Deja vu

Matrózruhás fiatalok, szikrázó délután, anyuka gyermekével integet a hajóról. A hatalmas komp a New Orleans-i kikötőből indul, a kislány babája a vízbe pottyan, a következő pillanatban pedig emberek százai zuhannak alá a vízbe, a kompot ugyanis hatalmas erejű robbanás veti szét darabjaira. Így indul az idei évzárás nagy durranásának szánt akció-dráma, Tony Scott rendező és Jerry Bruckheimer producer legutóbbi közös munkája.

Durranásnak ugye szó szerint durranás, hogy mekkora, azt mindenki csak döntse el maga, az biztos, hogy rendes téli szünetre való, popcornos-kólás moziról marad le, aki nem látja a Deja vu-t, melynek ára garantálja a Tony Scott-filmekre jellemző minőségi és nagyszabású akciót. Ez alatt nem is elsősorban a hajó-robbantást értjük, hanem a több száz méter magas hídon való egyensúlyozást és némi kifejezetten szép és megkoreografált autós üldözést, melynek Scott mindig is a mestere volt ugye.

Denzel Washingon hozza a tőle megszokott, küldetéssel bíró jófiú formáját, ő az az ügynök, Doug Carlin, akit a komp felrobbantását illető nyomozással bíznak meg. A deja vu fogalma itt kerül a képbe: Carlin egyre biztosabb abban, hogy azt a lányt, akinek a holttestét a nyomozás során megtalálták, látta már valahol - és abban is, hogy a komp nem szimpla baleset okán vált a lángok martalékává. Innentől bonyolódik a film, s keveredik műfajilag is, hiszen egy soha nem látott - vagy mégis? - nő és utána a jelenben nyomozó férfi közt kialakuló érzelmi szál a szerelmi melodráma zsánerének generálója lenne, ezáltal egyfajta érdekes kevert műfajiságot létrehozva a líra és az akció minőségeinek keverésével.

Nekem volt egy kis deja vum a Deja vu-t nézve, mert sem időutazást, sem izgalmas életmentős szerelmes-drámás akciót természetesen nem először láttam, de a kivitelezés viszonylagos igényessége, meg némi kóla és pattogatott kukorica elhallgattatott. Azért érdekelne egyszer egy film pusztán a deja vu érzéséről, erről a definiálhatatlan pillanatról - autók, borulások, robbanások nélkül is egészen izgalmas lehetne azért... A film látványossága mellett erénye a szerelmi szál, melyben hiteles pillanatokat köszönhetünk a fiatal színésznő, Paula Patton és Washington párosának.