Belehalt sérüléseibe a Holtodiglan színésze

Lisa Banes 65 éves volt.

Lisa Banes-t még június 4-én gázolta el egy piros jelzésen áthajtó robogó New Yorkban. A sofőr segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről, a színésznőt pedig a mentők a Mount Sinai kórházba szállították, ahol 10 nappal később, június 14-én belehalt a koponyasérüléseibe.

Az ohiói születésű Banes a híres New York-i Juilliard Schoolban végzett. Első szerepét a Tony Richardson-féle The Hotel New Hampshire-ben kapta 1984-ben, majd olyan filmekben tűnt fel, mint a Koktél, A vadnyugat fiai, a Lehull a lepel vagy Az egészség ellenszere. A Holtodiglanban ő alakította Rosamund Pike karakterének édesanyját. Visszatérő szerepe volt olyan sorozatokban, mint a Nashville, a Luxusdoki, a Sírhant Művek és a Tengerparti fenegyerek. Színpadon is játszott, olyan Broadway-darabokban szerepelt, mint a Neil Simon-féle Pletykafészek vagy a High Society, amelyben Anna Kendrick volt a partnere.

Banes házas volt, 2017-ben ment hozzá Kathryn Kranholdhoz, a Walt Disney egyik kommunikációs vezetőjéhez. Sajtóértesülések szerint éppen hozzá tartott, amikor elgázolták. A New York-i rendőrség továbbra is keresi az elkövetőt.

A Family Guy kreátora, Seth MacFarlane, aki az Orville című sorozatában dolgozott vele, így emlékezett a színésznőről a Twitteren:

Lesújtott Lisa Banes halálának híre. Szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy dolgozhattunk vele tavaly az Orville-ben. A színpadi jelenléténél, magnetikus kisugárzásánál és a tehetségénél csak a megingathatatlan kedvessége és szívélyessége volt nagyobb. Óriási veszteség...

Via: THR / NME / The Sun