Ben Affleck még mindig iszonyú menő bérgyilkos

Kijött a második előzetes A könyvelőhöz, amiben az ügyeletes Batman néha embereket öl.

Míg Matt Damon a kínai nagy falon harcol a szörnyek ellen, országos cimborájából, Ben Affleckből bérgyilkos lett két Batman-film között A könyvelőben. A Warner stúdió izgalmas akciókrimijéhez a napokban jött ki új előzetes:

Affleck tehát egy enyhén autista, matekzseni aktakukacot alakít, aki néha besegít a maffiának is, és eltesz láb alól egy-két embert keresetkiegészítésként. Ezzel azonban magára haragítja az amerikai Pénzügyminisztérium gazdasági bűnüldözési osztályának fejét (J.K. Simmons), így kénytelen kevésbé sáros ügyfelet választani: egy robottechnológiában utazó céget. Csakhogy itt az egyik titkárnő (Anna Kendrick) óriási visszaélésekre derít fényt - viszont arra is rájön, hogy az unalmas könyvelőnek egy hadsereget megszégyenítő fegyverarzenálja is van!.

A forgatókönyvet a Robert Downey Jr.-féle A bírót jegyző Bill Dubuque írta, a rendező pedig Gavin O'Connor, aki sajnos eléggé mellé lőtt legutóbb a Jane Got a Gun című női westernfilmjével. A könyvelő magyarországi bemutatója október 27-én lesz. (via Movieweb)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu