban vagy a hasonló animációs vígjátékokban sikeresebben (és szervesebben illeszkedően) viszik mások a humoros kisállatok vonulatát. Kicsit olyan érzésünk támad, mintha Miller szétszórtabb, következetlenebb és kapkodóbb volna, mintha nem bízna pingvinhősei talpában. Pedig azok maguktól is megállnak a lábukon.

Kinek ajánljuk?
- Pingvin-fetisisztáknak.
- Akinek tetszett az előző rész.
- A jó zenei és táncbetéteket kedvelőknek.

Kinek nem?
- Aki ki nem állhatja a musicalszerű (animációs) filmeket.
- Az animációt gyerekfilmnek tartóknak.
- Aki inkább vérengző velociraptorokat látna a vásznon, semmint simogatni való kisállatokat.

6/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu