Csúnyának jobbak - a pasik

Jennifer Aniston új filmje, a Boldogság bármi áron kapcsán már végigvettük, kik voltak azok a gyönyörű színésznők, akik egy szerep kedvéért, ha csak kis időre is, de hajlandóak voltak rondák lenni, most pedig Johnny Depp szolgáltatja az apropót, hogy ugyanezt megtegyük a férfi színészekkel is - és tegyük hozzá, Depp iszonyúan visszataszító a Fekete mise véres kezű maffiózójaként.

Ryan Gosling - Plasztik szerelem (2007)

Ryan Gosling ma korunk talán első számú férfi ideálja, ám 2007-ben még csak közepesen elismert feltörekvő tehetség volt, akit nem a külseje miatt szerződtettek le. Sőt, az álmos észak-nyugati kisváros teszetosza, talán kissé fogyatékos Lars nevű lakójaként kifejezetten rosszul kellett kinéznie, rossz frizurával, idétlen kis bajusszal, és jellegtelen, „házias” ruhatárral. Ám egy napon ráköszön Larsra a plasztik szerelem, amikor megjelenik nála az interneten megismert csinos brazil lány, Bianca, akit rögtön be is mutat a családjának - akiknek le is esik az álla. Bianca ugyanis egy gumibaba, szexuális célokra tervezték, de Lars igazi partnerként tekint rá - és a háziorvos tanácsára a család, sőt, az egész város belemegy a játékba, amiből végül valami egész jó sül ki. Gosling később a gyönyörű Blue Valentine kedvéért is hajlandó volt „megrútulni,” saját idősebb, kopaszodó és pocakos önmagát alakítva a film második felében.

James Franco - Spring Breakers - Csajok szabadon (2012)

James Franco jópofa, művelt srác, aki a filmrendezéssel, költészettel és festészettel is kacérkodik, még a Guccinak is modellkedett, és általában James Deanhez szokták hasonlítani, no de nem Harmony Korine filmjében. Van, aki csak akkor jött rá, hogy Alient, a fém fogékszeres, szorosra font hajó kisstílű gengsztert Franco alakította, amikor a végén stáblistán meglátta a nevét. A faszi nagggyon visszataszító, különösen úgy, ha négy fiatal és mutatós lány mellett látjuk, és bizony végig mellettük látjuk. Ő karolja fel ugyanis azt a négy főiskolás lányt (Selena Gomez, Vanessa Hudgens, Rachel Korine, Ashley Benson) aki a tavaszi szünidő alatt Floridában kirabolnak egy gyorséttermet. A négy bikinis csaj és a fémfogú gengszter aztán robbanékony elegyet alkotnak, de, ahogy az lenni szokott, semmi sincs ingyen. Mindez akár röhejes is lehetett volna, de Franco remek színész és kihozta a legtöbbet a karakterből - és elég sok volt benne.

Johnny Depp - Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)

Nem a Fekete mise az első Johnny Depp film, ahol az anyja sem ismerne a színészre, és nem is az utolsó, de ilyen szinten korábban csak egyszer volt hajlandó eltorzulni, még pedig a Hunter S. Thompson regényéből készült Félelem és reszketésben, ahol alig van haja, szétizzadja magát, röhejesen öltözködik és szétparázza a teljes játékidőt. Ez persze nem csoda, hiszen karaktere, a sportriporter Raoul Duke - az író alteregója - és ügyvédje (Benicio Del Toro egyik korai, zseniális szerepe) szétdrogozza magát egy Las Vegas-i kiruccanás során, de nem olyan amatőr módra, hanem istenigazából, atomokra. Depp pedig, mintha szakértője lenne a témának, hozza az összes tünetet és a paranoia összes stádiumát és formáját, és egy percig sem tűnik vonzónak vagy normálisnak - le a kalappal előtte. Nem is csoda, hogy kultuszfilm lett a dologból.

Christian Bale - Amerikai botrány (2013)

Johnny Deppnek csupán egy riválisa van a szakmában, ha a teljes fizikai átalakulásról van szó: Christian Bale. A pályát gyerekszínészként kezdő Bale a bohóckodásra hajlamos Deppel ellentétben egy jóval drámaibb vonalat visz - a fiatal Robert De Nirohoz hasonlítható -, és elképesztő dolgokra képes a testével. Itt például egy elhízott, kopaszodó kóklert alakít, sőt, ő az átverés bajnoka, a történelem egyik legsikeresebb szélhámosa, akinél mégis valami hiba csúszik a gépezetbe, mert feleségével együtt kénytelen egy FBI-ügynöknek (Bradley Cooper, na az ő göndör frizurája is megér egy misét) is dolgozni, aki ráveszi őket, hogy küzdjék be magukat a maffia felső köreibe. Bale több mint húsz kilót vett magára, a haját ritkíttatta, és egyáltalán nem volt hiú, hiszen a lehető legelőnytelenebb pózokban és jelenetekben láthatjuk - és bár ő gyakran veszi magát véresen komolyan, itt kifejezetten vicces, ami nagyon jól áll neki.

Jude Law - Dom Hemingway (2013)

Sokáig Jude Law volt a legszebb angol pasi: kifinomult, okos, arisztokratikus, és fiatalon minden szerepe ehhez idomult, aztán kicsit ő is megöregedett. Ilyenkor két dolgot tehet az ember: vagy ragaszkodik a korábbi image-éhez, és bohócot csinál magából - mint egy másik angol szépfiú, Hugh Grant -, vagy alkalmazkodik a helyzethez, és hajlandó némi öniróniára is. Ezt tette Law, és jól tette. Már az eredeti plakát szövege is zseniális: „Jude Law Dom Hemingway - te pedig nem vagy az”. A hatás érdekében a színész besárgította a fogait, kapott pár börtöntetkót, ő is ritkíttatta a haját, pocakot növesztett - hetekig csak fagyit evett és kólát ivott. A történet szerint mindez tizenkét, a sitten töltött év eredménye: Dom Hemingway, a nagymenő betörő ugyanis a film elején szabadul. A laza, szabad szájú és veszedelmes fickó végig tartotta a száját, és most szeretné megkapni a jutalmát, ám csalódnia kell. És itt kezdődik az akció!

Tom Cruise - Trópusi vihar (2008)

Ben Stiller eredetileg az általa játszott, és részben magáról Cruise-ról mintázott kiégett akciósztár, Tugg Speedman hollywoodi ügynökének szerepére kérte fel a színészt, akinek jobb ötlete volt: ő egy visszataszító filmmogul szeretett volna lenni, és így vált belőle Les Grossman. A pasas egy hányadék: kopaszodó, dagadt, szőrös és minden szempontból undorító, aki csak azért bókol valakinek, hogy rögtön utána megalázhassa, aki bárkit feláldozna egy kis haszonért. Cruise ekkor volt pályája mélypontján: régi partnere a Paramount megszakította az együttműködést, szerepe a szcientológus egyházban össztűz alá került, ekkor zajlott válása és ekkor kezdtek spekulálni homoszexualitásán, ő viszont ezzel a szereppel vágott vissza. Undorító lett, de elképesztően szórakoztató, mint aki megrázta magát és magasról tojik az egészre, és a film lezárásaként mindent kitáncolt magából. És Stillerék is tudták, hogy ez be fog jönni: a Harvey Weinsteinről mintázott Grossman nem szerepelt sem a szinopszisban, sem az előzetesekben, egy jelenetfotón sem tűnt fel, a meglepetés tökéletes volt.