Brecht, Zsótér, Börcsök

A szecsuáni jóember a Vígszínházban

Zsótér Sándor színházművészetünk hajléktalanja. Rendezői ágyrajáró. Máma itt, holnap kopp. Hátán színháza, kebelén tehetsége: körberendezi az országot. Néhol vele védik ki a giccsvád veszélyét. Ódivatú mulatójukat művészszínházzá vele igazolják át. Zsótér mind következetesebb. A színházak mind következetesebben fedelet adnak neki egyetlen Shakespeare erejéig, megkönyörülnek rajta egyetlen rendezésnyi meleg levessel. Beeresztik a hátsó udvarba: amíg elöl bulvárdrámákat adnak, hátul hasogasson avantgárddal. Egy éjszakára megpihenhet falaik között, azután menjen isten hírével. Zsótér irgalmas színházi szamaritánusként lemossa a bulvárszínház felfeküdt, alkotói fekélyektől kisebesedett színészeit. Színpadi életre támasztja a lustaságtól félholtakat.

Most a Vígszínház ? ahol eddig csak a padlásra eresztették be ? nem vette észre, hogy Zsótér lelopózott a nagyszínpadra megrendezni Brecht A szecsuáni jóember című drámai példázatát (Nemes Nagy Ágnes fordításában). Kockázatos vállalkozás. Brecht kellemetlen kérdéseket tesz fel. Megrendezhető példabeszéde pityeregtetően. Szívszaggató érzelmességgel is láttuk már előadni, humanista könnyáradatban elfőszerepelni. Zsótér nem nézőhízelkedő előadásokat csinál. Szikár, engedmények nélküli következetességgel keresi a színházi igazmondást. Nála nem lehet elandalodni. Semmi sem áll távolabb tőle az elbájolásnál. Kínos konoksággal következetes. Ne higgyenek komor kritikusoknak. A színház nem kizárólagosan a társadalmi tetemrehívás színhelye. Néha kedves hazugságokban kívánunk gyönyörködni. Léha vidámságokon derülni. Kacérságot szomjazunk. Könnyedséget. Enyhítő bájt. Szükségtelen ostorozni mindazon nézőket, akik búfelejtőnek használják a színházat, akárha régi édes slágereket húzatnának maguknak, örökzöld tangókat, egyszervolt szerenátákat, ásatag vicceket, ágy alatt bujkáló gáláns huszártiszteket. A művészetet áruló színház azonban nem a már fölfedezett emberi tájakra vezet turistautakat. Olyan ember nem járta magasságokba csábít magával, ahol a vállalkozó utasnak is erőfeszítéseket kell tennie.

Zsótér rendezéseiről visszatérő színikritikai közhely, hogy artistamutatványokra készteti szereplőit. Most a lehető legpuritánabb játékot látjuk. Szembefordulnak a színészek a közönséggel. Rendelkezésre áll arcuk, mimikájuk, testük, testbeszédük. Tisztán látni tekintetüket: ellenőrizhetjük, ki mennyire tudja magáévá szelídíteni a költő gondolatait. Ki kapaszkodik a múltban biztonsággal elért színészi eredményeihez. Ki akarja megúszni a művészi újraszületést, ki követi a rendezőt ismeretlen eredmények kockázatos kalandjába.

Ambrus Mária lemondott a tervezők kínai népművészeti közhelyeiről. Nincs bambuszfüggöny, lampion, sárkánymotívumok. Sem lámakolostor. Nem A mosoly országához címzett kínai étkezde a színpad. A leeresztett selyemtekercsek ecsettel festett képei leszűkítik a teret. Leghátul ecsettel rajzolt kínai szövegek lógnak. Ambrus díszlete másfelől szakít a nagyvárosi szemétdomb színpadi közhelyével. Elősegíti létrehozni a síkban ábrázoló előadásnak a kínai festészet törvényszerűségeiből merített kompozíciós elveit. Az előadás nem cipeli tele a teret kellékekkel, bútorokkal. A süllyedő szerkezetek kiemelnek a zenekari árokból egy-egy elkülönített teret. Az esztergált korlátok gonddal kivitelezettek. Míves asztalosipari kivitelük igényessége és szépsége emeli az előadás műgondját. A drámaköltő kitérőnek, díszítésnek helyet nem engedő tömörségét hangsúlyozza.

A színészi alakítások harcban állnak a régi és a más színjátszás között. Harkányi a meghatódáson régen túlesett, száraz, kemény hanggal indítja el a Vízárust színpadi életútjára. Visszariad saját merészségétől. Megkapaszkodik régóta kigyakorolt hangjaiba, szerencsére: átmenetileg. Hamarosan visszatalál a helyes útra. Harkányinál világosan látható: nem a rendező akarja eljátszani a szerepet. Nem rákényszeríti a színészre saját felfogását, hanem a nehezebb, a kliséktől megszabadított alkotó útra csikarja őket. Van Harkányinak egy tágra nyíltan ártatlan nézése, egyidejűleg kobold, kisfiú, utcakölök, kópé és ma született bárány. Ez nem színészi klisé. Szerepről szerepre megharcolt mondanivaló a világról: csudálkozás, tettetett bizalom, naiv hit, gúnyos bujkálás. Hullán olyan hamis teatralitással kezd bele a szomszédasszony szerepébe, hogy elrettenünk, az első rosszindulatú észrevételnél azonban szerepe hangjára talál. Innentől a segítőkész haszonlesés, a számító gyengeség szétszálazhatatlan egységét teremti meg. Venczel jelenleg színigazgatója főiskolai vizsgarendezésében tűnt elő. Most mintha negyven tonna rázuhant méz alól bújt volna ki okos, száraz balvélekedése az emberekről és kemény kíméletlensége a megélhetésért. Amint kifeszített ernyőjével peckesen elhalad a színpad mélyébe, kecses, akár egy kínai tusrajz. Ügyes dramaturgiai változtatással a három isten (Tanai, Oberfrank, Fonyó) különböző szerepekben belekerül a példázat belsejébe, titkos megfigyelők, a működésében belülről ellenőrzött jó cselekedet erkölcsi kémjei. Különösen kiemelkedett Oberfrank színészkliséktől mentes, jóindulatú, de szabályokat betartó rendőre. A pilótát, a férfi főszerepet játszó Szarvast megítélni nem lehet, mivel a bérleti előadásként adott nyilvános főpróba délelőttjén Alsósztregován volt olvasópróbája. (Semmi kifogásom az ünnepélyes próbakezdés ellen ? a Nemzeti tartott már olvasópróbát Krakkóban. Hanem a színházi erkölcs megköveteli a játszott szerep teljes erővel való eljátszását.) Molnár Erika tankszerűen működő kapzsi családanyája nyers erővel teli. A héttagú családban jól működik Búza Tímea, Wéber Kata, Bajka, Kasvinszky. Hujber zsaroló pénzbehajtó. Kolovratnik féloldalasan lopakodó haszonleső. Hujber egy asztal alatt elvégzett artistaszámban képes megjeleníteni a dohánygyári robotolást. Kamarás a borbély intrikus szerepében érdekes, új megoldásokkal látszik kísérletezni. Pápai erővel adja elő Paul Dessau elefántdalát.

Börcsök játssza a kis karitatív utcalányt, aki éjjeli szállást ad az isteneknek. A német költő a színháztörténet messzeségéből kimerte az átöltözködéses szerepet. Vegyünk rá példát a hazai színműirodalomból. Molnár Ferenc darabjában (A testőr) a férj gárdista-egyenruhát öltve udvarol feleségének. Az irodalmárok kifogásolták, miért ne ismerné meg egy asszony az urát álruhában. Mert színház. A nézők elfogadják mindig. A kritikusok okoskodnak. És a színháziak is. Sen Te/Sui Ta kettős szerepét, ahol a prostituált, hogy ne legyen kiszolgáltatva önmaga jóságának és ne zsákmányolják ki jóindulatát, undok nagybácsinak öltözködik. Rendszerint ilyenkor arra fordítja erejét a színház, amire fölösleges. Megjelenítik a Nagybácsit. Elkülönböztetik a szerep női felétől. Mély hangon beszélnek Sui Ta és lírai asszonyossággal Sen Te alakjában. Ilyenkor bravúrszerepről papolnak. Pedig ez könnyű, felszínes színpadi fogás. Börcsök nem bajlódik azzal a különbséggel, amit a néző könynyedén megold képzeletével. Nagybácsiként olyan erős és hatalmas, hogy derűs tud lenni a zsarolókkal szemben. Játékos huncutság van tekintetében. És gúnyos fölény. Börcsök komoly művész: alig mozog ebben a csinos némajátékokra csábító szerepben. Igen takarékosan bánik mozdulataival. Kifejező nyugtalan bezártságának néhány karakteres lépése vagy az elnehezült test vonszolása. Taglejtések, üresen színészies gesztusok helyett a tekintetében követheti a drámai cselekményt a néző. Áll a nézőtérrel szembefordult színész. Lemond a szokásos hatásokról. Gondolatok, félelmek, érzelmek, szenvedélyek, vágyak, részvét és felháborodás követhető szemén. A dráma mindig belül történik. Börcsök erős kapcsolatot teremt színpad és nézőtér között. Láthatóvá teszi az elmondhatatlant. Dramaturgiai csellel a záróbeszédet a Vízárus helyett is ő mondja el. Az erkölcsre uszítás, a változtatásra oktatás szónokiassága helyett nagyon egyszerű, nagyon tiszta és nagyon kihívó közelségbe kerül a színész a közönséggel, a szerzővel, a művel és a jelenkorral.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu