Csupasz pisztoly alulnézetből

Él valahol egy dagadt lány, akinek sehogyan sem akarnak összejönni a pasik. Nem véletlen, hiszen büdös a szája, szőrös a háta, undorító anyajegy tenyészik a karján, és combjai, akár egy elefánté. Egy Csupasz pisztoly és Top secret irányvonalon készült komédiában még ő is bepasizhat. És még számítsunk ötször több takonyra és fingásra is.

Aaron Seltzer és Jason Friedberg, a Horrorra akadva-paródiaszéria sorozatgyártói most a romantikusfilm műfaját pécézték ki maguknak. A megbízhatóan humortalan szerzőpáros a Horrorra akadva 3-nál annyira megcsömörlött, hogy a korábbi epizódok teljes stábját lecserélték és a Csupasz pisztolyt és az Airplane-t készítő Zucker-testvérpár egyik tagját, Davidet is segítségül hívták rendezőként, dobja már föl egy kicsit a sorozatot. Vagyis alkotói céljuk bevallottan annyi, hogy alulról közelítsék meg a Csupasz pisztoly színvonalát. De még azt a szintet sem ütik meg a Csajozós filmben.

A közelmúlt összes romantikus, vagy társkeresős mozijainak jeleneteit zsúfolják össze lexikonszerű kíméletlenséggel és humorérzékkel. A poénok egy része tehát paródia, a másik csak szimplán gusztustalan. A randaguru egy fekete törpe, ez még a Will Smith-es A randigurura utal árnyaltan, viszont az utóbbiba sorolható az, amikor a házicica a WC-n ül és hatalmasakat fingik, majd később összejön egy öregasszonnyal, vagy az, hogy a kövér lánynak egy egész csirkeszárny rohad a fogai között.

A színészi alakítások is ennek a színvonalnak felelnek meg: az Amerikai pitében megismert főszereplő lány, Alyson Hannigan összesen két arckifejezést variálgat, de ezzel is lejátssza a többi szereplőt, akik szintén nem Shakespeare-színészek: a jó arcmemóriával rendelkezők a Horrorra akadva néhány szereplőjét is felismerhetik, Eddie Griffin pedig a Tök alsóban szerepelt Rob Schneider oldalán.

A történet szerint Julia (Alyson Hannigan) az irgalmatlanul kövér lány a sovány szőke hercegre vár. Elmegy a randaguruhoz, aki jó nőt varázsol belőle, majd egy Nagy Ő-műsorban rá is talál a szőke hercegre, brit Grant Funkyerdoderrelre (Adam Campbell). Most már csak össze kellene házasodniuk, csakhogy Julia fekete bőrű görög-japán-zsidó apukája nagyon ellenzi ezt a kapcsolatot.

Hogy miért ellenzi, az tökmindegy, ebben a filmben az eseményeket a különböző romantikus filmek fordulatai mozgatják, de úgy, hogy az egyes epizódok nem kapcsolódnak szervesen össze. Tehát, ha meg kell ismerkedni a fiú szüleivel, akkor bejön a Vejedre ütök, ha nem talál társat a lány, akkor a Randiguru, és ha össze akarnak házasodni, akkor az Álljon meg a nászmenet! forgatókönyvének segítségével gördül újabb akadály a szerelmesek közé. A látszat az, mintha az összejövős filmek sablonjait parodizálná a Csajozós film, de roppant primitív paródiák ezek, így nem is tudják megragadni a az eredeti filmek lényegét.

Különösebb összefércelés nélkül dobáltak egymáshoz még lemásolt jeleneteket a Tök alsótól a Pretty Womanen át a Gyűrűk uráig, a Kill Billtől a Mr. és Mrs. Smith-en át a King Kongig. De az igazság kedvéért tegyük hozzá, a kiparodizált filmek közül a leggyengébbek is messze erősebbek, mint Seltzer és Friedberg kényszeres tréfagyártása. Tengerentúlon nagy kasszasiker volt, csütörtökön került a magyar mozikba.