Boldog új élet

  • Frecska Sándor / PORT.hu

Az úgynevezett nagybetűs szabad életbe kikerült intézetis fiatalok témája nem először tűnik fel a magyar filmben. Az intézet belső, gyakran durva élete, aztán onnan kikerülve a gyökértelen, céltalan sodródásuk a szabad társadalom parttalanságában megannyi hálás téma a meleg dolgozószobákban tépelődő, elismerésre váró, többdiplomás filmeseknek. Durván és érzéketlenül fogalmazva, létszámukhoz képest a magyar, de a külföldi filmekben is túlreprezentáltak a társadalom e nehéz életsorssal megvert tagjai, de a jóérzésű emberben rögtön szikrázik is a vörös felkiáltójel: vannak témák, amelyek nem túlbeszélhetők!

Persze, az intézetis témában készült filmek nagy többsége tisztességes mű, amely komoly értékeket képvisel mind művészi, mind esztétikai értelemben, a bemutatott sorsok ábrázolása is szociológiailag és pszichológiailag hiteles rendszerint, az azonban igen ritkán fordul elő, hogy a témában zsigerileg is érintett rendező alkotását láthatjuk. A Boldog új élet egy ilyen alkotás. Bogdán Árpád, a film fiatal rendezője maga is intézetis gyerek volt, 14 éves koráig szinte a lábát sem tette ki a falak közül. Elhagyva az intézetet, aztán saját bőrén érezhette mennyivel másabb a kinti világ. A benti életet megtanulta, de kinti világ szabályrendszerei, a túlélés már nem játék, hanem a valóság. Erre az intézet nem tanítja meg, kint kapaszkodók és segítség nélkül kénytelenek élni, s ha elvétik, gyakran úgy végzik, mint e film főszereplője is. A rendező Bogdán Árpád életpályája a pozitív példa, ő tanult, bár nem filmrendezőnek, hanem szociális munkásnak.

A Boldog új életbe kikerült fiatal roma fiú (Orsós Lajos igaz alakítása) nem tanul, hanem a tipikus utat választja. Nevelője ugyan bedugja valami állásba, amit a fiú szinte azonnal hanyagol, inkább az utcán csatangol, hasonló sorsú társaival kocsilopásokból és más hasonló bűncselekményekből él. Valahogyan szerez egy kis lakótelepi lakást, amelybe aludni jár, de az nem otthon. Egy ágy, két drótszék, egy asztal. Társai inkább sorstársai, mint barátai. Egyedül egy kislánnyal van valami emberi kapcsolata. Csak a kislány előtt képes a fiú megnyílni, amikor meséli neki szépséges, de szívet dermesztően szomorú meséit. Otthon teleengedi a kádat, levetkőzik és embriópózban a vízbe merül. Ekkor álmodik, ekkor van békében...

Bogdán Árpád filmje azonban nem szárazan a tényszerűségre törekvő, tudományos igényű szociográfia, mint előzetesen témájából gondolhatnók. Valamiféle melankolikus filmlíra inkább, személyes hangú képvers, gyakorlatilag a főhős életéből vett történetfoszlányok laza összefűzése, amely a nézőt inkább bevonja, mint tájékoztatja. Győri Márk és Szabó Gábor operatőrök makrókkal és szuperközelikkel szinte a pórusokon keresztül "mélyednek bele" a főszereplőbe, a dekomponált és artisztikusan fényképezett szürke és rideg várossal, neonfényű és geometrikus belsőkkel, külvárosi gyártelepek és panelrengetegek képeivel a valóságosnál is ridegebb, emberi életre alkalmatlan környezetet mutatnak be, olyannak ábrázolják, amilyennek a főhős érezheti azt.

Az olykori élességállításbeli pontatlanságok ellenére (amelyek persze lehetnek a vizuális koncepció részei is) atmoszférikus, unikális és egységes képi világot alkottak, ennek nem kis rész lehet abban, hogy a filmet beválogatták a Berlini Filmfesztivál versenyébe. DJ Cadik és a Membrán kísérő zenéje szervesen járul hozzá a képek sugallta nyomasztó atmoszférához, nem hivalkodón, hanem aláhúzóan. A zene a kép szerves része, nem valamiféle kötelező tartozéka a filmnek, hanem funkcionáló hangulatfestő elem. A képeket és a zenét azonban Bogdán Árpád személyisége, az ő mondanivalója fűzi szerves egységbe, filmje egy nagyra hivatott, öntörvényű és szuverén alkotó első munkája, amely bár nem könnyen emészthető, de mindenképpen kötelező érvényű darab.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu