Boldogság gyere haza

  • - sam - / PORT.hu

Dóra a szingli lét minden előnyét és hátrányát élvezi. Persze hátrány több, van mint előny.

Dóra (Schell Judit) a szingli lét minden előnyét és hátrányát élvezi. Persze hátrány több, van mint előny, de hiába keresi az igazit, az messze elkerüli. Pasijáról is csak nemrég tudta meg, hogy nős, az asszony gyereke vár, így a döntés egyértelmű: szakítani kell. Ráadásul a feleség épp inflagranti kapná őket rajta, de a férfi meztelenül - na jó egy bugyi azért marad - kizárja őt a teraszra. Nincs más választása, át kell másznia a szomszéd erkélyre, ahol Tamás (Csányi Sándor) segít neki. Másnap azonban az ügy tovább gyűrűzik, ugyanis kiderül, hogy az új darabban, amit próbálnak - és melyben Dóra a dramaturg - Tamás is szerepel. Kettőjük macska-egér párharca durván elfajul. Dóra pedig eközben megpróbálja nyugodtabb mederbe terelni életét, végre meg is találná a megfelelő partnert, akivel szép megvénülni, de akkor jön az igazi, nagy, mindent elsöprő szerelem.

Goda Krisztina a Terézanyu után újabb női szinglifilmet készített - így elkerülhetetlen az összehasonlítás, főleg, hogy Schell Judit mindkettőben szerepel. A Csak szex és más semmi azonban ötletesebb és eredetibb, mint elődje volt, a poénok fűszeresebbek és sokkal jobban ülnek, a film minden szempontból élvezetesebb alkotás. Igaz, Judit másféle nőtípust jelenít meg a vásznon: Dórája talpraesettebb, kevésbé lúzer figura, mint Hámori Kéki Katája. Sokkal inkább a földön áll, magabiztosabb és nőiesebb, önmagáért kiálló nő, így emberközelibb, hihetőbb figura is egyben. Természetesen a legjobb barátnő sem maradhat ki a történetből. Mindkét filmben szinte ugyanaz a két karakter: rámenős, pasizós álomcsaj, aki még akár a hősnő elől is levadászná a jobb hímegyedeket. Dobó Kata pedig nagyon jól alakítja a "barátnőt", Zsófi szerepe kitűnően illik rá, a feladatot tökéletesen megoldotta.

Persze igazságtalan lenne, ha önmagában nem vizsgálnánk a filmet, bármennyire is adja magát az összehasonlítás. Goda filmje - bár a mai napig elcsépelt és megoldatlan téma - egyáltalán nem közhelyes. Persze a tiszteletköröket le kell futni, az először senki, majd egyszerre több pasi is a láthatáron elem nem maradhat ki. A film szórakoztató és ebben nem kis szerepe van a filmes vicceknek. Néhány erőtlen poéntól, helyzetkomikumtól eltekintve nagyon kellemes és friss a film humora, könnyed kikapcsolódást ígér. A színészek fiatalok - nehezen hihető el például Rudolf Sóvárijáról, hogy sóvárognak utána a nők - és tehetségesek, a karakterek jól kidolgozottak, a mellékszerepekre remek színészeket szerződtettek. Gesztesi Károly Paskó szerepére például zseniális választás.

A vég természetesen happy end, a műfaj mást nem is viselne el. Dóra élete révbe ér, most már a született feleségek élete vár rá. De ezzel még nem törődik, elég a boldogság. A néző pedig vidáman távozhat a moziból, hisz megnyugtató, hogy még van remény. Arról nem is beszélve, hogy mindeközben kitűnően szórakozott. És a pasikra is gondoltak az alkotók - bár egyértelműen barátnőkkel érdemes megnézni a filmet, de ezzel az érvvel a fiúbarátokat is el lehet cipelni - hiszen a mozi bővelkedik alulöltözött jelenetekben. A villanykapcsolgatós epizódért pedig le a kalappal.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu