Daniel Day-Lewis 10 legjobb filmje

Múlt héten lett 64 éves az egyik legnagyobb élő színész, akinek tehetségét nem csak három Oscar-díjban és két jelölésben lehet mérni, mi pedig összeszedtük a legjobb alakításait!

A lét elviselhetetlen könnyűsége (1988)

Philip Kaufman Milan Kundera azonos című regénye alapján készült filmje Magyarországon egészen a rendszerváltásig tiltólistán volt, így mi jócskán lemaradtunk róla, a könyvnek hála, a nőbolond orvos történet a legtöbben ismerjük. Merthogy Tomas, a neves prágai agysebész, agglegényként éli mindennapjait, és minden szép nőre rámozdul. Aztán megismerkedik Teresával (Juliette Binoche), és hamarosan feleségül veszi a lányt, de továbbra sem mond le szeretőjéről, Sabrináról (Lena Olin), akit viszont csöppet sem zavar, hogy a férfi csupán szexuálisan vonzódik hozzá. Ki tudja, hogyan folytatódna ez a szerelmi háromszög, ha mindez nem éppen az 1968-as évben, a Prágai Tavasz idején történne. És nem ő lett volna, ha Day-Lewis a film kedvéért nem tanul meg csehül, hogy minél meggyőzőbben tudja hozni a cseh orvos karakterét

Az én mosodám (1985)

Omar (Gordon Warnecke), a fiatal pakisztáni nagybátyjától - aki kétes üzletekkel teremtette meg saját társadalmi felemelkedésének lehetőségét - átvesz egy leromlott állapotú mosodát. A munkát egyik iskolatársával, Johnnyval (Day-Lewis), egy angol munkanélkülivel végzik közösen. Johnnyt gyanakodva figyelik egykori skinhead cimborái. Az ellenséges környezet ellenére a két barát kitart, üzleti sikert érnek el, és végül megszeretik egymást. Stephen Frears halk, ironikus humorral mutatja be a 80-as évek angliai peremcsoportjainak mindennapjait, ahol az életet az előítélet és a munkanélküliség jellemzi. Ez a film jelentette hősünk számára a kitörést, és ahogy a verekedések előtt mindig leveszi az óráját, az tényleg zseniális.

A bunyós (1997)

A cím ne tévesszen meg senkit, nem sportfilmről, hanem társadalmi drámáról van szó. Danny (Day-Lewis) 14 évet töltött börtönben, mert ifjú korában részt vett az IRA egyik akciójában. Az évek folyamán a mozgalomból, a harcból elege lett, és szabadulása után nem várja más, csak Ike, a bokszedzője. Együtt dolgoznak az edzéseken, nevelik az új nemzedéket. Danny minden vágya, hogy bokszkarrierje folytatódjon, és bár tudja, hogy ez szinte lehetetlen, szeretné visszakapni szerelmét, Maggie-t (Emily Watson), aki közben férjhez ment és gyereke született. A forgatás előtt két évig Barry McGuigan korábbi ökölvívó-világbajnoktól vett leckéket, majd a fizikailag is kimerítő munkát követően visszavonult egy időre Hollywoodtól, hogy régi szenvedélyének, az ácsmesterségnek hódolhasson.

Lincoln (2012)

Végéhez közeledik az amerikai polgárháború 1865-ben. A helyzetet kihasználva, az újraválasztott elnök, Abraham Lincoln rá akarja kényszeríteni a megosztott kongresszust, hogy hozza meg addigi legfontosabb döntését: egészítse ki az Alkotmányt, és törölje el a rabszolgaságot. Javaslata falakba ütközik, őt azonban semmi sem tántoríthatja el attól, hogy célját elérje, semmilyen eszköz alkalmazásától nem riad vissza, hogy az ellenkezőket megtörje. Steven Spielberg nem egy szentet akart ábrázolni, hanem bemutatja a valós küzdelmet, a reálpolitikust és magát a rendkívüli politikai helyzetet, a teljesen átlényegülő Day-Lewis pedig megkapta harmadik Oscarját.

Fantomszál (2017)

Day-Lewist Paul Thomas Anderson filmjének főszerepéért is Oscar-díjra jelölték, de ekkor már túl volt a bejelentésen, miszerint nem vállal több szerepet, visszavonul a filmezéstől. A történet hőse Reynold Woodcock, a híres szabó és nővére, Cyril (Lesley Manville) az 50-es évek brit divatvilágának központi figurái: ők öltöztetik a királyi családot, a filmsztárokat és a felső tízezer tagjait. Nők jönnek és mennek Woodcock életében, akik ihletet és társaságot biztosítanak a megrögzött agglegénynek, míg össze nem találkozik egy fiatal, magabiztos nővel, Almával (Vicky Krieps), aki hamarosan az élete állandó részévé válik, mint múzsa és szerető. A szerepébe mindig nyakig elmerülő Day-Lewis ezúttal megtanult szabni és varrni, egész ruhákat is el tudott készíteni, mielőtt a kamerák forogni kezdtek volna, és egy nem igazán szerethető, de nagyon izgalmas figurát hozott létre.

New York bandái (2002)

Martin Scorsese filmje az 1860-as években, Manhattan déli részén játszódik a forrongások idején - miközben a távoli csatatereken a polgárháború dúlt. A helyszín az Öt Pont, Amerika egyik legszegényebb környéke, ahol folyton rivális bandák vívtak háborút. Ekkor játszódik Amsterdam Vallon, egy ifjú ír-amerikai története. Tizenöt év javítóintézet után, mikor végre kiengedik, visszatér, hogy bosszút álljon Hentes Billen, aki édesapját szeme láttára megölte. És bár Leonardo DiCaprio itt a nagy sztár, a filmet mégis Daniel Day-Lewis és az ő fantasztikusra kifent bajsza  és henteskései viszik, és sikerült egy irtózatosan visszataszító, mégis lebilincselő karaktert felépítenie, amihez, már mondanunk sem kell, tényleg kitanulta a húsfeldolgozás minden trükkjét!

A bal lábam (1989)

Christy Brownt még saját szülei is gyógyíthatatlannak, mozgássérültnek és gyengeelméjűnek tartják. Egy szép napon azonban a családnak rá kell döbbennie, hogy Christy nemcsak ért, érez, de gondolkodik és iszonyú elszántsággal küzd szerettei elismeréséért. Segítségükkel emberfeletti harcot vív azért, hogy teljes értékű embernek tarthassák – ehhez pedig egyetlen eszköze van, a még mozgásképes bal lába. Daniel Day-Lewis (itt is) annyira eltökélt volt, hogy a valós történet alapján készült film forgatásának időtartama alatt fel sem kelt a tolószékből a hitelesebb alakítás miatt, kapott is érte egy vitathatatlan Oscart.

 

Apám nevében (1993)

Az igaz történeten alapuló filmben Day-Lewis Gerry Conlont alakítja, aki az apjával, Guiseppe Conlonnal (a szintén zseniális Pete Postlethwaite) együtt került fegyházba, miután az IRA bombamerényletet követett el 1974-ben a London melletti Guilfordban. A színész annyira azonosulni akart a szereppel, hogy önkéntes börtönlátogatások során igazi cellákba vonult be, a színészkollégáitól pedig azt kérte, hogy öntsék le hideg vízzel, és tényleg alázzák meg őt verbálisan, hogy hitelesebb lehessen az alakítása meggyötört fogolyként. A forgatás hatására '93-ban Írországba költözött, és felvette az ír állampolgárságot.

Elérhető a Netflixen.

Az utolsó mohikán (1992)

Michael Mann filmje egyszerre lenyűgöző történelmi munka és színes mese arról az időről, amikor angolok és franciák marakodtak azért a földért, ami eleve az indiánoké volt. És ott van persze Sólyomszem (Daniel Day-Lewis), aki fehér létére rézbőrűként él, aki fogadott családja oldalán harcol, és így kerül szembe a családját megbosszuló Maguával (Wes Studi). A történetet nyilván mindenki ismeri, de adjuk hozzá Dante Spinotti csodás képeit, a tájat, a zenét és azt a maximalizmust, ami mind a rendezőt, mind a szerep kedvéért indián nyelveken, illetve vadászni-halászni megtanuló Day-Lewist jellemezte, Magua és Csingacsguk összecsapása a sziklatetőn pedig a filmtörténelem egyik leglenyűgözőbb jelenete!

Vérző olaj (2007)

Az Upton Sinclair regénye alapján készült, Paul Thomas Anderson rendezte film valójában egy ember, Daniel Plainview filmje, akiben tombol a versenyszellem, aki mindenki mást legyőzendő vetélytársnak, leküzdendő akadálynak lát. Akkor is, ha azt az embert ő emelte fel, akkor is, ha az valami nemes célra hivatkozik, akkor is, ha a győzelem nem hoz többet annál, mint amit már elért. Számára a győzelemnél is fontosabb a másik ember veresége, és ez félelmetes, különösen Daniel Day-Lewis hihetetlenül intenzív, de sosem indokolatlanul túlzó alakításában – amiért kapott is egy nagyon megérdemelt Oscart. Az ő főhőse nem ismeri a szeretetet, vagy ha igen, akkor is átgázol az illetőn, ha szereti.

Elérhető az HBO GO-n.