Bemutatkozik a PORT.hu - Gyula

Arra gondoltunk, itt az ideje, hogy olvasóink megtudják, kik is készítik a Portot. Kik azok, akik segítenek eligazodni a programok között, akik válaszolnak az olvasói levelekre, akik filmeket, könyveket, színházi darabokat, gyerekműsorokat ajánlanak. Ezért december 12-től minden nap bemutatunk egy Port-os kollégát. Ő itt Gyula.

Kedves olvasónk!

Szűcs Gyula vagyok, 38 éves főállású geek. Írhattam volna persze azt is az iménti megszólításban, hogy Nyájas olvasónk!, csak hogy direkt bosszantsam Lakatos István kollégámat, aki szívből gyűlöli ezt a modoroskodó kifejezést. Pistivel mindketten 2016 nyarán érkeztünk a Port.huhoz (én előtte 9 évig az Indexnél voltam, ő meg ha épp nem rangos díjakat vett át az írásaiért, akkor volt, hogy lovakat ganézott), és mindig olyan hangosan beszéltük át a gépeinknél ülve az aktuális filmes, tévésorozatos és képregényes témákat, hogy ha még most, a pandémia kellős közepén is be kellene járnunk a szerkesztőségbe, naponta szét kellene ültetni bennünket, mert különben nem tudnak tőlünk dolgozni a többiek!

Fotó: Kaszás Tamás

 

De pont ez a fajta laza kötetlenség, és mellette a maximális szakmai elhivatottság az, amit leginkább szeretek a Portban. Itt mindenki biztosan talál minimum egy (ha nem rögtön kettő!) másik kollégát, akivel bármikor meg tudja lelkesen beszélni, milyen jó könyvet olvasott tegnap, vannak-e jó kajáldák a környéken, vagy hogy mit fog holnap megnézni a tévében, esetleg a Netflixen. Az esetek többségében ráadásul ezekből a diskurzusokból jó kis cikkek születnek. Hallottátok, hogy újra kapható a Hahota? Irány a legközelebbi újságos, megírom a Portra, van-e olyan vicces, mint régen! Emlékeztek még, min nevettünk 1988 szilveszterén? Írjuk meg a Portra! Mik is voltak azok a jó kis jazz dallamok a Tom és Jerryben? Gyűjtsük össze a Portra! Tudja valaki milyen kutya valójában Plútó és Scooby-Doo? Csináljunk popkult eblexikont a Portra! Emlékeztek az orrodat is tisztíccsa reklámra? Röhögjünk rajta ismét a Porton! Ma már nem létezhet kulturális webkikötő saját podcast nélkül? Nosza, gyártsunk mi is ilyet, hiszen mennyire jó szóvicc már az, hogy PORTcast!

Szóval ilyen vidáman zajlik a kontentgyártás a 25 éves Port.hun. Simán el tudnék itt tölteni még 25 évet, miközben szorgalmasan írogatjuk a cikkeket film, színház, muzsika (sőt, most már videójáték) témakörben. Karácsony közeledtével pedig mi más ajándékötletet javasolhatnék a fentiek után, ha nem Lakatos Pisti kollégám kiváló képregénygyűjteményét. A Mesék az ágy alól a Port.hu támogatásával jelent meg 2018-ban (tessék, ilyen jó fej ez a cég!), és elolvasható benne a B.E.S.T.I.A., azaz a Budapesti Emberirtó Szakszolgálat Titkos Irodája az Alagsorban mini-képregénysorozat is, ami eredetileg a nyomtatott Port Magazinban jelent meg, és amit közösen találtunk ki a szerkesztőség konyhájában kávézgatva – természetesen hatalmas nevetések közepette.

Forrás: Kaméleon Komix