Családegyesítés

A katasztrófafilm nehéz műfaj, többször sikerül gagyira, mint izgalmasra. A Törésvonal a kevés kivételt erősíti – bár maximálisan a megszokott sablonokból építkezik, azt nagyon szórakoztatóan teszi.

Miért vagyunk oda a katasztrófafilmekért? Ez a bűnös élvezetek netovábbja? Hullnak az emberek, mint  a legyek, a pirotechnikusok rombolhatnak, mi pedig végre megnézhetjük, mi lenne ha? Sokat gondolkoztam ezen, s hogy végre felmentést nyerjek a bűntudatom alól, arra jutottam, azt szeretem nézni, ahogy szélsőséges körülmények között az emberek összefognak. Ez mindig megérint, még ha egy Zs-kategóriás filmben is látom. A Törésvonalat nem érheti ez a vád, hiperszuperul összerakott kis blockbusterről van szó, amiben azért – bevallom, hisz magunk között vagyunk – soha nem látott mértékben hullik darabokra nem egy város – amit egyszerűen imádok nézni.

A katasztrófafilmek és a család témája réges-régen összefonódott, ismét összemelegszik ilyenkor az elhidegül apa és fia (mint a Holnaputánban), egymásra talál a szétszakadt család (mint A lehetetlenben), új apát kapnak a gyerekek (mint a Dante poklában), vagy a válás szélén álló párok döntenek úgy, mégis együtt maradnak (mint a Sharknadóban vagy a Twisterben). Úgy tűnik, amikor a természet lecsap, az emberek átértékelik az életüket – legalábbis az álomgyárban úgy gondolják, ez az egyetlen lehetséges forgatókönyv. Nincs ez másképp most sem, jelen esetben Ray (Dwayne “The Rock” Johnson), a katasztrófavédelmisek tűzoltója próbálja visszaszerezni az antipatikus Danieltől (Ioan Gruffudd) a feleségét (Carla Gugino), miközben megpróbálják kimenteni lányukat, Blake-t (Alexandra Daddario) a földrengés epicentrumából. Blake szerencsére nem egy elveszett teremtés, még arra is marad energiája, hogy a jóképű (vagy inkább tenyérbemászó) Bent (Hugo Johnstone-Burt) és kisöccsét (Art Parkinson) pátyolgassa.

A katasztrófafilm másik kötelező eleme a tudós, aki már jóval a szörnyűségek előtt megmondta, hogy gáz lesz, de persze senki nem hallgatott rá. Ez a szerep jelen esetben a mindig remek Paul Giamattinak jutott, aki most is hozza – mégha csak egy behatárolt játéktérben is – a tőle megszokott színvonalat. A többiek játékát teljesen felesleges értékelni, Dwayne Johnsontól a nagy védelmező szerepe vagy Carla Guginótól sipákoló feleség karaktere nem igényel túlságosan összetett alakítást. A páros egyébként már jól összeszokott, a Rohanásban és A Boszorkány-hegyben már játszottak együtt – csakúgy ahogy a Szikla és a rendező, Brad Peyton sem először kooperálnak: az Utazás a rejtélyes szigetre volt első közös filmjük.

A hangsúly nem is az alakításokon, hanem a látványon van, ami kivételesen – minden látszat ellenére – igencsak realisztikus. A készítők egy egész csapat szakértőt alkalmaztak, hogy minden tökéletes legyen a filmben, és ők úgy nyilatkoztak, hogy mindaz, amit látunk, a valóságban is megtörténhet. Persze nem kell félnünk, az alkotók nem hazudtolták meg a hollywoodi iskolát, és éppen elég hajmeresztő fordulatot pakoltak a sztoriba. Ez és a pusztítás valóban lélegzetelállító képei tartják fent a figyelmünket az egész játékidő alatt – ezek miatt vagyunk hajlandóak elnézni olyan apróságokat is, mint a balfék Hugo Johnstone-Burt vagy a családegyesítés szuperérzelgős képsorai.

Értékelés: 8/10